Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-361

140 A nemzetgyűlés 361. ülése 1925. évi január hó 20-án, kedden. érhető el és máskép el sem képzelhető, mint a gazdasági viszonyok további konszolidációjával, a külföldi' tőkepiac érdeklődésével és részvételével. Mástól segítséget ezen a téren nem remélhetünk. Véleményem szerint azonban alig lehet fel nem

1 vetni itt azt a kérdést, megengedheti-e ez a csonka állam magának azt a luxust, hogy deficites vagy épen kiadásaikat bevételeikből fedező üzemeket és birtokokat tartson. A posta és távbeszélő csaknem 2 millió deficittel zár, természetesen a beruházások figyelembevételével, a postatakarék épen hogy fen áll, az állami vasgyáraknak 3 és fél millió a deficitjük, az állami erdők, mezőgazdasági» birtokok, állami kőszénbányák csaknem

1 semmit sem jövedelmeznek. Ezen a ponton, az üzemeknél pedig feltétlenül jelentős feleslegeknek kellene rendelkezésre állni és pedig olyan mértékben, hogy ne csak a saját beruházásaik ne menjenek az adóbevételek terhére, hanem az állami üzemeknek, földeknek, erdőknek, bányáknak mai viszonyaink között jelentős feleslegekkel kellene az államot feladatainak teljesítésében és teljesithetésében támogatni. A posta, táviró és távbeszélő olyan szolgálatokat teljesítenek, amelyeket az igénybevevőknek kellene megfizetniök épugy, mint a vasutéit. Mert súlyos igazságtalanságnak tartom, hogy ezeket a szolgáltatásokat akármilyen kis részben is az állampolgárok összességével kivanják megfizettetni. És én azt mondom, hogy épen ugy, mint ahogy az államvasutaknál a kereskedelmi alapokra való helyezéssel ezt a célt akarjuk elérni, ezt a többi üzemeknél is meg kellene tenni, sőt véleményem szerint foglalkozni kellene azzal a gondolattal is, hogy egyes ágazatokat, talán az egész telefon-monopóliumot bérbe lehetne adni. (Tiltakozás a középen!) Ezt el kell mondanom ezen a helyen, annál is inkább, mert ha a francia kormány postaügyi ministere ezzel a javaslattal állott a kamara elé, akkor ezt mi még inkább megtehetjük. A vasgyárak deficitje talán az általános gazdasági helyzetben leli magyarázatát s énnél az üzemnél a jövőben feltétlenül jelentős javulás remélhető. Ellenben alig érthető az erdők, földek és bányák jövedelmezőségének eredménytelensége. Akkor, amikor az ország lakosságának legjelentősebb bevételei az ingatlanokból erednek, azt hiszem, ezen a bajon lehet és kell is segíteni. Mindenesetre óhajtandó volna, hogy a kormány bővebb magyarázatát adja az ingatlanok viszonylagos nyereségtelenségének. Közölje velünk, nem lát-e valamelyes módot e tételek korrektúrájára s ezáltal kiadásaink színvonalának emelésére. Az Államvasutaknak uj alapokra való helyezésétől a kormány — amint látszik — jelentős eredményt vár. Várja legalább is azt, hogy kiadásait a bevételeiből fogja tudni fedezni és hogy csak a beruházások terhelik a rendes közigazgatási költségvetést. A szanálás első esztendejére ez kétségtelenül nagy eredmény, de szerény nézetem szerint semmiesetre sem helyeselhető az, hogy a beruházások a rendes közigazgatási költségvetést terheljék, illetve hogy a beruházások a rendes deficit, más szóval a külföldi kölcsönből rendelkezésünkre bocsátott szűk keretek terhére fedeztessenek. Ismételten hangsxílyozom: állami életünk vonszolására oly minimális bevételek és oly csekély külföldi segítség áll rendelkezésünkre, hogy ezekből az összegekből még 15 millió koronát lecsípni az államvasutak beruházási céljaira — azt hiszem — nem helyeselhető. Amikor a magam részéről megállapitom, hogy az előirányzott bevételek aligha fokozhatok, akkor szerény nézetem szerint más megoldás nincs, mint az, hogy nyiltan odaálljunk a Nemzetek Szövetsége elé, bemutassuk a költségvetésünket s rámutassunk arra, hogy állami tisztviselőink éhbérért dolgoznak, állami életünk és kultúránk a tönk szélén áll, a 250 milliós kölcsön kevés, kérünk annyit, hogy talpra tudjunk állani, hogy magunkhoz térhessünk. Azért merem itt ezt elmondani, mert erre mód adatott azzal, hogy a Népszövetség f tanácsa által kvázi Ígéretet nyertünk arra nézve, hogy ez a kölcsön csak az első és alapvető kölcsön, melynek folytatása lesz, de kétségtelen, hogy az államvasuti beruházások céljaira a külön kölcsön meg is igértetett. Ez tény és erre a kormány a parlamenttől már felhatalmazást is kapott. Egy 460 milliós költségvetésnél 15 millió is jelentős tétel. Külföldi tőkével, külföldi segítséggel várnánk munkát, várnánk a gazdasági élet részére ujabb vérátömlesztést azzal, hogy az államvasutak beruházására külön kölcsönt kapnánk, amelv tehát feltétlenül éreztetné hatását: az adóalanyok megerősödésén és igy közvetve az adóbevételeken is. (Ugy van! jobbfelől) Összefoglalva tehát az itt mondottakat, megállapitom, hogy ez a költségvetés megfelel a szanálás programjának, de ez a szanálási program revízióra szorul. Revízióra szorul emelése pedig máskérj nem képzelhető el, csakis uiabb kölcsönök, de feltétlenül ujabb és egészen külön államvasuti beruházási kölcsönök megszerzése által. T. Nemzetgyűlés! Ez a szanálás állampénzügyi oldala. De a kép teljességéhez mindenesetre hozzátartozik azoknak a hatásoknak, eredményeknek vizsgálata, amelyekkel a szanálás masrángazdasági viszonyainkra jár s amelyekkel még ezután járni fog. T. Nemzetgyűlés! Széles körökben — hozzáteszem, hogy gazdaságilag kevésbbé informálta.bb körökben —megdönthetetlen bizonyosságként él az a hit, hogy a szanálás a magángazdaságot egyelőre tönkretette. Kétségtelen, hogy gazdasági életünk abból a beteges állapotából, amelyben a háborús és háború utáni konjunktúráktól egész a mai napig, az első aranyköltségvetésig volt, súlyos kríziseken keresztül jutott el a mai naphoz. Ezt a krizist szomorúan jellemezik például a tisztviselői elbocsátások, de ki kell mondanom azt is, hogy ezek a krízisek korántsem voltak oly veszedelmesek, mint amennyire azt egyesek beállítani igyekeznek. Ezt a tényt beszédesen bizonyítják Walko Lajos kereskedelemügyi minister egy hírlapi cikkében a szénfogyasztásra nézve közölt adatok, melyek szerint a hazai ipar szénfogyasztása 1924. évben az előző évvel szemben nemcsak hogy nem csökkent, hanem kalóriaériékben egyenesen növekedett, márpedig, szerény nézetem szerint, iparunk teljesítményének egyetlen megbízható fokmérője a szénfogyasztás. Kereskedelmi mérlegünk pedig, amely az 1923. év 11 hónapjában 387 millió korona behozatalt és 296 millió korona kivitelt tüntetett fel, 1924-ben ugyancsak ezen időszak alatt 620 millió behozatallal szemben 510 millió kivitelt mutat, ami 1 eltekintve attól, hogy a deficit aránylagos