Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-363
218 A nemzetgyűlés 363. ülése 1925. évi január hó 22-én, csütörtökön. azok részére járt kárral, akik ehhez a fegyverhez nyúltak. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Emlékeztetem a szociáldemokrata pártot, hogy milyen keservesen megbánta, hogy az első választáson nem vett részt. Hiszen a nemrégiben napvilágra került paktum, amelyet a párt a kormánnyal kötött, szintén azt igazolja, hogy ők látták szükségét annak, hogy a kormányhoz közeledjenek, egy olyan plattform megteremtésével, amely lehetővé teszi nekik a politikai életbe való bekapcsolódást. (Ugy van! Ugy van!) Milyen keserves tapasztalatokat szerzett a német szocialista párt, amely a Kuhrvidéken a franciákkal szemben alkalmazta először a politikai sztrájk fegyverét! A márka zuhanása, a francia megszállás kemény igája volt ennek a következménye, és hosszú évek munkája kell ahhoz, hogy a ruhrvidéki kemény megszállás, amelyet a passzivitás okozott, helyrehozassék. Hivatkozhatnám egészen bátran a passzivitásba^ ment ellenzék mai helyzetére is, amely napnál világosabban mutatja, hogy a passzivitás nem járt azzal az eredménnyel, nem váltotta be azokat a reményeket, amelyeket hozzáfűztek. Maga a passzivitásba ment ellenzék is vitatkozik egymás között. Hallom, hogy most plebiscitumot akarnak provokálni kerületeikben, hogy a közvélemény mit szól hozzá, aktiv vagy passziv magatartást helyesel-e az ellenzék részéről. Én azt ajánlanám az ellenzék eme részének, hogy kövesse Deák Ferenc mondását: a rosszul begombolt mellényt tessék kigombolni és újra begombolni. Mert hogy a taktikának ezt a mellényét rosszul gombolták be, ezt az ellenzéknek magának nagyrésze szintén vallja és érzi, a közvélemény pedig a passziv magatartás elitélésében valóban egységes. Tisztelt Nemzetgyűlés! Ha az emberi jogok ligája, amely itt tőle meg nem szokott élességgel határozott, tenni akar valamit az emberi jogokért, vesse tekintetét az utódállamokra és ott nézzen utána, hogy mit csinálnak az emberi jogokkal. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Épen a les-utóbbi hetek eseményei mutatnák, hotrv ugy északon mint délen és kele+en. Szerbiában, Romániában és Cseh-Szlovákiábau a nemzeti kisebbségek elnyomása tobzódik. Szűkek a szerb börtönök, mert tele vannak a letartóztatott magyar és horvát vezetőemberekkel. A liga a magyar választójog- kérdésében kondította meg a vészharangot. Hát nem látja a liga, hogy annak, ami Jugoszláviában történik, az a célja, hogy a horvát és szerb vá 1 asztok százezreit fosszák meg választó joguktól! E helyről hivom tetemre Seotus Viatort, aki évtizedek óta irja propaganda-cikkeit a magyarság ellen: ha annyira szivén viseli a kisebbségek jogait, most jöjjön ide és most hallassa szavát. (Helyeslés.) Nekünk is vannak horvátjaink. Századok óta élnek apró szigetekként a magyarság és a németség közé beékelve és érdekes, azokat a horvát községeket, amelyek átestek a régi Ausztria területére, régen felszívta magába a németség, míg azokban a horvát községekben, amelyek megmaradtak a magyar imiperium alatt, a horvátok ma is megőrizték nemzeti és faji jellegüket, szokásaikat, nyelvüket és uerv templomaikban, mint iskoláikban teljes szabadsággal gvakorolják ma is önrende^ezési jogukat. (Ugy van! Ugy van!) Minden itt élő és horvátul beszélő horvát élő vád az orszáer megcsonkítása ellen — hiszen minket a wilsoni elvek alapján csonkítottak meg —, de egyúttal élő tanulság a magyar nemzet loyalitásának a nemzeti kisebbségekkel szemben. (Ugy van! Ugy van!) Mint a honi nemzeti kisebbségek képviselője ebben a parlamentben idehozom a horvátok tiltakozását a szerb erőszak ellen. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) A magyar horvátok vérző szívvel nézik a horvát nemzet szenvedéseit és baráti kézszoritással jelzik együttérzésüket azon a kálvária-uton, amelyet a horvát nemzet ma a szerb túlzók erőszaka miatt jár. Azt hiszem, hogy minden magyar ember szivvel, lélekkel csatlakozik e felfogásban a mi horvátjainkhoz. (Ugy van! Ugy van! Helyeslés.) Amidőn e panaszt szóváteszem és a müveit világ előtt vádat emelek a szerb imperializmus erőszakával szemben, akkor disztingválni kívánok a szerb nemzet és a szerb túlzók között. (Hegedűs György: Szerb hóbort!) Mert mi a szerbeknek harci erényeit megtanultuk becsülni a háborúban és szerb foglyok révén polgári erényeit is megtanultuk becsülni itthon ebben az országban. Nem egy magyarban váltotta fel az animozitást a rokonszenv s a szimpátia a szerb nemzet iránt, és ez a szimpátia ma is él bennem. A magyar nemzet történelmi hivatását ma is abban látom, hogy rátámaszkodva a Nyugat kultúrájára, szemét fordítsa délre, arra, amerre a Duna ós Tisza útja jelzi politikája irányát. Azt mondom, eljön még az az idő, amikor a szerb nép vezetői be fogják látni politikájuk tarthatatlanságát, mert nem fog sikerülni sem a szerb sovinizmusnak legázolni a horvát nemzeti gondolatot, sem pedig az orosz schismának megbénitania és összetörnie a horvát katholicizmust. At fog törni az a gondolat is szerb körökbe, hogy ennek a két vitéz, szorgalmas, értékes nemzetnek, a magyarnak és a szerbnek nem ellenségként, hanem barátként kell élnie egymás mellett. (Hegedűs György: Előbb rendezzék a dolgaikat a horvátokkal! — Szijj Bálint: Ha lehetséges!) Ez természetesen előfeltétele, azért hoztam elő ezt a dolgot. Ha nem is olyan brutalitással, de épen olyan céltudatossággal és következetességgel törnek Romániában és Cseh-Szlovákiában is a kisebbségi jogok ellen. Tavaly, a berni konferencián Giuvara szenátor, egyetemi tanár % a magyarok ellen támadást intézett, azt állítván, hogy valahányszor mi szóvá tesszük a nemzeti kisebbségek panaszát, akkor tulajdonképen farizeusok vagyunk, mert mi csak irredenta törekvéseinket akarjuk ezzel palástolni. Azt kérdem Giuvara szenátor úrtól, hogy ha annyira szivén viseli a szerződések szentségét és a kisebbségek jogát, a polgári szabadság jogát — mint ahogy kifejezte magát —, mit szól saját országa kormányának erőszakához, amit elkövetett nemrégen az erdélyi magyar párt elleni Hiszen csak nemrégiben látott napvilágot a sajtóban az erdélyi magyar párt elnökének, Ugronnak, memoranduma, amellyel Tatarescu kisebbségi miniszternek az erdélyi _ magyarság elleni kirohanásaira felelt. Azt irja a memorandum, hogy (olvassa): „A magyarság meg van fosztva ama jogától, hogy hivatalosan használhassa nyelvét. Tiszta magyar városokban nem tűrnek magyar felírásokat. A magyar iskolákat bezárják, magyar gyermekeket román iskolákba kényszerítenek, magyar birtokosoknak megtérítés nélVül veszik el birtokait. Minden kulturális mozgalom és tevékenység meg van akadályozva. Nekünk nincsenek po-