Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-361

A nemzetgyűlés 361. ülése 1925. csökkentését jelenti, a kereskedelmi forgalom lényeges emelkedésére és gazdasági életünk lényeges fellendülésére mutat. (Ugy van! jobbfelől.) Kétségtelen mindezek ellenére, hogy ha a szanálás nem is járt azokkal a kedvező hatásokkal, melyeket a vérmesek reméltek tőle, semmiesetre sem járt azokkal a katasztrofális következményekkel, ahogyan ma egyesek azt beállítani igyekeznek. Majdnem azt mondhatjuk, hogy a kormány ezen a téren minden lehetőt elkövetett arra, hogy a maga részéről ezeket a kedvező hatásokat előmozdítsa. Különösképen nem vethetünk semmit a kormány szemére az áru- és devizaforgalom szabadságát illetőleg és bátran elmondhatjuk, hogy az, ami gazdasági talpraállásunknak előfeltétele, az itt, ebben az országban meg van valósítva, már amennyire a trianoni határok azt egyáltalán lehetővé teszik. A tényleges talpraállás azonban most már legnagyobbrészt rajtunk kívülálló tényezőktől függ. Függ az internacionális politikai helyzet, az internacionális gazdasági és pénzügyi piac kialakulásától. Talpraállásunk most elkövetkező idejére nagyon nehéz és nagyon súlyos feladatok várnak a nemzetközi tőkepiac kialakulása terén, mert az egészen kétségtelen, hogy talpraállásunk előfeltétele a külföldi magántőke bevonulása termelésünkbe (Ugy van! Ugy van!) hosszú lejáratú hitelek alakjában, mert máskülönben fizetési mérlegünk hiányait sem tudjuk fedezni, mint ahogyan békében sem tudtuk. Erre az esztendőre súlyos és nehéz feladatok várnak a nemzetközi tőkepiac kialakulása terén. A Da.wes-tervnek mikénti funkcionálása, a Ruhr-területnek kiüritése, a szövetségközi adósságok kérdésének rendezése, mind olyan kérdések, amelyek döntően befolyásolják a nemzetközi tőkepiac kialakulását. E kérdések békés és megelégedést keltő megoldásához azonban hozzákapcsolódik a legfontosabb és legnagyobb kérdés : Amerika segítségének kérdése. Szerény véleményem, illetőleg meggyőződésem szerint ugyanis Amerika segítsége nélkül Európa talpraállása el sem képzelhető, így kapcsolódik, t. Nemzetgyűlés, a mi szanálási kérdésünk bele azokba az internacionális kérdésekbe, amelyek következtében minden Iszámitásunk mellé kénytelenek vagyunk egy kérdőjelet odahelyezni. Innen van az, hogy tulaj donképe n vajmi keveset tudhatunk, csak remélhetünk, azonban a helyzet képe ma kétségtelenül olyan, hogy remélhetünk és remélnünk is kell. Nem kívánom túlhosszan igénybevenni — hiszen nem is vehetem igénybe a t. Nemzetgyűlés szives türelmét —, (Derültség. — Halljuk! Halljuk!) tudom jól, hogy még számos probléma torlódik elénk és vár megvitatásra, azonban azt hiszem, módom és alkalmam lesz az egyes tárcák általános és részletes vitájánál ezekkel a problémákkal foglalkozni, másrészt viszont nem engedem elhomályosítani elmondott beszédemnek azt a részét, amelyre a legnagyobb súlyt helyeztem és épen ezért befejezésül összegezem azokat a gondolatokat, amelyekre a legnagyobb siílyt helyezem. (Halljuk! Halljuk!) Én kezdettől fogva a szanálási akció mellett állottam. Azt ugy a belföldi, mint a külföldi sajtóban megjelent cikkeim, mint a fővárosban és az ország nagyobb városaiban megtartott előadásaim keretében propagáltam * évi január hó 20-án, kedden. 141 legjobb tehetségem és meggyőződésem szerint, mert az volt a meggyőződésem és ma is az az álláspontom, hogy elképzelhetetlen, mi következett volna itt el, ha ez az akció nem indul meg és nem jár a kellő sikerrel. (Ugy van! Ugy van!) Azonban amint ez az akció a külföldön eredménnyel járt és kedvezően végződött, az volt a meggyőződésem és ezen meggyőződésemnek kifejezést is adtam, hogy ez csak az első, bár alapvető lépés, amelyet további lépéseknek kell követniök. Mennél hamarább további kölcsönök után kell néznünk, mennél hamarább további kölcsönökkel kell lehetővé tennünk azt, hogy állami életünket azon a színvonalon megtarthassuk, amelyet ez a költségvetés mutat, mert különben még ezt az életszinvonalunkat sem vagyunk képesek megőrizni, még kevésbé emelni. Erre a népszövetségi jegyzőkönyvek módot is adnak. Miután az államnak a közszolgáltatásokból eredő bevételeit tovább fokozni nem lehet, a 250 milliós kölcsön keretei, főleg az ötféléves felosztás, olyan szűk keretet biztosítanak, hogy ezek nem teszik lehetővé azt, hogy állami életünk standardját fentartsuk. Már ezen a helyen meg kell emlékeznem arról az örömemről és megelégedésemről, amit a kultusztárca viszonylag bőkezűbb dotálása ébresztett bennem, nem hallgathatom el azonban fájdalmas és rossz érzésemet a népjóléti tárcának viszonylag gyenge, sőt mondhatnám mostoha dotálása felett; és talán megdöbbenésemnek már itt felszólalásom keretében is, indokolt kifejezést adnom, mert nem tudom elképzelni, hogyan felelhessen meg ez a ministerium azoknak a feladatoknak, amely feladatoknak pedig meg kell tudnia felelnie, mert ezek a legfőbb problémái ennek az országnak, azok a szociális és népjóléti problémák, amelyek megoldásra várnak, mert ezek képezik sok bajnak gyökerét és alapját. Nem beszélek arról, hogy a népegészségügyi szolgálat terén mit kell tennie és mit tett ez a ministerium. Utalok hogy olyan problémák várnak megoldásra, amelyekkel még eddig nem ás f og*lalkoztunk, amelyeket abból a fenmaradó 80.000 koronából, amellyel e tárca keretei dotáltattak, véleményem szerint feladatait meg-valótsrttatni nem lehet, mert a rokkant kérdést, a munkanélküliség kérdését, a munkanélküliség elleni biztosítást, az aggkori biztosítás kérdését, a menekültek problémáját — a menekültek elhelyezésének problémáját értem — megoldani ebben a szűk költségvetési keretben azt hiszem, hogy nem lehet. Tisztán és kizárólag azért, mert a népjóléti tárcának kiváló ministerével szemben a legnagyobb bizalommal és ragaszkodással viseltetem, s mert eddigi munkássága alapot ad nekem erre, bizom abban, hogy a jövőben ezeket a feladatokat és problémákat ő, dacára ezen mostoha költségvetési kereteknek, képes lesz legalább talán olyan mértékben is megoldani,, hogy azok katasztrófát, további romlást, pusztulást ne eredményezzenek erre az országra. Amellett, hogy a kellő megértéssel és elismeréssel adóztam az első aranyköltségvetésnek és igy közvetve az azt benyújtó pónzügyministernek, mint látni méltóztatott, igy ekéztem rámutatni azokra a fogyatékosságokra is, amelyekben a bajok gyökerét látom. Korántsem mondom tehát azt, hogy a szanálás befejeződött, sőt ellenkezőleg* a legsúlyosabb feladatai előtt állunk, azonban az alap megteremtetett