Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-363

218 A nemzetgyűlés 363. ülése 1925. évi január hó 22-én, csütörtökön. azok részére járt kárral, akik ehhez a fegyver­hez nyúltak. (Ugy van! Ugy van! a jobbolda­lon.) Emlékeztetem a szociáldemokrata pártot, hogy milyen keservesen megbánta, hogy az első választáson nem vett részt. Hiszen a nem­régiben napvilágra került paktum, amelyet a párt a kormánnyal kötött, szintén azt igazolja, hogy ők látták szükségét annak, hogy a kor­mányhoz közeledjenek, egy olyan plattform megteremtésével, amely lehetővé teszi nekik a politikai életbe való bekapcsolódást. (Ugy van! Ugy van!) Milyen keserves tapasztalatokat szerzett a német szocialista párt, amely a Kuhrvidéken a franciákkal szemben alkal­mazta először a politikai sztrájk fegyverét! A márka zuhanása, a francia megszállás kemény igája volt ennek a következménye, és hosszú évek munkája kell ahhoz, hogy a ruhrvidéki kemény megszállás, amelyet a passzivitás oko­zott, helyrehozassék. Hivatkozhatnám egészen bátran a passzivi­tásba^ ment ellenzék mai helyzetére is, amely napnál világosabban mutatja, hogy a passzivi­tás nem járt azzal az eredménnyel, nem vál­totta be azokat a reményeket, amelyeket hozzá­fűztek. Maga a passzivitásba ment ellenzék is vitatkozik egymás között. Hallom, hogy most plebiscitumot akarnak provokálni kerületeik­ben, hogy a közvélemény mit szól hozzá, aktiv vagy passziv magatartást helyesel-e az ellen­zék részéről. Én azt ajánlanám az ellenzék eme részé­nek, hogy kövesse Deák Ferenc mondását: a rosszul begombolt mellényt tessék kigombolni és újra begombolni. Mert hogy a taktikának ezt a mellényét rosszul gombolták be, ezt az ellenzéknek magának nagyrésze szintén vallja és érzi, a közvélemény pedig a passziv maga­tartás elitélésében valóban egységes. Tisztelt Nemzetgyűlés! Ha az emberi jogok ligája, amely itt tőle meg nem szokott élesség­gel határozott, tenni akar valamit az emberi jogokért, vesse tekintetét az utódállamokra és ott nézzen utána, hogy mit csinálnak az emberi jogokkal. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Épen a les-utóbbi hetek eseményei mutatnák, hotrv ugy északon mint délen és kele+en. Szer­biában, Romániában és Cseh-Szlovákiábau a nemzeti kisebbségek elnyomása tobzódik. Szű­kek a szerb börtönök, mert tele vannak a letar­tóztatott magyar és horvát vezetőemberekkel. A liga a magyar választójog- kérdésében kondította meg a vészharangot. Hát nem látja a liga, hogy annak, ami Jugoszláviában tör­ténik, az a célja, hogy a horvát és szerb vá 1 asz­tok százezreit fosszák meg választó joguktól! E helyről hivom tetemre Seotus Viatort, aki év­tizedek óta irja propaganda-cikkeit a magyar­ság ellen: ha annyira szivén viseli a kisebbsé­gek jogait, most jöjjön ide és most hallassa szavát. (Helyeslés.) Nekünk is vannak horvátjaink. Századok óta élnek apró szigetekként a magyarság és a né­metség közé beékelve és érdekes, azokat a hor­vát községeket, amelyek átestek a régi Ausztria területére, régen felszívta magába a németség, míg azokban a horvát községekben, amelyek megmaradtak a magyar imiperium alatt, a hor­vátok ma is megőrizték nemzeti és faji jelle­güket, szokásaikat, nyelvüket és uerv templo­maikban, mint iskoláikban teljes szabadsággal gvakorolják ma is önrende^ezési jogukat. (Ugy van! Ugy van!) Minden itt élő és horvá­tul beszélő horvát élő vád az orszáer megcson­kítása ellen — hiszen minket a wilsoni elvek alapján csonkítottak meg —, de egyúttal élő tanulság a magyar nemzet loyalitásának a nemzeti kisebbségekkel szemben. (Ugy van! Ugy van!) Mint a honi nemzeti kisebbségek képviselője ebben a parlamentben idehozom a horvátok tiltakozását a szerb erőszak ellen. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) A magyar horvátok vérző szívvel nézik a horvát nemzet szenvedéseit és baráti kézszoritással jelzik együttérzésüket azon a kálvária-uton, amelyet a horvát nemzet ma a szerb túlzók erőszaka miatt jár. Azt hiszem, hogy minden magyar ember szivvel, lélekkel csatlakozik e felfogás­ban a mi horvátjainkhoz. (Ugy van! Ugy van! Helyeslés.) Amidőn e panaszt szóváteszem és a müveit világ előtt vádat emelek a szerb imperializmus erőszakával szemben, akkor disztingválni kí­vánok a szerb nemzet és a szerb túlzók között. (Hegedűs György: Szerb hóbort!) Mert mi a szerbeknek harci erényeit megtanultuk be­csülni a háborúban és szerb foglyok révén pol­gári erényeit is megtanultuk becsülni itthon ebben az országban. Nem egy magyarban vál­totta fel az animozitást a rokonszenv s a szim­pátia a szerb nemzet iránt, és ez a szimpátia ma is él bennem. A magyar nemzet történelmi hivatását ma is abban látom, hogy rátámasz­kodva a Nyugat kultúrájára, szemét fordítsa délre, arra, amerre a Duna ós Tisza útja jelzi politikája irányát. Azt mondom, eljön még az az idő, amikor a szerb nép vezetői be fogják látni politikájuk tarthatatlanságát, mert nem fog sikerülni sem a szerb sovinizmusnak legá­zolni a horvát nemzeti gondolatot, sem pedig az orosz schismának megbénitania és összetör­nie a horvát katholicizmust. At fog törni az a gondolat is szerb körökbe, hogy ennek a két vitéz, szorgalmas, értékes nemzetnek, a magyar­nak és a szerbnek nem ellenségként, hanem barátként kell élnie egymás mellett. (Hegedűs György: Előbb rendezzék a dolgaikat a horvá­tokkal! — Szijj Bálint: Ha lehetséges!) Ez természetesen előfeltétele, azért hoztam elő ezt a dolgot. Ha nem is olyan brutalitással, de épen olyan céltudatossággal és következetességgel törnek Romániában és Cseh-Szlovákiában is a kisebbségi jogok ellen. Tavaly, a berni konfe­rencián Giuvara szenátor, egyetemi tanár % a magyarok ellen támadást intézett, azt állítván, hogy valahányszor mi szóvá tesszük a nemzeti kisebbségek panaszát, akkor tulajdonképen fa­rizeusok vagyunk, mert mi csak irredenta tö­rekvéseinket akarjuk ezzel palástolni. Azt kér­dem Giuvara szenátor úrtól, hogy ha annyira szivén viseli a szerződések szentségét és a ki­sebbségek jogát, a polgári szabadság jogát — mint ahogy kifejezte magát —, mit szól saját országa kormányának erőszakához, amit elkö­vetett nemrégen az erdélyi magyar párt elleni Hiszen csak nemrégiben látott napvilágot a sajtóban az erdélyi magyar párt elnökének, Ugronnak, memoranduma, amellyel Tatarescu kisebbségi miniszternek az erdélyi _ magyarság elleni kirohanásaira felelt. Azt irja a memo­randum, hogy (olvassa): „A magyarság meg van fosztva ama jogától, hogy hivatalosan használhassa nyelvét. Tiszta magyar városok­ban nem tűrnek magyar felírásokat. A magyar iskolákat bezárják, magyar gyermekeket ro­mán iskolákba kényszerítenek, magyar birto­kosoknak megtérítés nélVül veszik el birtokait. Minden kulturális mozgalom és tevékenység meg van akadályozva. Nekünk nincsenek po-

Next

/
Thumbnails
Contents