Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-368

À nemzetgyűlés 368. ülése 1925. hogy esak egyet ragadjak ki a sok közül — mint amilyen ellentét a falu és a város között van. Kétségtelen — mint emiitettem,— hogy ezeknek a nagy ellentéteknek oka nagyrészt a lelkekben s gazdasági bajokban keresendő, mert a nyomor, a megélhetési nehézségek és egyéb szociális bajok azok, amelyek az emberekben az elkeseredést feiszitják. Nagyban hozzájárul azonban ehhez hit is, amely a lelkekben gyökeret vert, hogy t. i. az állami közterhek viselésével nincs minden társadalmi osztály egyformán sújtva, hanem egyik társadalmi osztály sokkal több terhet visel, sokkal több terhet vett a vállára, mint a másik. (Kovaes-Nagy Sándor: Ugy van!) Lám, igen t. közbeszóló képviselőtársam is ezt hiszi. (Kováes-Nagy Sándor: Tudom!) De nézzük csak meg a dolgot közelebbről. A városi lakosság meg van arról győződve, hogy azért van ez a drágaság, ez a nyomor, mert a gazdatársadalom, az őstermelő lakosság nem járul olyan mértékben a közterhek viseléséhez, mint a városi lakosság. Ha, megnézzük a sajtót... (Barthos Andor: Az az övék!) Bátor leszek rátérni a dolog másik részére is, de kérek egy kis türelmet. Teljesen objektiven fogok ezzel a kényes kérdéssel foglalkozni. A sajtó állandóan arról panaszkodik, hogy a városi lakosság nyakába szakadnak a terhek, a gazdák viszont azt állítják, hogy ők sokkal többet adóznak, mint a városi lakosság, mert a föld az ő kezükben van és a fold az egyedüli, ami megfogható, ahol nem lehet eltitkolni az adóalapot (Förster Elek: Ugy is van!) és igy ők sokkal terhesebben vannak megadóztatva, mint a városi lakosság, amelynek módjában van mindenféle módon kibújni az állami terhek viselése alól. Már az a körülmény, hogy az egyik o!dalon a városi lakosság hirdeti azt, hogy ő viseli az állami terheket, a másik oldalon pedig a gazdatársadalom van erről meggyőződve, — amint itt a Házban is igen sokan vannak erről meggyőződve - bizonyítja azt, hogy az én érzésem szerint ebben az országban mindenki teherbiróképességéi^ek végső határáig van megterhelve. (Ugy van! joobfeíoi.) Hogy ez az ellentét az egye» társadalmi osztályok és foglalkozási ágak között fennáll, annaü nagyrészt az izgatás es épen az a sajtóizgatás az oka, amely az egyik vagy másik fel érdesében igyekszik hangulatot csinálni a másik eilen. Hogy ez igy van, azt a népszövetségi főbiztos urnák, Smithnek legutóbbi jelentéséből is konstatálhatjuk, aki maga is kénytelen volt leszögezni azt a tényt, hogy ebben az országban az adófizető polgárok már teherbiróképességük végső határáig, annak maximumáig vannak megterhelve. (Ügy van! jobofetől.) Azért tárgyalom ezt a kérdést, mert ismerem a mindenütt tapasztalható elkeseredettséget es nagyon félek, hogy különösen az az elkeseredettség, amely a közalkalmazottak között és a városi lakosság egyéb rétegei körében tapasztalható, nagyon könnyen veszedelmes kirobbanáshoz vezethet. Minthogy pedig ezek az ellentétek csak látszólagosak és mesterségesen szítottak, nekünk mindent el keli követnünk, hogy ezek az ellentetek ne fokoztassanak, hanem elimináltassanak. (Ugy van! jobbfelől.) Nézzük csak, igen tisztelt Nemzetgyűlés, hogy azokon a szociális és gazdasági okokon kívül, amelyeket volt már említettem néhány szóval, mik lehetnek azok az okok, amelyek ilyen ellenteteket okoznak. Őszintén megvallva, egyik jelentős oknak azt a beállítást tartom, — elismerem, hogy itt ülő gazdaképviselőtársaim talán nem fogják mindenben osztani felfogásomat — hogy nem létező ellentéteket hangoztatnak, hogy állandóan hangoztatjuk Magyarország agrárállam voltát. Állandóan abból indulunk ki, hogy ennek a neniêvi január hó 30-án, pénteken. 15 zetnek legnagyobb gazdaságai erőforrásai a földbirtok, és ennek a ténynek folytonos hangoztatásával a városi lakosságban önkénytelenül azt az érzést keltjük, hogy ő, mivel nem agrárius, mivel nem őstermelő, nem földbirtokos, ebben az országban csak másodosztályú állampolgár. Igy pl. az ellenzéki oldalon ülő egyik t. képviselőtársam néhány nap előtt felszólalásában itt a nemzetgyűlés szine előtt azt a jogot vindikálta a gazdatársadalom részére, hogy az ország 80%-a gazda lévén, természetes, hogy a gazdák megkívánják, hogy ebben az országban a vezetés minden téren az ő kezükben legyen; természetesen, ők majd gondoskodni fognak arról a 20%-ról is és annak a sorsát is majd ők fogják intézni, akik nem őstermeléssel foglalkoznak. Én az ilyen kijelentéseket nagyon szerencsétleneknek tartom. Szerencsétlennek tartom azért, mert mint mondottam, alkalmasak arra, hogy az úgyis elkeseredett városi lakosság körében még fokozzák azt az ellentétet és azt a gyűlöletet, amely a falusi gazdatársadalommal szemben észlelhető. A sajtónak itt is igen csúnya szerepe van és én erről a helyről kérem a sajtót, hogy ezeket az ellentéteket ő is igyekezzék elsimítani és tompítani. Nézzük csak most már. mennyiben helyes az, ha mi Magyarországot kizárólag vagy főkép mint agrárállamot tekintjük és kezeljük és vájjon elérjük-e azt a célt, hogy ezt az országot talpraállitsuk akkor, ha mi kizárólag a mezőgazdaság hóna alá akarunk kormányintézkedésekkel és egyéb segítő eszközökkel nyúlni ? Kétségtelen, köztudomású, hogy NagyMagyarország kifejezetten agrárállam volt nemcsak azért, mert a kereső lakosságnak 64'5%-a foglalkozott őstermeléssel és esak 23%-a foglalkozott iparral és kereskedelemmel, hanem főleg azért, mert a Nagy-Magyarországon termelt mezőgazdasági termények értékten messze felülhaiauták az ipar által termelt cikkek értékét. Az ország megcsonkítása következtében azonban igen érdekes eltolódásukat tapasztalhatunk, amelyeket eddig még sehol sem láttam, hogy figyelembe vettek voina. Az ország kereső lakosságának ma már ugyanis csak 55'5%-a foglalkozik őstermeléssel, mig az iparból és kereskedelemből élők száma 23%-rói 32%-ra emelkedett. A többi lakosság természetesen a közlekedésre, a köztisztviselőkre, nyugdíjasokra és egyéb foglalkozábi ágakra esik. Ipari termelésünk értéke pedig az utóbbi években olyan rohamos emelkedést mutat, hugy nemcsak elérte a mezőgazdasági termelés értéket, hanem átlagus közepes terméshozamot véve alapul, ma már lényegesen felette is áll. Statisztikai adatok alapján mondom ezeket. Ennek magyarázata nagyrészt abban keresendő, hogy nálunk az utóbbi öt esztendő alatt nem annyira a mezőgazdasággal a legszorosabb összefüggésben álió iparok fejlődtek, — amelyeknél inkáuu határozott visszafejlődést konstatálhatunk — mint inkább bámulatos fejlődést tüntet fel textiliparunk, bőriparunk és egyéb iparágaink. Ha tehát a termelés értékét vesszük a számítás alapjául, ne.m beszélhetünk Magyarországról mint kizárólagos vagy főleg mezőgazdasági államról, amit bátor leszek beigazolni. Hogy csak néhány példát említsek, az európai ipari államok közül például Franciaországban a kereső lakosságnak 43%-a foglalkozik őstermeléssel, Olaszországban pedig az ottani lakosság 59'5 százaléka, tehát sokkal több, mint nálunk. Sőt ha vesszük a régi Ausztriát, — amelyet az agrár Magyarországgal szemben mindig mint ipari államot állítottak szembe — ott is 57% volt az őstermelők száma, tehát több, mint amennyi a mai csonka Magyarországon őstermeléssel foglal-