Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-363
216 A nemzetgyűlés 363. ülése 1925. évi január hó 22-én, csütörtökön. egy agrokemikusüuk, aki a talajismertetésben kiváló szakember, aki most oltásokkal, baktériumok tenyésztésével foglalkozik s akinek e célból szüksége volna egy nagyobb talajvizsgáló telepre. Neki magának laboratóriuma nincsen s igy meg van nehezítve munkája. Ugy tudom, arra kérte a kormányt, hogy bocsásson rendelkezésére laboratóriumot, ahol ezeket a munkálatokat és vizsgálatokat tovább végezhetné, a megkezdett alapon. Egyszerűen nem kapott laboratóriumot, s igy kénytelen volt tudását külföldre vinni. A németek kapvakaptak ezen az alkalmon és nemcsak hogy laboratóriumot bocsátottak rendelkezésére, hanem adtak még egy vegyészt is mellé, hogy a sok munkától az illetőt felmentsék, s hogy mennél hamarabb és mennél tökéletesebben végezhesse munkáját. (Petrovácz Gyula: Ott van is többtermelés.) Van, de nálunk ilyen módon többtermelést remélni nem lehet. Most már igazán eltérek ettől a tárgytól ; elég volt. Rátérek egy egészen más térre: a gyermekvédelemre. Sajnos, itt is szomorú tapasztalatokat kell közölnöm a t. Nemzetgyűléssel. Nagyon szerettem volna, ha a népjóléti minister ur is jelen lett volna és amiket előadok, azokat meghallja. Nem azért, hogy ő ezeken a bajokon minél előbb segítsen, mert — és ezt nyomatékosan is hangsúlyozom — személyes megbeszéléseim és tárgyalásaim alapján meggyőződtem arról, hogy a gyermekvédelmi osztálynak Szandtner államtitkár személyében olyan vezetője akadt (Igaz! Ugy van!), aki igazi lelkiismerettel, szeretettel, igazi ügybuzgaloinnial azon van, hogy azokon a hiányokon, amelyek ezen a téren fennállanak, minél előbb segítsen s aki, mikor én ebben az ügyben vele tárgyaltam és neki körülbelül meg is mondtam, hogy e tekintetben felszólalok, furcsán vette ezt a kijelentésemet. De megnyugtattam és tényleg ugy is van: hogy nem az ő személye ellen szól ez a dolog; csak figyelmeztetni akarom erre a nemzetgyűlést, figyelmeztetni akarom a népjóléti minister urat. A legtöbb baj a múltban történt, a helyzet azóta már javult, ma már egészen más és talán e tekintetben nem is^ .igen sok kívánni valót hagy fenn. Csupán azért akarom ezt szóvátenni, hogy lássa a nemzetgyűlés, micsoda óriási mulasztások történtek ezen a téren. Az én szakácsnőmnek n nővére és nővérének férje elhaltak és hátra maradt egy szegény íiyerek. Azt nem tudták elhelyezni. Végre-valahára elhelyezték A-alahol kint dajkaságban. Megbetegedett a gyerek, elhozta hozzám a szakácsné és könyörgött nekem, hogy az Istenért, tegye meg uram — amennyiben módjában áll —, hogy valami állami menhelyen helyezhessem el a gyermeket. Megtettem a lépéseket; igaz, hogy másfél esztendeig tartott, amig a fiyereket sikerült elhelyeznem, de ténvles: bekerült, ugy gondolom, a Mária Valéria-barakkba. Ott, nagyobb dicsőségére az állami menhelyek kezelőségének és intézőségének, több társával együtt megrühesedett, tüdővészt, tüdöcsucshurutot kapott; sírva jött hozzám egy nagynénje, hogy — uram, az Isten áldja meg, segítsen, inert elpusztul ez a gyermek! — Közbenjárásomra sikerült a budakeszi szaiiatöriumban elhelyezni. A gyermeket négy nappal ezelőtt aztán váratlanul, minden előzetes értesítés nélkül az én lakásomra küldték« a nagynéniéhez. Kérdőre vontam a gyermeket. Nagyon jól néz ki. teljesen meggyógyulva, felvidulva, jó kinézessél, jó ruházatban jött oda. Kérdeztem; hát fiam, tanitottak-e téged valamire a menhelyen és az iskolában? Tudsz-e te imádkozni 1 ! Erre azt felelte, hogy csak azt tudom, amire a Mari néni tanított a katekizmusból. Hát nem tanítottak meg a betűkre? Azt felelte: nem. Hány éves vagy? kérdeztem, mire azt felelte, hogy 10 esztendős. Hát kérem, amikor az állam törvénybe iktatja a kötelező oktatást, és hallunk itt napról-napra a falvakban való kötelező oktatásról, a népiskolák helyzetének javításáról, lehetséges-e, hogy az állam az ő g-ondozása alatt lévő ilyen elhagyott gyermekeket 10 éves korükig sem valláserkölcsi, sem szellemi tanításban nem részesiti! Igazat mondott Lukács György képviselőtársam, amikor azt mondotta múltkori beszédében: a gyermek a nemzet jövője. Kérdeni, micsoda jövő várhat a nemzetre akkor, ha igy neveljük gyermekeinket? (Ugy van! Ugy van!) Ha valamikor, ugy ma szükséges, hogy a fiatal nemzedék válláserkölcsileg is erős alapon neveltessék, mert láttuk, mi a szülőanyja a vallástalanságnak; láttuk, keserűen éreztük önmagunkon. Ezt igyekezzünk legalább, ha már a felnőttekből nem is lehet teljesen, a gyermekekből kiirtani és visszavezetni őket oda, ahogy a mi apáink, őseink nevelték gyermekeiket vallásosnak, erkölcsösnek, tisztességben és becsületben. (Helyeslés.) Most áttérek még egyes apró dolgokra, az én kerületemről szólva, amely a Balaton mellett terül el. Meglepetéssel és csodálkozással látom és tapasztalom, hogy a Balaton-vidék fejlesztése tekintetben majdnem semmi sem történt. A drágaság óriási nagy a fürdőhelyeken, a lakások rekvirálva vannak, könyörögnek az államnak, hogy kapjanak megállóhelyet, megfizetik, amibe ez kerül, más községek pedig kérik, hogy ott a gyorsvonat is álljon meg, de mindez nem vezetett eredményre, kérésük süket fülekre talál és semmi orvoslás nem történik. Azt az anomáliát is látjuk, hogy Badacsonytomaj községnek, amely fürdőhely is s amelyének több fürdővendége A^an, mint a badacsonyi szőllőhegynek, nincs gyorsvonati megállóhelye. Badacsonyban (szőlőhegy) van megállóhelye, de itt tulájdonképen azok szoktak kiszállni, akiknek amúgy is van fogatuk. A badacsonytomaji fürdővendégek pedig kénytelenek elmenni Badacsonyba, ott leszállni a gyorsvonatról és onnét visszakutyagolni a hegyeken vagy a poros utón keresztül a községbe, a felepre. Ez a község már általam is többizben kérelmezte a megállóhelyet és kijelentette, hogy ha az államnak ezzel több kiadása volna, azt készségesen megtéríti, de mindez semmi eredményre nem vezetett. Ugyanigy egy másik község is kért megállóhelyet s ez is hajlandó volt viselni a költségeket, de mégsem történt semmi ebben a dologban. Már pedig ezek a költségek valóság'os takarékosságok, mert ezekkel a költségekkel emelhetnék a Balatoni kultuszt, előmozdíthatnák az idegenek Balatonra özönlését, ha a fürdőhelyeket kellemesebbé és könnyebben hozzáférhetővé tennék. Sokkal több vendég látogatná a balatoni fürdőket, ezek pénzt hagynának ott és igy természetesen azok, akik a fürdővendégeket ellátják, vagyonilag* erősödnének és erősebb adóalanyok lennének. Hasonló a helyzet például a telefon tekintetében. Ez is oly különös kérdés, hogy a ; kormánynak már nemzetvédelmi szempontból is rendeznie kellett volna. Ma, amikor szerte az országban oly óriási nagy az izgatás a szoeiál-
