Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-374

288 Á nemzetgyűlés 374. ülése 1025. évi február hó íl-én, szerdán az ö szempontjukból egyenesen tudatos nacionalista politika folyik, és nem a szakkérdés szempontja, vezeti őket, hanem a nemzeti érzés vezeti őket abban, hagy idegen munkásokat, idegen munkavezetőket állitsanak be és azokat foglalkoztassák. Hallottam, a kereskedelemügyi minister ur bizonyára jobban tudja, hogy külföldi államokban egyenesen lehetetlenné teszik más állambeli munkás letelepedését. Magam is segitettem munkásembert, aki kiment Svájcba és mikor kikerült, megkérdezték, hogy mit akar? Dolgozni! Azt nem lehet, tessék visszamenni; itt elköltheti a pénzét, ha van, de dolgozni, munkát vállalni nem szabad. Ha a külföldi államok ilyen magatartást tanusitanak a magyar munkással szemben, nekünk is fokozottabb mértékben kell védelmünkbe venni a magyar munkásokat és elsősorban ezeknek kell kenyeret juttatnunk, annál is inkább, mert bőségesen vannak munka és állás nélkül a magyar ipari munkások. Egyébként nagyon szomorú az, hogy mig normális időkben, ha volt is télen nagyobb arányú munkanélküliség, ez a tavasz közeledtével legtöbbnyire csökkent, ha nem szűnt meg terjesen — mert teljesen talán sohasem szűnt meg — most azt a szomru jelenséget látjuk, hogy a téli munkanélküliséggel szemben bár a tavasz közeledik, a munkanélküliek száma növekszik. Mind többen és többen maradnak ímmka nélkül. Ez nagyon szomorú perspektíva és kétségbe kell esnünk, ha a munkanélküliség kérdése valamilyen formában gyorsan rendezést nem nyer. Nem tudom, hogy a többi képviselő urak hogy vannak e tekintetben. Az én tapasztalataim nagyon szomorúak, lakásomon naponta 15—20 ember jelenik meg-, szellemi és fizikai munkás — keveset mondok, egyáltalán nem nagyitok —, akik azért jönnek, hogy protezsáljam őket valamely vállalathoz akármijyeji munkára. Napszámos munkára épugy vállalkoznak mint ipari vagy szellemi munkára. De nem tudom őket elhelyezni, mert már minden összeköttetésemet igénybe vettem és mind kimerült Szomorú példákat tudnék felhozni e tekintetben, de csak egyet mondok el. Tegnapelőtt volt épen nálam egy munkás, aki Pilisvörösvárütt az ottani bányatelepen mint raktárnok volt alkalmazva. A B-list a rendszer következtében ő is B-lisfara került; elbocsátották. Nem tudta mit tegyen. Bokonsága révén Szabadkán tudott állást kapni. Ott a villamos társaságnál kapott valami foglalkozást, Mihelyt azonban megtudták, hogy magyar, hogy innen csonka Magyarországról jött át, azonnal felmondták állását és kiutasitották. Kitették Szegedre és Szegeden a magyar hatóságok minden támogatás nélkül otthagyták a szabadban négy gyermekével és feleségével. Ez a szerencsétlen ember senkitől sem kapott támogatást és igy nem tudott egyebet tenni, mint gyalog feljött Budapestre. Méltóztassék elképzelni, mit jelent Szegedről gyermekekkel, gyalog Budapestre jönni. Budapesten ténfergett azután napokon át. Lakáshoz nem ő, a szerencsétlen, de a hozzá hasonlók közül ezren és ezren nem tudnak jutni és igy lakáshoz nem jutván, megunta az éjszakákon át az uecán való tartózkodást és elhatározta, hogy életét veszi magának és családjának. A Margit-hidról a Dunába akart ugrani Ss" mikor ebben megakadályozták, a népjóléti minisjer ur adott neki valami szükséglakást. Most négy hónapja már van lakása, de állása, kenyere nincs. Ha valakinek van szive* el tudja képzelni mit jelent az nagy családdal, négy gyermekkel, kenyér nélkül lenni és mikor a szegény éhes gyermekek kenyeret kérnek, megtagadni tőlük, mert nincs kenyér. Ha valakinek van szive, azt kell mondania: keserű minden falat kenyér a számban addig, amig ezeken segiteni nem tudunk. Ezért kellene, hogy a nemzetgyűlés, a t. kormány e kérdés iránt valahogy több megértést tanusitsanak; Nem lehet ezen a problémán átsiklani azzal, hogy majd ha lesz termelés, majd ha megindul a s

munka, akkor megszűnik a munkanélküliség. Ez nem megoldás, ez semmi; nem ez a kormány feladata. Nem ez a hatalmon lévők feladata, hanem igenis, észre keli venni ezt a szociális kérdést és a megoldás érdekében minden lehetőt el kell követni. Nem mondom, hogy mindenáron vezessük be az állami munkanélküli segélyeket. Én elvben nem helyeslem, hogy az állam, mint ilyen, segélyezze a munkanélkülieket. Hibának és mulasztásnak rovom fel azonban azt, hogy a munkanélküliség esetére szóló biztositási törvény már régen nincs megalkotva, Nem szabad ezzel késlekedni. De ha ezt ma megalkotjuk — hiszen a népjóléti minister ur megígérte, hogy a javaslat hamarosan a nemzetgyűlés elé kerül —, ennek hatását csak egy esztendő múlva fogjuk érezni, mert hiszen előbb kezdődik a befizetés, mig' a segélyezés legfeljebb egy év múlva áll be. Hogy azonban addig mi történik, azt nem tudom. Ha az államnak nincs pénze, akkor valami más módon mégis kell segíteni és munkaalkalmat mégis nekünk kell nyújtanunk. Legyen szabad itt a kormány figyelmét felhivni egy olyan helyzetre, amelyet én törvénytelennek tartok. A költségvetésben t. i. az 1924/25-ös költség-vetési évre 2 millió aranykorona van felvéve építkezési céljára. Jól emlékszem, itt voltam, tagja voltam az akkori nemzetgyűlésnek, mikor ez a Ház megszavazta a kincstári haszonrészesedésről szóló törvényjavaslatot. Akkor azzal az intencióval szavazta meg a Ház ezt a törvényt, hogy ebből a kincstári haszonrészesedésből befolyó összeg az építkezést, a lakásinség enyhítését fogja szolgálni. A költségvetésben 14% millió aranykorona van előirányozva kincstári haszonrészesedés címén. Ha. az államnak 14 és fél millió aranykorona bevétele van ebből az antiszociális adónemből, amelynek egyébként a rendeltetése egyenesen az volt, a törvény szelleme ezt igy parancsolta, hogy a lakásinség enyhítésére iiasználtassék fel, akkor kérdem, miért nem forditja a kormány ezt a 14 és fél millió aranykoronát épitkezésre és miért elégszik meg

1 2 millió aranykoronának épitkezésre való fordításával. Ha megtenné a kormány ezt. amit kötelessége volna megtenni, mert ennek az adónak egyenes rendeltetése az, hogy építkezések történjenek, akkor 14 és fél millió aranykoronával egészen máskép lehetne az épitkezéseket megoldani, mint ahogy az ma folyik azzal a kevés 2 millió aranykoronávalMár szólottam azokról, akik munkában vannak, akiknek még igy is igen sanyarú helyzetük van, de sokkal sanyarúbb azoknak a helyzete, akik még ezt a keveset sem tudiák maguknak megszerezni és biztositani. Méltóztassék megengedni ezek után, hogy a kereskedelmi tárcával kapcsolatosan egy-két kérdésre hivjam fel a kereskedelmi minister ur figyelmét. A következőkben a kisiparról, a vasútról és a Máv. gépgyári üzemekről kivánok beszélni. A kisipar támogatásáról hallottunk kijelentéseket ugy az előadó ur, mint a minister ur részéről. A minister uï itt meg-