Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-363
204 A nemzetgyűlés 363. ülése 1925. évi január hó 22-én, csütörtökön. gamat, mert azt tartom, hogy egy állam berendezkedése csak akkor következtetik be sor szerint is, de szabály szerint is, Jia annak az országnak, annak az állami épületnek az alapja megvan. Csak egészséges alapra épitkezhetem jól, és sajnos, azt kell mondanom, hogy ez az alap, amelyre épitkezniink kell, amely mindent kell, hogy szolgáltasson, életében súlyosan megvan támadva, én pedig nem tartom helyesnek az olyan labilis alapra való építkezést, amelyen, ha nem segítünk, minden romba fog dőlni. Alföldy Béla t. képviselőtársam orvos és nagyon helyesen látta meg azt a bajt, amelyen, ha nem segitünk, hiába minden pénzügyi, minden közgazdasági és minden kulturális politika, (ügy van!) Ha az emberen magán nem tudunk segíteni, akkor erről hiába beszélünk: el fog pusztulni az ország, ha az alapon segíteni nem tudunk. Én azonban másik oldalról szeretném megvilágítani ezt a kérdést. Méltóztassék megengedni, hogy emlékeztessem a nemzetgyűlést arra, hogy évről-évre statisztikákat készítenek az emberi halán dóságról, arról, hogy az egyes években hányan születtek és hányan pusztultak el és miféle betegségekben. Ha ezeket a statisztikai kimutatásokat 1914 óta bárki előveszi és látni fogja azt a hallatlan rombolást, amelyet 1914 óta a különféle bajok és betegségek az azóta született gyermekek közt végeztek, hát kétségbe kell esnie és ha ezt méltóztatnak látni, akkor elkeseredésemnek, megrettenésemnek igazat fognak adni. T. Nemzetgyűlés! A statisztikák évrőlévre megállapítják azt, hogy a különféle betegségek milyen pusztítást vittek véghez százalékos arányban. De ezek nem fedik pontosan a tényeket, mert a tények sokkal szomorúbbak, sokkal súlyosabbak, mint ezek a statisztikák, (Uay van! jobbfelől.) Ha például azt nézzük, hogy nem egy esztendő alatt, hanem a lefolyt 10 év alatt —1914 óta,a világháború kitörése óta — hányan pusztultak el, akkor megállapíthatjuk, hogy a tíz éven aluli gyermekek közül, ez alatt a tiz esztendő alatt több, mint 50 százalék halt meg, a megmaradt gyermekeknek pedig több, mint 50 percentje nyomorék, idegbajos, szellemileg'; terhelt és általában . olyan roncs, hogy arra a jövő generáció felépítése szempontjából számítani abszolúte lehetetlen. Akik nem látják közvetlen környezetükben ezt a pusztítást, azok nem is gondolnak rá. Akik nem látják családjukban a különféle bajokat, azok azt hiszik talán, hogy másutt ezek a bajok nifocsenek meg*. Hát én. még jobban akarom fokozni a nyugtalanságot e téren, mert fel kell rázni a közvéleményt. Sajnos, hogyha valaki nem látja közvetlen környezetében a baj pusztítását, akkor nem vesz róla olyan intenzive tudomást, miiiiti ahogy tudomást kellene vennie. Ennek a pusztításnak a magyarázatát ml meglelhetjük, hiszen az kézenfekvő dolog 1914-ben, amikor a világháború kitört, minden épkézláb embernek el kellett menni a háborúba. Akik itthon maradtak, azok az általános nyugtalanság, az elmentekért érzett folytonos feord és a háborús idők alatt bekövetkezett gazdasági lerong.volódás következtében már maeruk is olyan ideges életet éltek, amelynek kihatásai természetesen nagyon érezhetőkké váltak. Akik pedig a háborúba egészségesen mentek, azok megrokkanva, bénán, súlyos és talán gyógyíthatatlan betegségekkel megterhelve jöttek vissza és többé munkaképeseTiké nem válhattak. Amikor az ilyen visszajött beteg ember családja segitése helyett a családja segítségét kellett, hogy igénybe vegye, amikor a szükség" ugy hozta magával, hogy azok a kisgyermekek, a hiányos táplálkozás, a rossz ruházkodás, a fűtetlen szobák és minden egyéb szükséglet hiánya miatt a korai munkába fogás következtében idő előtt megöreged" tek és még a családfő eltartása is ezekre a szerencsétlenekre hárult; nagyon természetes, hogy ezeknek a betegségeknek, amelyeknek hatása ma ilyen ijsztő módon érezhető, be kellett következniük. Mit szóljunk azokról a 15 esztendős diákooskákról, akik a háború elején még lapdázhattak, de már akkor arra kellett kosztümök, hogy 17 éves korukban fegyvert fognak és kimennek a harctérre? Közülök nagyon soknak a harctér minden borzalmát át kellett szenvednie, nagyon sokan maradtak ott, akik az életet még- nem i's ismerték. De mit szóljunk azokról a 18—20 éves fiatalemberekről, akik a harctérről teljesen megrokkanva, idegeikben téliesen összetörve, halálos, gyógyíthatatlan betegségek csiráit magukkal hozva kerültek vissza? Vájjon számithatunk-e arra, hogy ezeknek a fiatalembereknek családalapítása, nemzetfentartó szempontból hasznossá válhatik? Én meg- vagyok győződve arról, hogy ezek a prespektivák olyan ember előtt, aki csak kissé is törődik a jövő generációval és ezzel kapcsolatban természetesen Magyarország fejlődésével és újjáépítésével, nem! maradhatnak közömbösek. Arról is mog vagyok győződve, hos'v t. képviselőtársaiba velem együtt segíteni fognak mindenben, hogy ezeken a rettenetes állapotokon valahogyan változtassunk. Van ennek az éremnek egy másik oldala is. Ez sem fényes, ez is teljesen fekete, ez is teljesen szonioiní. Amikor a körülöttünk keletkezett és körülöttünk élő nemzetek nemi is titkosan, hanem egészen nyíltan, lázasan fegyver" kéznek, amikor például a lapokban írnak arról, hogy a csehek még a nőket is kiakariák képezni harci szolgálatra, akkor mi od? 4 iutottunk, hogy minden megcsonkításunk után még elvették tőlünk annak lehetőségét ils, "hogy a saját védelmünkről gondoskodhassunk. Amikor már mindenféle formában megrugdostak és letiportak bennünket, akkor nagy küzdelmek árán megengedték azt, hogy Magyarország 20.000 főnyi zsoldoshadseréget tarthasson fenn. Ha nem volna olyan siralmasan szomorú, okkor szinte nevetnünk kellene azon, hogy 30.000 főnyi katonaságot engedélyeztek Magyarországnak, olyan kis csapatocskát, amely, ha minden egyes tagja félisten volna is, a világháború után a világháború viszonylataihoz képest olyan elenyésző kis hópehely, anytiyira nem erő. hogy ezzel nekünk számolnunk kell. Nem háborús szempontokat hangoztatva említem meg ezt a dolgot, hanem tisztán csak azért, hogy visszamutassak arra az időre, amikor még általános védkötelezettség volt, amikor minden embernek bizonyos ideig katonai szolgálatot kellett teljesítenie és^ a katonai kiképzés alatt egészséges életet élve,^ fegyelmezetten olyan egészséges, testet edző kiképzésben és nevelésben részesült, amelynek áldásos hatásai egész életére kihatottak. (Van van! jobbfelől.) Amióta ettől elestünk, amióta ez nem lehetséges, azóta országunk népe ilyen fegyelmezésben, ilyen kiképzésben nem részesülhet és ez is hozzájárul ahhoz, hogy a mi 1