Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-361

130 A nemzetgyűlés 361. Mese 1925. évi január hó 20-án, kedden. életsorsa állította, a legnagyobb kitartással, önzetlenséggel és jóindulattal, akkor ezt a nemzetet soha senki és semmi meg nem sem­misitheti. (Ugy van! Ugy van!) Ismétlem, sze­retném, ha hallanák a szocialista képviselő .urak, hogy maga a munka nemcsak.amegélhe­tés forrása, hanem hazaíias kötelesség is. (Ugy van! Ugy van!) Ugy érzem, hogy ebben a nem­zetben e nehéz idők közepette is megvan az élniakarás, megvan az élnivágyás és én hi­szem, hogy ennek a nemzetnek L yan jövője és lesz feltámadása. (Élénk éljenzés.) A történelem is azt bizonyitja, hogy a leg­nagyobb csapások, a legsúlyosabb megpróbál­tatások után ragyogott fel mindig a magyar dicsőség. Hiába, Magyarország fénykorának most is vissza kell térnie, nem maradhat örökre szégyenben és gyalázatban, mert ami­kor özönviz borította a világot, akkor is meg*­maradt az igaz ember, amikor vak, sötét tudat­lanság borult az emberekre, akkor is felzen­dült a betlehemi ének, amikor pedig keresztre feszitették az igazságot, harmadnapra felhar­sant a húsvéti' ének. Ebben a sötét éjszakában, amely reánk sza­kadt, nekünk is van egy fénylő csillagunk: az, hogy rendithetetlen hittel vár juk a felszabadu­lás óráját és hazánk integritását. (Élénk he­lyeslés és éljenzés.) T. Nemzetgyűlés! Megettem kenyerem ja­vát, elég sok életküzdelmen mentem keresztül, de ha van még valami, amiért érdemesnek tar­tom élni, küzdeni, szenvedni és dolgozni: az hazám integritása. (Élénk éljenzés és taps.) őtvtnnyolcéves korában is él, ég és lángol ben­nem még a vágy hazámat nagynak, boldognak és megelégedettnek látni. (Élénk éljenzés.) Aki tehát ezzel a rendületlen hittel akarja szolgálni ezt a soha el nem múló hazát, akinek lelkében izzó lánggal ég a hazája iránti szeretet, annak nem lehet hőbb óhajtása, mint az, hogy jöjjön utánunk egy ujabb nemzedék, amely ujabb ezer éven át fogja itt hirdetni a porbasujtott, de feltámadt Magyarország dicsőségét. (Élénk éljenzés.) Ezzel a hittel, ezzel a meggyőződéssel foga­dom el a költségvetést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául. (Zajos helyeslés, éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvöz­lik.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Herczegh Béla! Herczegh Béla: Tisztelt Nemzetgyűlés! Tiz ev óta ez az első részletes állami költség­vetés, amelyet a magyar törvényhozás tárgyal, és ebben a költségvetésben visszatükröződik az elmiüt tiz év története: a szomorú magyar tragédia A legutoljára tárgyalt, az 1914 : XXVII. t-cikkben foglalt 1914/15. évi állami költség­vetés az állami kiadásokat 2264 millió koroná­ban irányozta elő és ezzel szemben 61.053 ko­ronanyi túlbevételt vagyis pluszt praeliminált. A jelenlegi költségvetés, a kiadási tételeknél, egyharmadreszet sem teszi ki a legutoljára tárgyalt 1914/15. évi költségvetésnek, a bevételi tételeknél pedig mintegy 100 milliónyi hiányt tüntet föl. Ezek a számbeli különbségek olyan események következményei, amelyek örökre nyomot fognak hagyni a nemzet történelmé­ban és amelyekből nem tanulná, talán az utolsó katasztrófát jelentené, amely ezt a nemzetet még érheti. A 10 év előtt tárgyalt utolsó költségvetés egy dolgozó, bizakodó, ezeréves múltját már megünnepelt és jövője felé törő nemzet költ­ségvetése volt, ez a költségvetés pedig egy ki­fosztott, megrabolt Magyarország költségve­tése, a trianoni Magyarországé. A két költség­vetés szomorú tiz esztendeje közé esik a há­ború, amelyet itt senki sem óhajtott, azután a forradalmaknak és a megszállásnak szomorú emlékei, a monarchia felbomlása, a dualizmus szétesése, a trianoni békediktátum, és végül Magyarország megcsonkítása és a mindezek nyomán bekövetkezett súlyos gazdasági és pénzügyi viszonyok, amelyek^ a magyar ^tár­sadalmi életre is rendkívül súlyos kihatással voltak és amelyek különösen a magyar közép­osztályra messzeható következményekkel jár­tak. (Ugy van! jobb/elől.) Pedig ez a tiz év látott minket, magyarokat igazán nagynak is. a monarchia népei között. Nemcsak a harc­tereken, hanem akkor is, amikor Ausztria ma­rakodó, gyűlölködő és hűségben ingadozó népei között a magyarság politikai és erkölcsi súlya jelentette a volt monarchia erejét, a magyar­ság katonai erényein kivül is. Mégis ez alatt a tiz év alatt kellett megérnünk azt, hogy a volt monarchia népei is részt követeltek ma­guknak Szent Isván birodalmából (Mokcsay Zoltán: Gyalázat!); azok a népek, amelyekért mi századokon át annyi áldozatokat hoztunk, és vért ontottunk (Mokcsay Zoltán: Hálát­lanság!) azok a népek, amelyek a magyar fegyvereknek köszönhették hosszú évszázado­kon át békességüket és haladásukat és a dol­gozó magyar nép karjának mindennapi ke­nyerüket. ümikoi* most megfogyva, kifosztva, a trianoni béke áldásait élvezzük, e viszontagsá­gos tiz év után eszünkbe kell jutnia annak, hogy ezt a békét és azt a költségvetést is a magunk hibái mellett és az európai okokon ki­vul Ausztria népeinek is köszönhetjük. (Igaz! &sy^ van! jobbfelől.) Ezért a két költségvetés annyira eltérő számadataiból elsősorban is azt f kell kiolvas­nunk és e tiz év történetéből elsősorban is azt kell megtanulnunk, hogy semmi sem szüksé­gesebb, mint a nemzeti érdekek kizárólagos keresése (Ugy van! jobbfelől.), mint a nemzeti öncélúság felismerése, mint egy olyan nemzeti gondolatkör megteremtése, amelynél a magyar érdek és kizárólag csak a magyar érdek le­gyen az alfa meg az omega. (Ugy van! Taps jobbfelől.) És amely kizárólagos magyar nem­zeti érdekek mellett dacosan és hajlithatatla­nul ki is kell tartani. Csak egyetlenegy kor­látja lehet ennek a nemzeti politikának, hogy az veszélyeket is rejtegető nemzeti radikaliz­mussá ne váljék; az a korlátja, amire Szé­chenyi István is tanított, hogy erőinket és tö­rekvéseinket összhangba tudjuk hozni, hogy a lehetőségeknek, a realitásoknak józan és tiszta levegőjében dolgozzunk és éljünk és ne kalan­dozzunk el az illúziók délibábos világába. Hogy hol végződnek ezek a lehetőségek és hogy hol kezdődnek ezek az illúziók: a múlt­ban is e r kérdés körül fonódott gyakran a nem­zet története. E körül a nagy kérdés körül, e körül a nagy nemzeti probléma körül lehet vitázni ma is. De vitán felül állhat, hogy en­nek az évszázados, talán évezredes magyar pernek eldöntése most a magyar sors, a ma­gyar jövő kérdésében hoz ítéletet, mert a nem­zeti öncélúság örökre elveszett, ha azt ma csu­pán illúziónak nézzük, és mert végzetes illúzió volna, ha a reális magyar nemzeti érdekeket a mámoros vágyak villózó káprázatában ke­resnők. Ennek az elmúlt tíz évnek történelmiéből meg kell tanulnunk azt — és ezt ez a költség-

Next

/
Thumbnails
Contents