Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-374

A nemzetgyűlés S?4. ülése 1925. évi február hó 11-én, szerdán. 283 tárca tisztviselői karának egyik elitgárdáját képezi. Ezek az urak, akik kivétel nélkül egyetemi, illetőleg- műegyetemi képzettségű mérnökök, építészek, meglehetős nagy inferioritásban vannak ugyanezen tárca keretén belül a ministeri műszaki személyzettel szemben, mert amig a ministeri műszaki személyzet 58 tagja ugy van • elhelyezve, hogy közülük a IV. fizetési osztályban van 1, az V.-ben 12, a VL-ban 24, a VII.-ben 18, a VIII.-ban 3, az alsóbb fokozatokban pedig egy sem, addig ezen teljes műszaki diplomával ellátott 15 iparoktatási tanár közül egy sincs a IV-ik fizetési osztályban, az V.-ben van mindössze 1, a VL-ban van 12, a VII.-ben 23, a VIII.ban 29 és a IX. fizetési osztályban még mindig van 11. Ez azt jelenti, hogy tehát egy teljes fizetési osztállyal vannak hátrányban a ministeri műszaki tisztviselőkkel szemben. A ministeri műszaki tisztviselők a

.VIII. fizetési rang-osztályban kezdik és a IV. fizetési osztályban végzik. Ezzel szemben az iparoktatási tanárok a IX. fizetési osztályban kezdik és az V.-ben végzik. Mint mondottam, az egyiknél 1 van az V. fizetési osztályban, a másiknál pedig 1 van a IV. fizetési osztályban. Szerintem azonos kvalifikációval biró és a kereskedelmi tárca érdekében azonos értékű munkát végző tisztviselőket egy teljes fizetési osztállyal leszorítani azért, mert az előbbiek belső szolgálatot teljesítenek, az utóbbiak pedig künn az iparoktatás terhes munkáját végzik, nem egyezik meg az osztó igazsággal. A másik inferioritás, amelyben az adminisztratív személyzettel szemben maguk az ipari tanítás tényleges munkáját végző tanerők vannak, az, hogy mig az igazgatók és főigazgatók, akik 17-en vannak 11 intézetnél, kivétel nélkül az V. és a VI. fizetési osztályban foglalnak helyet, tehát 100%-ig, addig az iparoktatási tanároknak csak 17% -a foglal helyet az V. és a VI. fizetési osztályban. (Ernszt Sándor: Miért kell annyi igazgató!) Hogy miért kell annyi igazgató, ez olyan probléma, amelyre talán nem volna helyes ez alkalommal kitérni. (Halljuk! Halljuk!) Ez azért van, mert általánosságban az oktatás tényleges munkáját sohasem értékelik annyira, mint az adminisztratív munkát. Azokat, akik tényleg dolgoznak és tudásukat átviszik & következő generációra, tehát az oktatás tulajdonképeni munkáját végzik, sohasem becsülik annyira, mint azokat, akik ugyanezt adminisztrálják; akik aktákat gyártanak, azok mindig előnyben részesülnek azokkal szemben, , akik tanítanak. Az irodát mindig többre becsű- j lik. mint a katedrát, holott nem lehet senki, aki kétségbe vonja azon állításomat, hogy az iparoktatás problémája mégis csak a katedrán dől j el és nem az adminisztrációban, az irodában. Ismerek és láttam olyan iparoktatási intézetet, amely rossz igazgató dacára is kitűnően működött, s viszont ismerek olyan iparoktatási intézetet, amelyet egy kivájó igazgató sem tudott előtérbe hozni, mert a tanerő volt másodrendű. T. Nemzetgyűlés! Én tehát nagyon kérem a mélyen tisztelt minister urat, méltóztassék az igazságot ezen a téren helyreállítani. Méltóztassék a.tényleges munkát végző tanári karnak illetményeit s előlépési viszonyait egyensúlyba hozni az adminisztratív munkaerő rang és fizetési beosztásával. Miután a kultusztárcával kapcsolatosan a nemzetgyűlés már egy határozatot hozott, melyben az ötödéves korpótlék visszaállítását elhatározta, kérem a minister urat, hogy ugyanezt az ötödéves korpótlékot az iparoktatási intézeteknél szintén vísszaállitani méltóztassék. Emiitettem az előbb, hogy az iparoktatási intézetek igen nagy része az óradíjas tanerőkre támaszkodik, A minister ur legutóbbi rendelkezése szerint az óradíjas tanerő egy óráért egy aranykoronát kap, tehát olyan összeget, amelyet az ipari munkások közül is sok elér, olyan összeget, amelyet egy jobb szerelő feltétlenül túlszárnyal, olyan összeget, amelyet a tanfolyamokra jelentkező ipari munkások órabére sokszor felülmúl. Ilyen összeget, egy aranykoronát egy óráért megállapítani, szerintem vérlázító aránytalanság, szemben azokkal, akiket tanítanak. Aki ott ül a padban, az több órabért kap, mint a mennyi óradíjat kap az, aki a katedrán ül, és neki előadást tart. Ilyen igazságtalanságot nem szabad elkövetni. Amig a békében négy-öt aranykorona volt egy-egy óradíjas tanár tiszteletdíja, amely összeg tízszeresen felülmulta az ipari munkás bérét, ma sokszor az a helyzet állt elő, hogy a tanár tiszteletdíja alatta marad az ipari munkások órabérének. A másik kérdés, amelyet a minister ur szíves figyelmébe akarok ajánlani, az építőiparnak mai rendezetlen helyzete. Az épitőiparra vonatkozólag az 1922 : XII. te, tehát az uj ipartörvény nem tartalmaz semmi néven nevezendő szabályozást, hanem a 33. §-ában kimondja, hogy az építőipar gyakorlásáról külön törvény fog intézkedni és ennek életbelépéséig az épitőiparra vonatkozólag az 1884 : XVII. te. 10. §-a alapján kiadott rendeletek maradnak érvényben. Ez annyit jelent, hogy az építőipar, amely, mint méltóztatnak tudni, a rokoniparoknak nagy kontingensét foglalkoztatja, nincs az uj ipartörvény által szabályozva, hanem erre nézve ma is érvényesek azok a rendszabályok, amelyeket 41 évvel ezelőtt hoztak. 41 esztendő alatt pedig az épitőipar terén óriási fordulat következett, be. A 41 évvel ezelőtti igazságok már feltétlenül meghaladott igazságok a mai világ*ban. és bár igaz, hogy a ministerium nem térhetett ki az elől, hogy bizonyos módositásokat, korrekciókat az élet sürgetésére keresztül ne vigyen — így például 12 évvel ezelőtt kénytelen volt a kőmivesmesterek képesítésére vonatkozólag módosításokat végezni, három évvel ezelőtt pedig a vasbeton bevezetése kapcsán volt kénytelen a ministerium szintén bizonyos korrekciót a rendeleten végezni —, az épitőipar törvényileg szabályozva nincs, és szervesen az épitőipar terén való kvalifikáció és hatáskör kérdése egymástól elhatárolva, elválasztva nincs. Az építőmesterek vizsgálóbizottsága, továbbá az építőmesterek egyesülete és más, több műszaki testület évek óta sürgetik ennek a kérdésnek törvénnyel való rendezését. Ma, amikor a parlament — azt lehet mondani —, munkaképes, megvan az alkalom arra — a rossz parlamenti helyzetre való hivatkozás nem lévén helytálló —, hogy végre a parlament elé jöjjünk ilyen szaktörvényjavaslatokkal is, amelyek arra szolgálnának, hogv végre rendet teremtsenek éhben a mai rendezetlen állapotban. Errevonatkozólag bizonyos előmunkálatok már készen vannak, hiszen 1920-ban meglehetősen nagykiterjedésű ankét tartatott, amelyet a Közmunkatanács akkori elnöke, Zielinszky Szilárd vezetett. Ezen az ankéten a legváltozatosabb érdekellentétben álló szakkörök próbáltak megegyezni és meg is egyeztek bizonyos olyan kompromisszumos megoldásban, amely mindkét érdekelt felet a lehetőség szerint kielégíti. Szükséges azonban, hogy ez kiegészíttessék bizonyos kérdésekkel, igy például a, vasbeton-épitésnek közkeletűvé tétele szükségessé teszi, hogy a vasbetou-épitésre vonatkozólag NAPLÓ XXIX, -