Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-361

A nemzetgyűlés 861. ülése 1925. évi január hó 20-án, kedden. 131 vetés is tanítja —, hogy soha önjucltilosabbnak, de soha józanabbnak is nem kellett a magyarnak lennie, mint ma és hogy talán soha nagyobb felelősség nem terhelte a magyar törvényhozást azért, hogy amit szive szerint akar, azt elméjével valósítsa meg. De azt is tanítja ez a költségvetés és az elmúlt tiz év, hogy milyen következménye lehet a jelszavakkal való bujtogatásnak akkor, amikor csak egy kötelességünk lehet édesmindnyájunknak: menteni a magyar hazát, hogy milyen következménye lehet a történelmi öntudat hiányának a vezetők részéről, milyen következménye lehet a hagyományok sutbadobásának és annak, amikor a vezetők nem organikus fejlődésünek nézik a nemzeti és állami életet, hanem csak valami mechanikus erő fejlődésének tartják. A radikális magyar Svájc gondolata nem nézett sem hagyományt, sem kulturális közösséget; ezért csak fogyatkozásait kereste és látta meg a magyar népnek, de nem látott semmit azokból a nagy erkölcsi erőkből, amelyek nélkül ezeresztendős életet mégsem élhetett volna meg itt, Európa legexponáltabb helyén. (Ugy van! jobbfelől.) A magyar Svájc gondolata azután meg is valósult, de kantonjai oláh, cseh és szerb igában görnyednek. (Ugy van! jobbfelől.) De figyelmeztet minket ez a költségvetés arra is, hogy bár nem szabad feladnunk a reményt arra nézve, hogy a. nemzetek aktuális érdekein felül is kell lennie egy magasabb erkölcsi szempontnak, amely a história morális értékeit is nézi, a magyar nemzet históriai szerepének ez a kellő erkölcsi értékelése még mindig nem történt meg és hogy azért vagyunk mi itt még mindig ezek között a szűkös trianoni határok között, amikor odaát ezeken a határokon már mindenütt hangos az elégületlenség, és amikor a Nyugat már meggyőződhetett arról, hogy csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudunk megfelelni legszükségesebb kulturális és szociális feladatainknak a szűk trianoni határok között. Lehetetlen, hogy ezek a gondolatok szinte önkénytelenül is elő ne törjenek akkor, amikor •— mint mondám — tiz év óta először tárgyal a magyar törvényhozás részletes költségvetést, amely először tájékoztat bennünket a magyar állam kulturális és anyagi helyzetéről, ^ szükségleteiről és e szükségletek kielégítésének lehetőségeiről. Az országnak bizonyára súlyos gazdasági helyzetével számolt a kormányzat akkor, áruikor e költségvetést ugy állította össze, hogy annak kiadási tételei ne jelentsenek a múlttal szemben súlyosabb megterhelést. Az ebben felvett 756.5 millió koronányi kiadási tétel tényleg mintegy egyharmadrészét teszi ki a régi Magyarország tiz év előtti kiadási tételeinek, és így az állami kiadásokat a tiz év előttiekhez képest arányosaknak kell tartanunk. A szomszéd államokhoz viszonyítva sem túlmágasak ezek a kiadási tételek, mert pl. a hatmilliós lakosú Német-Ausztria kiadási tételeit 1341 millió aranykoronában, a 13 milliós Csehország pedig 2470 millió aranykoronában állapította meg. Az ország lakosságának valóban súlyos megterhelése nélkül alig is lehetett volna nagyobb kiadási tételeket felvenni ez állami költségvetésbe. Viszont alig lehetne ezeket a kiadási tételeket csökkenteni anélkül, hogy ezzel együtt országunkat is oly színvonalra ne szállítanék alá, amely azután gazdasági, sőt kulturális lehanyatlásunkat is ne jelentené és ezzel együtt szociális bajainkat is ne növelné. így is tartanunk lehet attól,.hogy amidőn a személyi kiadások több, mint 50%-át teszik ki az állami költségvetésnek, és amidőn hasznos beruházásokra aránylag sem fordíthatunk annyit, mint amennyit a tiz év előtti költségvetés azokra forditott, termelőképességünket nem fogjuk oly arányban fejleszthetni, amint ez anyagi megerősödésünk érdekében szükséges volna. Tárgyilagos elbírálás mellett azonban meg kell állapitanunk t. Nemzetgyűlés, hogy ez a trianoni Magyarország szomorú helyzetéből folyó szomorú jelenség, és csak néhány adat is élesen rávilágíthat arra, hogy a jelenlegi országhatárok között, a jelenlegi személyi kiadások mellett és az elvesztett kincstári javak jövedelmének hiányában valóban csak az adótételek súlyosabb, igen nagymérvű emelésével lesz lehetséges hasznos befektetéseinket gyarapítani. Az 1914:XXVH. tc.-ben foglalt tiz év előtti költségvetés erdészeti célokra 24 millió koronát irányzott elő a jelenlegi 1,289.000 koronás kiadási tétellel szemben, ménesbirtokokra pedig 17,756.000 koronát a jelenleg 3,094.000 koronás tétellel szemben. Selyemtenyésztésre 7,536.000 koronát irányzott elő a tíz év előtti költségvetés, több mint a felét a földmivelésügyi tárcára, a jelenlegi költségvetésben forditott összegnek. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) A mezőgazdaság különböző ágaira a tiz év előtti költségvetés 5,485.000 koronát irányzott elő a jelenlegi 202.000 koronával szemben. Még legaranyosabb a gazdasági felügyelőségeknek, az állattenyésztésnek és a tejgazdaságnak kiadási tétele, amely az előbbi 4,400.000 koronával szemben 1,560.000 koronával szerepel a jelenlegi költségvetés kiadási tételei között. Nem is említve a többi tételeket, a földmivelési tárcánál meg lehet állapítani azt, hogy a tiz év előtti költségvetés 99,657.000 koronás kiadásával szemben a jelenlegi költségvetésben a földmivelésügyi tárcánál 12,352.000 korona szerepel, hogy tehát a földmivelésügyi tárca jelenlegi kiadási tételei alig egynyoleadát teszik ki a háború előtti, illetőleg a Nagy-Magyarország tiz év előtti földmivelési költségvetésiének, így van azután az, hogy a földmivelési beruházásokra csak 876.000 koronát irányoz elő a jelenlegi költségvetés. Országunknak kifejezetten agrárjellege mellett — amikor a Nagy-Magyarország lakosságának is 70%-a foglalkozott földmiveléssel, midőn a nemzeti jövedelemnek is 69—70%-át a földmivelés szolgáltatta, és amikor ez az arány iparvidékeink nagyobb részének elvesztése folytán mindenesetre csak növekedik — egészen természetes, hogy ez a 876.000 koronás beruházási költség a földmivelésügyi tárca költségvetésénél alig jelent valamit. Épen ezért csak örömmel hallhattuk a pénzügyminister urnák azt a kijelentését, hogy minden lehető bevételi forrást hasznos beruházások előmozdítására igyekszik fordítani, és örömmel vehettük tudomásul azt a kijelentését is, hogy sürgősen gondoskodik arról, hogy egy ötmillió aranykoronányi hitel fordittassék egy nagyobb vizlecsapolási munkálat végrehajtására, és hogy több százezer svájci frankot kíván fordítani tenyészállatok, beszerzésére. Bátor vagyok felemlíteni a kereskedelemügyi tárcánál azt, hogy míg a tiz év előtti költségvetés államépitészeti hivatalok-, közutak- és hidakra 32,780.000 koronás kiadási tételt irányzott elő, a mai költségvetésben ezek n: