Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-363

204 A nemzetgyűlés 363. ülése 1925. évi január hó 22-én, csütörtökön. gamat, mert azt tartom, hogy egy állam beren­dezkedése csak akkor következtetik be sor sze­rint is, de szabály szerint is, Jia annak az or­szágnak, annak az állami épületnek az alapja megvan. Csak egészséges alapra épitkezhetem jól, és sajnos, azt kell mondanom, hogy ez az alap, amelyre épitkezniink kell, amely mindent kell, hogy szolgáltasson, életében súlyosan meg­van támadva, én pedig nem tartom helyesnek az olyan labilis alapra való építkezést, ame­lyen, ha nem segítünk, minden romba fog dőlni. Alföldy Béla t. képviselőtársam orvos és nagyon helyesen látta meg azt a bajt, amelyen, ha nem segitünk, hiába minden pénzügyi, min­den közgazdasági és minden kulturális poli­tika, (ügy van!) Ha az emberen magán nem tudunk segíteni, akkor erről hiába beszélünk: el fog pusztulni az ország, ha az alapon segí­teni nem tudunk. Én azonban másik oldalról szeretném meg­világítani ezt a kérdést. Méltóztassék megen­gedni, hogy emlékeztessem a nemzetgyűlést arra, hogy évről-évre statisztikákat készíte­nek az emberi halán dóságról, arról, hogy az egyes években hányan születtek és hányan pusztultak el és miféle betegségekben. Ha eze­ket a statisztikai kimutatásokat 1914 óta bárki előveszi és látni fogja azt a hallatlan rombo­lást, amelyet 1914 óta a különféle bajok és be­tegségek az azóta született gyermekek közt végeztek, hát kétségbe kell esnie és ha ezt mél­tóztatnak látni, akkor elkeseredésemnek, meg­rettenésemnek igazat fognak adni. T. Nemzetgyűlés! A statisztikák évről­évre megállapítják azt, hogy a különféle betegségek milyen pusztítást vittek véghez szá­zalékos arányban. De ezek nem fedik pontosan a tényeket, mert a tények sokkal szomorúbbak, sokkal súlyosabbak, mint ezek a statisztikák, (Uay van! jobbfelől.) Ha például azt nézzük, hogy nem egy esztendő alatt, hanem a lefolyt 10 év alatt —1914 óta,a világháború kitörése óta — hányan pusztultak el, akkor megállapíthat­juk, hogy a tíz éven aluli gyermekek közül, ez alatt a tiz esztendő alatt több, mint 50 szá­zalék halt meg, a megmaradt gyermekeknek pedig több, mint 50 percentje nyomorék, ideg­bajos, szellemileg'; terhelt és általában . olyan roncs, hogy arra a jövő generáció felépítése szempontjából számítani abszolúte lehetetlen. Akik nem látják közvetlen környezetükben ezt a pusztítást, azok nem is gondolnak rá. Akik nem látják családjukban a különféle bajokat, azok azt hiszik talán, hogy másutt ezek a bajok nifocsenek meg*. Hát én. még jobban akarom fokozni a nyugtalanságot e téren, mert fel kell rázni a közvéleményt. Sajnos, hogyha valaki nem látja közvetlen környezetében a baj pusz­títását, akkor nem vesz róla olyan intenzive tudomást, miiiiti ahogy tudomást kellene vennie. Ennek a pusztításnak a magyarázatát ml meglelhetjük, hiszen az kézenfekvő dolog 1914-ben, amikor a világháború kitört, minden épkézláb embernek el kellett menni a hábo­rúba. Akik itthon maradtak, azok az általános nyugtalanság, az elmentekért érzett folytonos feord és a háborús idők alatt bekövetkezett gazdasági lerong.volódás következtében már maeruk is olyan ideges életet éltek, amelynek kihatásai természetesen nagyon érezhetőkké váltak. Akik pedig a háborúba egészségesen mentek, azok megrokkanva, bénán, súlyos és talán gyógyíthatatlan betegségekkel megter­helve jöttek vissza és többé munkaképeseTiké nem válhattak. Amikor az ilyen visszajött beteg ember családja segitése helyett a csa­ládja segítségét kellett, hogy igénybe vegye, amikor a szükség" ugy hozta magával, hogy azok a kisgyermekek, a hiányos táplálkozás, a rossz ruházkodás, a fűtetlen szobák és minden egyéb szükséglet hiánya miatt a korai mun­kába fogás következtében idő előtt megöreged" tek és még a családfő eltartása is ezekre a sze­rencsétlenekre hárult; nagyon természetes, hogy ezeknek a betegségeknek, amelyeknek hatása ma ilyen ijsztő módon érezhető, be kel­lett következniük. Mit szóljunk azokról a 15 esztendős diá­kooskákról, akik a háború elején még lapdáz­hattak, de már akkor arra kellett kosztümök, hogy 17 éves korukban fegyvert fognak és ki­mennek a harctérre? Közülök nagyon soknak a harctér minden borzalmát át kellett szen­vednie, nagyon sokan maradtak ott, akik az életet még- nem i's ismerték. De mit szóljunk azokról a 18—20 éves fiatalemberekről, akik a harctérről teljesen megrokkanva, idegeikben téliesen összetörve, halálos, gyógyíthatatlan betegségek csiráit magukkal hozva kerültek vissza? Vájjon számithatunk-e arra, hogy ezeknek a fiatalembereknek családalapítása, nemzetfentartó szempontból hasznossá vál­hatik? Én meg- vagyok győződve arról, hogy ezek a prespektivák olyan ember előtt, aki csak kissé is törődik a jövő generációval és ezzel kapcsolatban természetesen Magyarország fej­lődésével és újjáépítésével, nem! maradhatnak közömbösek. Arról is mog vagyok győződve, hos'v t. képviselőtársaiba velem együtt segíteni fognak mindenben, hogy ezeken a rettenetes állapotokon valahogyan változtassunk. Van ennek az éremnek egy másik oldala is. Ez sem fényes, ez is teljesen fekete, ez is teljesen szonioiní. Amikor a körülöttünk kelet­kezett és körülöttünk élő nemzetek nemi is tit­kosan, hanem egészen nyíltan, lázasan fegyver" kéznek, amikor például a lapokban írnak arról, hogy a csehek még a nőket is kiakariák ké­pezni harci szolgálatra, akkor mi od? 4 iutot­tunk, hogy minden megcsonkításunk után még elvették tőlünk annak lehetőségét ils, "hogy a saját védelmünkről gondoskodhassunk. Ami­kor már mindenféle formában megrugdostak és letiportak bennünket, akkor nagy küzdelmek árán megengedték azt, hogy Magyarország 20.000 főnyi zsoldoshadseréget tarthasson fenn. Ha nem volna olyan siralmasan szomorú, okkor szinte nevetnünk kellene azon, hogy 30.000 főnyi katonaságot engedélyeztek Ma­gyarországnak, olyan kis csapatocskát, amely, ha minden egyes tagja félisten volna is, a világháború után a világháború viszonylatai­hoz képest olyan elenyésző kis hópehely, any­tiyira nem erő. hogy ezzel nekünk számolnunk kell. Nem háborús szempontokat hangoztatva említem meg ezt a dolgot, hanem tisztán csak azért, hogy visszamutassak arra az időre, ami­kor még általános védkötelezettség volt, ami­kor minden embernek bizonyos ideig katonai szolgálatot kellett teljesítenie és^ a katonai ki­képzés alatt egészséges életet élve,^ fegyelme­zetten olyan egészséges, testet edző kiképzés­ben és nevelésben részesült, amelynek áldásos hatásai egész életére kihatottak. (Van van! jobbfelől.) Amióta ettől elestünk, amióta ez nem lehetséges, azóta országunk népe ilyen fegyelmezésben, ilyen kiképzésben nem része­sülhet és ez is hozzájárul ahhoz, hogy a mi 1

Next

/
Thumbnails
Contents