Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-357

À. nemzetgyűlés 357. ülése 1924, évi december hó i?'-en, szerdán. b1 liak »A királyválasztások története« című munkáját. Okiratilag van bizonyítva az a tény, hogy a köznemesség vitte, viselte a nemzeti gondolat nagy problémáját, a köznemesség volt mindig a nemzeti gondolat zászlóvivője. Ez a nagy zászlóvivői minősége repesztette meg lelkesedésében a Duna jegét és hozta Magyarországra a legdicsőbb kort, Hunyadi Mátyás uralmát. A nemzeti gondolatot ma is úgyszólván kizárólagosan a középosztály képviseli, mert ha tárgyilagos akarok lenni, akkor meg kell mondanom, hogy — tisztelet a kivételeknek — de a magyar arisztokrácia nem teszi meg e tekintetben azt a kötelezettségét, amely állásánál és súlyánál fogva reája hárul. A nemzeti gondolat ügyében és a szociáldemokráciával való nagy harcban is a középosztály úgyszólván magára maradt. Csak egy segítőtársa jelentkezett : a legalacsonyabb néprétegek, az iparosok osztályából és a még alantasabb rétegekből. Én sokat járok kinn, Budapest legsötétebb kerületeiben, és annyi ragyogó jellemet találok a legalsóbb néprétegek soraiban, hogy ezek a ragyogó jellemek adnak nekem erőt terveimhez és Magyarország feltámadásában való hitem felélesztéséhez. (Éljenzés a középen.) A nemzeti gondolat szempontjából látom tehát rendkívül fontosnak egyebek között a középosztály kérdésének megoldását. De ha a középosztályról beszélek és a középosztály kérdését összekapcsolom a munkanélküliséggel, akkor azt kell mondanom, hogy foglalkoznunk kell a bevándorlás kérdésével is. A bevándorlás kérdésénél és — amint ki fogom majd mutatni — más ügyeknél is a középosztály úgyszólván bizonyos jelszónak áldozata. Felállítanak egy tételt, hogy az általános emberi jog nevében meg kell engedni a bevándorlást. Ez már reges régen frázissá változott a művelt nagy nemzetek "életében, — s én elsősorban Angliát, másodsorban pedig Amerikát veszem tekintetbe ennél a kérdésnél — mert a bevándorlás kérdése már régtől fogva kenyérkérdéssé alakult át, a legreálisabb kenyérkérdéssé. Ha nézem például Angliának " jelenlegi helyzetét, 1908 óta Angliában a legszigorúbban megkövetelik annak kimutatását, hogy kit akar behozni egy vállalat az országba. Az illető ugyanis csak szakmunkás lehet és előbb igazolni kell, hogy behozatalára nélkülözhetetlen szükség van, mert olyan szakmunkás nincs az országban. Ha azután "ezt igazolták, akkor záros határidőt szabnak ki, mely idő alatt az illető vállalat tartozik a, bevándorolt szakmunkás által egy benszülött angolt megtaníttatni az illető munkakörre. Amikor pedig be van igazolva, hogy az illető a megállapított záros határidőn belül elsajátította a behozott munkás szaktudományát, ez utóbbi a behozó vállalat költségén kiszállittatik az országból. Ezt Anglia csinálja, hogy ne is beszéljünk Amerikáról, ahol az 1910-iki népszámlálás adatai szerinti egyes nemzetiségeknek csak 3%-át engedik be az országba. De ezt is megszigorították, mert 1924 július 1-étől kezdődőleg nem az 1910-iki, de az 1890-iki népszámlálás adataiban jelentkező nemzetiségek 2%-a bocsátható csak be az országba. És itt bizony hiába nevetnek, hiába mosolyognak, a keleti zsidóság problémája ott mozgatja ma Anglia közgazdasági köreit is és mozgásba hozta Amerika köreit is. Ezekben az államokban a bevándorlás kérdésében a legszigorúbb rendelkezéseket léptetik életbe, hogy elsősorban a hazai földön született, benszülött lakosság kenyérkereseti lehetőségét biztosítsák. Ezért nem tartanám lehetségesnek, ha továbbra is fentartanók azt a gyakorlatot, hogy minden egyes kiutasításnál a lengyel követ hozzájárulását kérjük ki a kiutasítás effektuálásához, mert az országnak legsajátabb, szuverén joga, hogy saját maga állapítsa meg a belső lakosság kenyérkereseti lehetőségét. A bevándorlás belügy, amelybe nem szólhat bele senki, mert csak az illető állam szuverenitásának, belső életének szempontjából lehet ezt a kérdést eldönteni. Nem tartom ezt közömbösnek ugy a munkanélküliség, mint a középosztály szempontjából. Tessék csak nézni az egyes mérnöki és munkavezetői állásokat. Napról-napra idegenekkel töltik be, mi pedig termeljük az egyetemeken, az immár, sajnos, nagyon is hatványozott számban szereplő egyetemeken, az intelligenciát, termeljük az intellektuelleket, akiket nem fogunk tudni elhelyezni és kenyérhez juttatni. (ügy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) Nagyon sajnálom, hogy a numerus clausus kérdését szenvedélyek és politikai harcok viszonylatából nézik. A numerus clausust nem a politikai harcok szemszögéből kell nézni ; ez a magyar kenyér kérdése. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) A magyar intellektuellek túltermelése, ha mi ezeknek az intellektuelleknek nem tudunk kenyeret adni, épen olyan veszedelmet jelent a nemzetre nézve, mint több más kérdés. Ez a magyar jövő kérdése. Méltóztassanak egy kissé körüljárni a műegyetemet, egy kissé szétnézni az egyetemek körül ! Hozzám legalább 15 olyan végzett gépészmérnök jött már, aki kalauzi állásért esedezett a városi villamosvasútnál. Ez nem egészséges állapot. A műegyetemi professzor urak jobban ismerik ezt a helyzetet, mert statisztikával L tudnak szolgálni. Ne tessék ezt a kérdést ugy belekiabálni a nagyvilágba, mint a magyar elnyomás, a magyar hátramaradottság, a magyar reakció eszközét ; tessék ezt a kérdést a magyar kenyér kérdése szempontjából venni, mert méltányos és jogos, hogy az itt élő nemzetiségek egyenlő arányban hozzanak áldozatot a magyar jövő érdekében. A középosztály, a munkanélküliség és a munkásság kérdésében nekünk kétségkivül bizonyos radikálisabb intézkedéseket kell tennünk. De hol ? Szerintem a többtermelés előmozditásának terén. S itt a magyar mezőgazdaságra térek át, mint fővagyonunkra, főlétalapunkra. A magyar mezőgazdaságnál — és ez sajátos jelenség — egy látszólagosság elaltatta lelkiismeretünket. Ez a látszólagosság nem más, mint az, hogy a mezőgazdaság eddigelé viszonylag jobb helyzetben volt. , Ez a j obb helyzet azonban csak relatíve volt meg, mert előre lehetett látni, hogy mihelyt a világ gazdasági forgalma megindul és megszűnnek a határokat elzáró gátló körülmények, abban a pillanatban a magyar mezőgazdaság súlyos krízisbe kerül. De ennek a súlyos krízisnek szükségszerűen be kell következnie azért is, mert — mint az előbb emiitettem — máról holnapra szakadtunk el Ausztriától és alakultunk át önálló