Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-357

A nemzetgyűlés 357. ülése 1934. évi äecemhn- hó ÎT-êvt, stcrâmi.' 45 5,149.000 aranykoronát jelöl meg az utak és hidak épségbentartására és épitésére. Higyjék el igazán t. képviselőtársaim, ha ezt a szót hogy »íiidak«, olvasom, egészen libabőrös leszek. Mert egy számot mondok itt. Nem is méltóztatnak elhinni, hogy ha én innen Budapestről Nyíregyházára megyek, 186 hidon megyek át. És még ezek fentartasára kér a kereskedelemügyi minister pénzt ! Ez ellen tiltakozni kívánok, mert ezt az utat párszázszor tettem meg és meggyőződlem róla, hogy ebből a 186 hidból létjogosultsága legfeljebb 20 hídnak van : amelyek alatt viz van és" amelyek alatt lyuk van. (Derültség.) Leszálltam nem egyszer megnézni azokat a bogárhátú ludakat, amelyek a közlekedést akadályozzák és amelyek kb. minden kilométerre meg vannak épitve, — bogy tulaj donképen, mivel jobbról búzaföld, balról dohányföld van, mit is szolgálhat ez a hid. Mellé álltam s meggyőződtem róla, hogy ez igazán semmire sem szolgál, mert az a 30—40—50 éves múlt, amely a szegény hid háta mögött volt, odagyüjtött piszkot, szemetet, port, mindent és betelt lassanként a viz levezetésére szolgáló nyilas. És ezeket a hidakat ma is fentartják, azoknak a hi dáknak karfája ma is ki van meszelve, ezek előtt a hidak előtt ina is még mindig le kell fékezni, ami, ki sem tudom számitani, mit jelent időben, anyagpazarlásban, gummiban, s minden egyébben, mert hiszen át kell térnünk lassanként arra a biztos meggyőződésünkre, hogy a mi közlekedésünk is lassanként a gépjárműre terelődik át. Hiszen hogy csak példát mondjak, Szabolcs vármegyében, Nyíregyházán az utolsó esztendőben 70 automobil jött forgalomba. (Rassay Károly : Negyven millió a vámja a kocsiknak!) Ez a mi útjainknak általános jellege és még egy nagy akadályt is látok az elszórt kövek rendszerében. Nálunk mindenütt el vannak szórva egyes kődarabok, fél méterre, egy méterre egymástól, amelyek a közlekedést akadályozzák és nagyon sok kárt tesznek az anyagban. Hiszen, hogy egyebet ne mondjak, külföldi kereskedők kimutatása szerint nálunk egy gumim teljesitőképessége csak 1

/

3 rész a külföldi teljesítőképességhez képest. Hogy a rossz utak miatt mi fogy el anyagban, mibe kerül az államnak vagy egyeseknek, azt Buday államtitkár egy kimutatásban jelezte, hogy bizony pár száz milliárdot tesznek ki, jelentenek^ a rossz utak fogyasztásban és veszteségben. Én nem várnék mindent az államtól. Ezt bemutatom itt a t. Nemzetgyűlésnek. Engedjék meg, hogy mindig csak' Szabolcsba kapaszkodom, annyira megszoktuk ott ezer év óta a viszonyokat (Derültség.) Megint csak Szabolcs vármegyénél vagyok kénytelen visszafordulni, mert ott az utkérdést megoldottuk az állam hozzájárulása nélkül, megoldottuk azért, mert vármegyénk alispánja igazán évtizedek óta egész igyekezettel azon van, hogy megyei utainkat jókarba hozza és olyan nívóra emelje, amely igazán megfelel a mai kor követel' menyeinek. Hiszen csakhogy megmutassam, 1922 óta a községek jóvoltából 90 kilométer kőutat építettünk Szabolcs vármegyében. Ahol tehát ehhez megvan az akarat és érzék, ott ezek egészen másként festenek. Sajnos, hogy a törvényhatóságok ezzel a kérdéssel nem foglalkoznak eléggé, sajnos, hogy mindent az államtól várnak. Én azt nagyon jól tudom, hogy az a 10%, ami az útalapból a törvényhatóságnak jut, minimális összeg, de méltóztassék elhinni, hogy a földbirtokosságnak, a községek lakosságának igénybevételével ezek lassan bár, de fejleszthetők lesznek. Nálunk Szabolcs vármegyében azt szeretnők keresztülvinni, hogy utainkat 5 -10 év alatt teljesen ki lehessen építeni. Nekünk erre nézve egy tervezetünk van, amely 100 kilométerig terjedő építéssel évenként teljesen megoldaná Szabolcs vármegye utépitésének kérdését. Ehhez nem kellene nekünk egyéb egy kölesönnél, amelyért jótállanának a mi községeink és jótállana az útalap, amely rendelkezésünkre áll, s méltóztassék elhinni, hogyha minden törvényhatóság és vármegye így gondoskodnék útjairól és ezirányban mindent elkövetne, Magyarország utjai teljesen helyreállnának. Azt hiszem, beszédemből fel-felcsiílan, — legalább magam is ugy akartam, hogy kiérezzen belőle, — bogy nekem az otthonom, a megyém, a közigazgatásom nagy kincsem, amelyet szeretek ; szeretek nemcsak azért, mert meggyőződésem, hogy népemnek mindenféle ügyesbajos dolgában rendelkezésére áll, legjobban végzi el annak ügyeit, hanem meggyőződésem az is, hogy azt a haladást, amelyet a községek felmutatnak, a vármegye tudja legjobban előbbrevinni, mert a vármegye ismeri legjobban községeinek majdnem minden lakosát, azoknak intencióit, szokásait, szükségleteit. Ezért arra kérem az igen t. belügyminister urat, hogy, ha közigazgatási téren bizonyos módosításokat tesz, mindig kérdezze meg előbb az alsó hatóságokat, nevezetesen a vármegyét, megfelelnek-e azok a célnak. (Helyeslés.) Méltóztassék elhinni, jobban ismerik ott lenn a közigazgatási tisztviselők az ottani viszonyokat, mint a ministeriumban, ahonnan utasítások mennek le. ( Meskó Zoltán : Azért nem kell államositani a megyéket !) Hiszen, hogy egyebet ne mondjak, itt fekszik előttem Szabolcs vármegye alispánjának egy felterjesztése a közigazgatási ügyvitel körében való egj^szerüsitések tárgyalján, melyet a minister ui rendeletére terjesztett fel a mi alispánunk. Ebben annyi okos dolog van, annyi bölcseség van lefektetve, hogyha azt mind keresztül visszük, segíteni tudunk a közigazgatásnak még ma meglevő hibáin. Arra kérném az igen tisztelt kormány tagjait, hogyha a közigazgatás hatalmához hozzányúlnak, azt inkább tágítsák, semmint csorbitsák. (Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon.) Áttérek most egészen röviden a kereskedelem kérdésére. Eletemben először mutatkozom be ebben a Házban mint kereskedő és erről akarok pár szót szólni. (Halljuk ! Halljuk !) Én — amint méltóztatnak tudni — a keres^ kedői pályára adtam magam. Ezt egészen büszkén és önérzettel jelentem ki, és ha van valami, amit sajnálok, az csak az, hogy nem 20 esztendővel ezelőtt tettem. De azt is kijelentem, hogy a legrosszabb időt választottam ki e pályára való lépésre : a legrosszabb időt, mert annak a társadalomnak az anyagi helyzete, amely, mondjuk, a Belvárosban levő üzleteket látogatja, ma igazán nagyon szomorú. Az a régi vásárlóközönség, amely a belvárosi üzletek forgalmát karácsony előtt olyan nagyon növelte, teljesen hiányzik, vagy a minimumra redukálódott. Hát ezt még esak ki fogjuk birni valahogy, dacára a