Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-357

A nemzetgyűlés 357. illése 1924. lépett : az állami pénzügyi kibontakozás tervét elkészítette. Ennek eredménye az, hogy a korona lényleg stabilizálódott, és pedig a külföldi kölcsön és a jegybank felállítása segítségével. Á költségvetés, amelyet a t. kormány elénk íerjesztett, körülbelül 100 millió deficitet jelez. Ha a bevételeknek 656,651.000 aranykoronáját és a kiadásoknak 756,582.000 aranykoronáját tekintem, akkor azt mondhatom, hogy ez a deficit aránylag magas, de nem meglepetés, mert hiszen egyfelől csak 10 millióval lépi túl azt a tervet, amelyet eredetileg felállítottunk, másfelől aggodalomra nincsen ok, mert ez átmeneti jellegű/ Levonhatjuk mégis a konzekvenciát. Kertelés nélkül kimondhatjuk, hogy ez a kis ország annyi köztisztviselőt és közalkalmazottat eltartani nem képes. Súlyosbítja a bajt a tagolás helytelensége, az, hogy igen sok hivatalnok van magasabb fizetési osztályokba beosztva, aminek az az anomália a következménye, hogy a fontos állásokat betöltő főtisztviselőket sem vagyunk képesek ugy fizetni, hogy azok jelentékeny teendőiknek fontosságához képest a megelégedett ember nyugalmával legyenek képesek ellátni a maguk feladatát. (Ugy van ! jöbbfelöl.) A Károlyi-kormány . . . (Zaj. Felkiállások : Halljuk ! Halljuk!) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Barthos Andor : . . . azt a népszerű intézkedési tette, hogy minden tisztviselőnek egyenlő pótlékot juttatott, és a későbbi időkben sem szakítottak ezzel a népszerűséget biztosító egyenlősí Léssel. Kállay Tibor t. barátomnak volt meg az a bátorsága, hogy a fizetési osztályok között a megfelelő kiegyenlítést, illetőleg arányt létesitette. A tisztviselői kérdést magam részéről elsőrangúan fontos kérdésnek tartom, nemcsak* azért, — amit Wolff Károly t. barátom felemlített — mert ez a történelmi középosztály kérdését nagyban érinti, hanem azért is, mert az altisztek és a szolgák, ezek a derék, becsületes magyar emberek is megérdemlik minden rokonszenvünket, s az a párt, amelyhez tartozni szerencsém van, a tíz éve rongyoskodó, tiz éve nélkülöző közalkalmazottak érdekében fel is emelte szavát, nem azért, hogy kortescélokat kövessen, (Ugy van ! jobb jelöl.) nem azért, hogy népszerűséget hajhásszon, hanem méltányos megértésből cselekedte, amikor kiküzdötte, hogy a pénzügyi kormány 40 millió aranykoronával haladta túl azt a keretet, ametyet eredetileg terveztek. Megállapítjuk, hogy őszinte sajnálatunkra többet nem nyújthatunk, meit számot kell vetnünk az adózók teherviselési képességével. Nekünk lelkiismeretes és komoly megfontolás után az a meggyőződésünk, hogy az adózók vállaira több terhet nem róhatunk, mert azok le fognak roskadni. (Ugy van ! jobbjelöl.) Az állam pénzügyi helyzetét figyelembe véve tehát »Megállj !«-t kell kiáltanunk. Felizgatott szenvedélyeket nehéz megnyugtatni, nehéz különösen akkor, amikor a megnyugtatás »non possumus« kijelentésből áll. Ennél mindenesetre sokkal könnyebb elkeseredésre, birni az elégedetleneket ; de bűn mások szerencsétlenségét kétségbeeséssé változtatni. Azt tapasztaljuk, hogy ezt a kétségbeesést mint politikai eszközt akarják egyesek kihasználni. (Ugy évi december hó 17-én, szerdán. út van ! a jobbközépen.) De meg vagyok arról győződve, hogy a tisztviselői és áítalában a közalkalmazotti osztály meg fogja fontolni és mérlegelni fogja azt, hogy ez a csonka állam minő szomorú pénzügyi helyzetben van ; meg vagyok győződve arról, hogy a pénzügyminister ur szándékának komolyságában hinni fog, — mert mit sem érnének el a közalkalmazottak, ha az adózó közönség tönkremenne, mert igy ők is legfeljebb a régi Törökország hivatalnokainak nem irigyelhető sorsára jutnának. A létszám-leszállítás tehát nem vitatható kérdés, a szükségesség feltétlen. S igy legfeljebb a keresztülvitelnek a t. kormány által tervezett és a pénzügyminister ur által előadott azon módjával kell foglalkoznunk, illetőleg azon kell tanakodnunk, vájjon helyes-e, hogy a megüresedő állásokat betölteni nem szándékoznak. T. Nemzetgyűlés ! Az emberek két csoportba oszthatók. Az emberek egyik csoportja kérlelhetetlenül mond igazat, a másik csoport, kérlelhetetlenül hazudik. Én tehát inkább az előbbi csoportba kívánom magamat^ sorozni, amikor a következőket jelentem ki : Én a korinam^ szándékát helyesnek, de elégtelennek tartom, még pedig azért, mert a női alkalmazás túltengését vagyok kénytelen megállapítani. Negyedfél évtizedes közéleti pályámon még sohasem láttam hölgyeket az egyes osztályokban. Egyesek voltak a telefonnál s voltak a segédhivatalokban is, most azonban épen ezek a t. hölgyek népesítik be a ministeriumok különböző osztályait, manikűrözve kezeiket, vagy pedig a rizsporos skatutyát használva ; többé-kevésbé ebben merül ki foglalkozásuk, tisztelet a kivételeknek. Felfogásom és emberiességi érzésem az, hogy amikor családos embereket helyeztek B-listára, akkor igenis tartsák meg közszolgálatban azokat a nőket, akik hadiözvegyek, hadiárvák vagy családfentartók, de a jövőben mindenesetre oda kell irányulni a törekvésnek, hogy nőket feltétlenül csak a segédhivatalokban alkalmazzanak. Az iparfelügyelet egészen más. Az ellen nem volna észrevételem, hogy egy-két iparfelügyelőnőt alkalmazzanak, de itt tömeges alkalmazásról van szó, úgyhogy a magam részéről a megüresedett állások be nem töltésének módját egyedül elégségesnek nem tartom. Azért sem tartom ezt elégségesnek, mert mindenesetre vannak olyan intézmények és hivatalok, amelyek a köz hátránya nélkül megszüntethetők lennének. Már pedig Széchenyi Istvánnak igaza van abban, hogy ami lehet, az egyúttal kell is. Igen szomorú képet mutat a közüzemek állapota. Itt deficit van. Kíváncsi volnék egy amerikai ember véleményére, vájjon fentartható-e olyan üzem, amely állandóan deficittel gazdálkodik. Nem szabad haboznunk megállapítani a diagnózist. Betegség az, amiről szó van : a bürokratizmus túltengése átgenyesedett már az üzemekre is, azoknak a bürói már hivatalok. Én azt hiszem, hogy az üzlet a maga ökonómiáját az állami üzemekben sem hagyhatja el. Ameddig ez nem érvényesül, ameddig rátermett egyén egyéni érdeke nem kapcsolódik bele az illető üzem érdekeibe, addig hiába várunk jobb eredményeket. Nem akarok a kérdésnél hosszasabban időzni, csupán a gazdaságosság érdekében vetem fel azt az ötletet : nem volna-e helyes, hogy