Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-368

h; A nemzetgyűlés 368. ülése 1925. évi január hó 30-án, pénteken. kozók száma. Ugyebár, egyikünk sem akarja azt állítani, hogy ezek az államok agrárállamok voltak; ezek a köztudatban mindig ipari államokként szerepeltek, mert hiszen egy állam jellegét az adja meg, hogy az egyes foglalkozási ágak az állam fentartásához miiyen. százalékban járulnak hozzá. Ebből a szempontból tehát le kell szögeznünk, — hacsak nem akarunk teljesen egyoldalúak és elfogultak lenni — hogy az ipar és kereskedelem Magyarországon ma már igen jelentős tényező. Ezeknek a fejlődését tehát nekünk jól felfogott, egyetemes nemzeti érdekek szempontjából kell előmozdítanunk. Még egy igen érdekes dolgot leszek bátor a nemzetgyűlés előtt felemlíteni. Egy nagyon érdekes statisztikát olvastam a napokban, amely szerint JSt agy-Magyarország lakossága 1900 és 1910 között 2,/83.000 emberrel szaporodott. E szaporulatból azonban az őstermelés keretén belül csakis 10% tudott elhelyezkedni, a fenmaradó 90%-ot pedig az ipar igyekezett felszívni, amelynek sikerült is a szaporulat 41%-át foglalkoztatni, 49%nak azonban vándorbotot kellett a kezébe venni és kivándorolni az országból. Megdöbbentően szomorú ez a statisztika. Megdöbbentően szomorú azért, mert abban az időponti an, amelyre ezek az adatok vonatkoznak, nyugodt gazdasági élet volt. Akkor AusztriaMagyarország egy nagy gazdasági egységet alkotott, amely ten a mezőgazdaságnak egy 50 milliós fogyasztási terület áhott renaelkezésére. Es mit látunk 1 Azt, hogy e kedvező körülmények dacára is nemzetünk feleslegét már akkor is iparunknak kellett felszívnia. Pedig" Ausztria nagy és fejlett iparával szemben — ez köztudomású, általánosan tudott dolog — a mi magyar iparunk alig tudott prosperálni, nemhogy még lényegesen fejlődni tudott volna. Eszerint a felette kedvező körülmények között sem tudott őstermelésünk megfelelni annak a hivatásnak, amely nemzetfejlesztés szempontjából mint agrárállamban elsősorban hárult volna reá és már a békeévekben is az ipar vette át azt a szerepet, hogy a nemzet szaporulatát, a nemzet többletét valamiképen elhelyezze és foglalkoztassa. Csonkamagyarországra vonatkozólag még nem állanak rendelkezésemre pontos statisztikai adatok. Azt hiszem azonban, mindenki el fogja ismerni azt, hogy a számtalan menekült, a sok ezer J3 listás tisztviselő közül sokkal nagyobb hányad, sokkal nagyobb arány tudott elhelyezkedést találni az iparban, mint a mezőgazdaság bármely ágában. Amidőn én ilyen szempontotból török lándzsát az ipar támogatása mellett, azt hiszem, ezzel nem hogy ártanék a mezőgazdaságnak, de határozottan használok neki, mert épen agrár oldalról halljuk mindig azt a kifogást, hogy ma az állami terhek kgnagyobbrésze a mezőgazdaság vállain nyugszik ; ha tehát én számszerűleg bebizonyi

torn és beigazolom, hogy ma már iparunk és kereskedelmünk is olyan fejlett, hogy versenyezhet mezőgazdaságunkkal, ebből önként következik, hogy a mezőgazdaság terheinek egy részét az iparra fogja átháríthatni. Nagy könnyelműség volna tehát ezt a zsenge, az utóbbi években oly szépen fejlődött iparunkat elsorvadni hagyni, mert kétségtelen, hogy iparunk az elzárkózottság öt esztendejében bámulatos fejlődést mutat, és különösen textiliparunknál olyan kedvezőek és biztatóak ezek a fejlődési szimptómák. hogy igazán a legnagyobb bűn lenne ezt a fejlődést megakasztani. Pedig azzal is tisztában kell lenni mindnyájunknak, hogy a cseh és osztrák ipar nem fog egykönnyen beletörődni abba, hogy — miután itt időközben önálló magyar ipar keletkezett s ő ennélfogva elvesztette a magyarországi piacot — erről a piacról lemondjon. Épen január l-e óta, amikor a szabadforgalom végleg helyreállt, konstatálhatunk olyan jelenségeket, olyan tüneteket, amelyek kell hogy a legnagyobb aggodalommal töltsenek el mindnyájunkat. Itt határozottan csak a kormány gyors és erélyes intézkedéseivel lehet elejét venni annak, hogy egyik-másik iparágunk teljesen el ne pusztuljon és meg ne szűnjék. Nem kivánok protekcionizmust, csak az ipart épúgy, mint a mezőgazdaságot jogosan megillető Kormánytámogatást kérem a részükre, amely nélkül az ipar nem képes a külföldi versennyel szembeszállani. (Gaal Gaston Egyetlen esetet kérek, ahol a mezőgazdaságot támogatja az állam!) Igen t. közbeszóló képviselőtársam, tudvalevőleg a vámtarifában a mezőgazdasági termények épen olyan előnyöket élveznek, mint az ipari termények. Sőt, ha százalékosan arányosítanám őket akkor látnók, hogy pl. az állattenyésztés sokkal magasabb védővámokkal van megvédelmezve, mint a legtöbb iparcikkünk. (Gaal (iaston: Nagyon köszönjük!) Ezt értettem az alatt a védelem alatt, amelyet, ha az egyik fél részére biztosítanak, kérem annak biztosítását a másik fél részére is. (Gaal Gaston: Épen roszkor voltam beteg, amikor a vámtarifát tárgyalták! — Derültség.) Gaal Gaston igen t. képviselőtársam közbeszólása is újból meggyőz engem arról, hogy mégegyszer ismételnem és hangsúlyoznom kell azt, hogy mindent el kell követni, hogy ezek a látszólagos ellentétek, amelyek itt mesterségesen konstruáltatnak, megszüntettessenek, mert nem fogunk tudni exisztálni ebben az orszagean, ha azt fogjuk képzelni, hogy az iparos a mezőgazdának, vagy fordítva a mezőgazda az iparosnak ellensége; nem fogunk tudni exi-ztálni, ha egyik a másik kárára vagy hátrányára akar boldogulni, vagy előnyökhöz jutni. (Gaal Gaston: Épen ez a baj!) Ezek után legyen szabad néhány konkrét fájdalmunkra rátérnem. (Haltjuk! Halljuk!) Itt van mindjárt az a kérdés, amely — azt hiszem — a mezőgazdának és iparosnak egyaránt fáj: a hitel kérdése. A tőkeszegénység, amelyet általában tapasztalhatunk, a legfőbb akadálya annak, hogy ebben az országban többtermélésről és általában termelésről bt szelhessünk. Ennek a kérdésnek gyors és radikális megoldása nézetem szerint egyaránt érdeke az iparnak és kereskedelemnek, valamint a mezőgazdaságnak is. S hogy ennek a kérdésnek megoldása nem olyan könnyű — annak ellenére, hogy hónapok óta állandóan beszélünk róla — ennek nagy részben az az oka, hogy ez nem speciális magyar baj, nem speciális magyar jelenség, hanem ma Európa összes államaiban többé-kevésbbé hitelkrizisről beszélnek. Hogy Magyarországon ezek a bajok ennyire hatványozott mértékben jelentkeznek, ennek oka egyrészt — mint emiitettem — nagy leszegényedésünk, másrészt pedig a szerencsétlen trianoni békeszerződés, amelyből kifolyólag még ezenfelül súlyos terheket is kell viselnünk. Részben a szenálási terv lenne hivatva segíteni ezeken & bajokon; azt hiszem azonban, mindnyájan érezzük és tudjuk, hogy 250 millió aranykorona, amelyet abból a célból kaptunk, hogy ennek az összegnek segélyével megállítsuk a pénzinflációt „s két és félév alatt helyreállítsuk az államháztartás egyensúlyát, egymagában nem elegendő az ország talpraállitására. Nézetem szerint a szanálás igazi eredménye és sikere csak ugy volna és csak ugy lesz elérhető, ha sikerülni fog egész gazdasági életünkbe külföldről idegen tőkéket idevonzani. Mert — mint emlitettem — csak e tőkék segélyével tudjuk termelésünket annyira felfokozni, vagy — mondjuk — a jelenlegi nivón is fen tartani, hogy ezzel