Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-371

156 A nemzetgyűlés 371. illése 1925. zogtak. A tekintélyt és nagyságot én nem abban látom, hogy minél nagyobbszámu emberrel vesznek valakit körül, hanem kizárólag a ténykedés és a működés igazságosságában s a működés makulátianságában és ezt tényleg dokuinentálnioK is kell azoknak a férfiaknak, akiknek gondoskodniuk kell arról, hogy az államfői piedesztál tiszta, ragyogó és szép maradjon minden vonatkozásban. Az országgyűlési tételnél vannak aggályaim, mert feltétlenül áll az, hogy a régi, még 63 vármegyés Magyarországnak körülbelül 453 országgyűlési képviselője volt, ezzel szemben pedig Magyarországnak most 245 képviselője van, amikor pedig területünk kétharmadrészét vagy valamivel többet elvesztettük; a képviselők száma túlontúl nagy és ezen a téren épen magának a nemzetgyűlésnek kell jó példával előljárnia. Remélem és hiszem is, hogy az igen t. kormánynak lesz majd gondja rá a választójogi törvényjavaslatnál, a kertiletek összevonásánál és ki kerekítésénél, hogy igazságosan történjék meg a kerületek ki kerekítése és hogy körülbelül oly számban állapi ttassék meg a nemzetgyűlési képviselők létszáma, amely arányban áll az ország összlakosságával és az ország teherbíró képességével, mert köztudat már Magyarországon, hogy egészségtelen állapot az, amelyet e tekintetben látunk. Nem kell egyébre rámutatnom, mint a mostani helyzetre és a nemzetgyűlés tanácskozására, hogy akkor, amikor az ellenzék igen nagy, tekintélyes része passzivitásban van, amikor tehát kétszeres kötelessége lenne a kormánypárt tagjainak jelen lenni, foiytonos tanácskozásképtelenségek vannak és a terem állandóan üres. (Dréhr iinre: Kint vannak a folyosón!) Nem az a kötelességük, hogy a folyósón legyenek, hanem az, hogy itt legyenek. (B. Podmaniezky Endre : Muszáj meghallgatni Kiss Menyhértet?) Az ellenzék ma passzivitásban van, de a kormánypárt aktivitásban van, (Zaj a jobboldalon.) s azért, mert az ellenzék ezt csinálja, ebből még nem következik, hogy a kormánynak is ugyanezzel a fegyverrel kell élnie, mert a kormánynak feltétlenül gondoskodnia kell arról, hogy az a párt, amelyet összeverbuvált, itt legyen és a tanácskozásokban vegyen részt. (Zaj.) Én tehát még abban az esetben is, ha ez az óhajtás pium desiderium s ha az urak nem is fogják honorálni, az országgyűlési tételnél feltétlenül azt ajánlom az igen t. kormánynak, hogy... (Reisehl Rihárd: Szüntessük be a képviselői illetményeket! - Dréhr Imre: Én megszavaznám ezt a javaslatot!) Én nem osztozom ebben a felfogásban, (Derültség és zaj a jobboldalon.) mert akkor vagy bankigazgatók jönnének ide, vagy nagybirtokosok, akiknek oly jövedelmük van, hogy a nemzetgyűlési képviselőséget nobile officiunmak tekintik és fizetés nélkül végezhetnék el az ügyeket. (Dréhr Imre: Önzetlenül lehet kritizálni!) Minthogy azonban a képviselőség és a mandátum nem arra való, hogy itt osztályérdekeket védelmezzenek, azoktól, akik kizárólag vagyonukra támaszkodva jönnének ide, nem várhatnám, hogy a nincstelenek és a szociális tömegek nagy kérdéseit dűlőre vigyék. Hiszen nem is lehet tőlük azt kivánni, hogy harcoljanak olyan kérdésekben, melyek az ő vagyoni érdeküket érintik, melyek az ő vagyonuk ellen irányulnak s az ő megadóztatásukat célozzák. Jól emlékszem arra, hogy a régi országgyűlésben szintén felvetették a kérdést, hogy a képviselő uraknak nem kell fizetést adni, s akkor egv erdélyi mágnás, egyik leggazdagabb ember, gróf Teleki Sámuel volt az, aki indítványozta, hogy a képviselők ne kapjanak illetményt, hanem ingyen teljesítsék kötelességüket. Természetes, hogv olvan évi február hó o-én, csütörtökön. mágnás, akinek 25 uradalma van s akinek jövedelme akkora, mint egy régi szerb király jövedelme, nincs rászorulva a képviselői illetményekre. De attól a képviselőtől, aki ilyen nagy vagyonok felett rendelkezik és ezen a címen kivan a Házban felszólalni, nem várhatom azt, — hiába is várnám, — hogy a keresztény tömegek érdekeiért fog harcolni. Ez vitán felül áll. Nagyon helyes, hogy a -kormány a létszámcsökkentés tekintetében a ministeriumokban és hivatalokban bizonyos eredményt mutatott ki, de ezt magának a nemzetgyűlésnek is meg kell kezdenie, mert feltétlenül feleslegesnek és szükségtelennek tartom, hogy ilyen nagyszámú nemzetgyűlési képviselő legyen. Ezt a megtakarítást más tételnél is el tudnók könyvelni. Nagyon nagy szükség volna arra az összegre, melyet itt megtakaríthatnánk, hiszen ilyen kiskeretü költségvetésnél minden fillérre szükség van. Ezért voltam bátor nemcsak magam, de többen is kifogásolni az autókat. Nem azért kifogásoltuk, mintha nem tudnók, hogy a minister urak egyik-másikának oly sok bokros teendői vannak, hogy azokat autó nélkül képtelen volna ellátni, az autóra tehát szüksége van; mi csak azt kifogásoltuk, hogy egyegy ministeriumnál ma is két-három autó áll rendelkezésre és nem egy autó, holott ha ennél a tételnél is arra törekednék a kormány, hogy itt is redukciót végezzen és csak egy autó álljon a ministeriumok rendelkezésére és igyekeznék azt gazdaságosan kihasználni, akkor nem lenne alap arra, hogy a képviselők a kormányt ezen a címen támadják. Az államadóssági terhek és a hadikölcsönkötvények tekintetében az igen t. előadó ur egy elvet szegezett le, azt az elvet, hogy a külföldieknek aranyalapon fizetjük a kamatokat, azonban azok a polgárok, akik hadikölesönkötyényeket vettek itthon, kötvényeik után természetesen papirkoronában kapják meg a kamatokat. Ez mindenesetre különös és szerintem teljesen helytelen dolog, ha a külfölddel szemben nagylelkű a kormány, ugyanakkor azonban engedi, hogy az egész középosztály, az egész tisztviselő-osztály, amely nagymértékben jegyzett hadikölcsönkötvényeket, teljesen tönkremenjen és elpusztuljon. iNeni ok nélkül, magam is több alkalommal felszólaltam a tekintetben és kértem a pénzügyminister urat, igyekezzék legalább azokat a hadikölcsönkötvény-tulajdonosokat, akik nem adták el kötvényeiket, némikép rekompenzálni és gondoskodni róluk, hogy ne menjenek teljesen tönkre. Hiszen annak idején a harctérről is pl. csak ugy engedték haza a tiszteket és a közkatonákat, ha hadikölcsönkötvényeket jegyeznek. A hivatalfőnökök a tisztviselők kötelességévé tették, hogy hadikölcsönt jegyezzenek, mert különben az állam nem képes a háborút folytatni és ezért a háborúnak sikeréért, a győzelemért meg kell hozni ezt az áldozatot. Valóban épen ez a réteg, ez a társadalmi osztály, a hivatalnoki és a középosztály, valamint a munkásosztály, amelyekre nem lehet rámondani, hogy vagyonosok, hozta meg a legnagyobb áldozatot és ma e tekintetben ez a társadalom ki van szolgáltatva a pusztulásnak, elvesztette mindenét és minden támogatás nélkül áll. A bankok ezzel szemben nagyon jól jártak, valorizálatlan hiteleket kaptak. Az igen t. előadó ur azt mondotta, hogy ezt nem tudták megakadályozni. Nagyon jól tudta Kállay Tibor volt pénzügyminister ur, hogy ez nemzeti ajáodék, ellenben nem állt módjában olyan intézkedést foganatosítani, amellyel meg tudta volna akadályozni ezeknek a hiteleknek állandó nyújtását. Emlékezem rá, hogy a nemzetgyűlésben ellenzéki oldalról többször beszédek hangzottak el,