Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-361

A nemzetgyűlés 361. ülése 1925. intézmények, a kísérleti ügy egész komplexumának kérdése. Van-e a többtermelésnek egy a priori mezőgazdasági államban nagyobb rugója, mint egyrészt ezeknek a különböző kísérleti és egyéb gazdasági szakintézményeknek íentartása, fejlesztése, nivóntartása, másrészt a mezőgazdasági kultúrának ezer és ezer állati és növényi ellensége ellen való védekezésnek és -az ujabb felfedezések, kísérletek eredményeinek a köztudatba való átültetése, annak megfelelő propagálása! Ha a nagy anyagi áldozatokkal és hosszú évtizedes fáradsággal és munkával létesített ezen jeles intézményeinket nemhogy fejleszteni nem vagyunk képesek, de még fentartani sem, ha megfelelő szemészet és költség hiányában ezek az intézmények és intézetek már ma is tétlenségre vannak kárhoztatva, ha arra sincs a földmivelésügyi tárcának elég hitele, hogy az általam jelzett védekezési módokat ós kísérleti eredményeket megfelelően propagálja, akkor nincs jogunk ettől az áldott magyar földtől és annak verejtékes munkát végző népétől többet követelnünk, mert akkor azt sem tudjuk megtartani a köznek, amit a jó Isten különben juttatott volna nekünk. (Szomjas Gusztáv: Oláh intelligenciára süllyedtünk!) De itt van egy harmadik kérdés, a tagosítások kérdése, amely szintén egy fontos rugója a többtermelésnek. Méltóztatnak tudni, hogy az 1900-as években a tagosítások az ország területén már teljesen megszűntek, csak az 1908 : XXXVII. te. volt az — s ez főleg nagynevű földmivelésügyi ministerünk, Darányi Ignác érdeme, — amely a tagosításokat újból lehetővé tette azáltal, hogy megteremtette az állami birtokrendezési alapot, amely alapnak segítségével lehetővé vált egyrészt a tagosítások megindítása, mert az alap az összes tagosítások költségeit előlegezte, másrészt lehetővé vált, hogy a tagosítások a legsürgősebben be is fejeztessenek, ami a tagosítás végrehajtásának egyik legfontosabb kelléke. — Az eredmény, amit e törvény révén elértünk, az volt, hogy már az utolsó békeévben, 1914-ben a tagosítások száma Magyarországon százra rúgott. Most, hogy a háború alatt ez alap kimerült, a tagosítások újból megszűntek. A pénzügymini sterium és az igazságügyministerium a kérdés fontosságát belátva, ismételten felszínre hozták ezt a kérdést, sajnos, eredmény nélkül. A költségvetési előirányzatban az állami birtokrendezési alap dotálva nincs. Hogy pedig mit jelent a többtermelés szempontjából a tagosítás, arranézve méltóztassék megengedni, hogy csak egyetlen példát hozzak fel és azt részletesen ismertethessem. (Halljuk! Halljuk!) Pécsudvard baranjmmegyei községben 1924 október 14-én rendelte el boldogult Nagyatádi földmivelésügyi ministerünk az előzetes eljárást a tagositás hasznosságának és célszerűségének megállapítása tárgyában. A helyszínére kiszállott bizottság jelentését a múlt év novemberében tette meg az állandó gazdasági szakbizottságnak, melynek megalakulása óta magam is tagja vagyok. A bizottság jelentése — tehát hivatalos adatok alapján, — vagyok bátor Pécsvárad községre vonatkozólag a birtokeldarabolási adatokat ismertetni a következőkben. (Hulljuk! Halljuk!) Bosánovics György kisbirtokosnak három katasztrális hold és 669 négyszögöl területű szántóbirtoka tizennégy dűlőben fekszik és 33 darabban; a legkisebb darab 30 négyszögöl, a legnagyobb 924 négyszögöl. Sztarics Mihály kisbirtokosnak két katasztráévi január hó 20-án, kedden. 1 í 7 lis hold és 616 négyszögöl kiterjedésű szántója 13 dűlőben és 32 darabban fekszik; a legkisebb darab 36 négyszögöl, a legnagyobb 1413 négyszögöl. Oravicza Györgynek 20 katasztrális hold szántója 15 dűlőben és 106 darabban fekszik. (Mozgás a jobboldalon.); a legkisebb darab 39 négyszögöl, a legnagyobb két katasztrális hold és 399 négyszögöl. Horváth Pál 57 katasztrális hold szántója 16 dűlőben és 176 db.-ban van (Mozgás a jobboldalon), amelyek közül a legkisebb darab 80 négyszögöl, a legnagyobb pedig 984 négyszögöl. Ez egy tipikus tagositatlan határ hamisítatlan képe. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy minden tagositatlan határban az eldaraboltsag ilyen mérveket ölt, de tapasztalataim alapján merem állítani, hogy ez nem unikum az országban. Elképzelhető-e többtermelés, vagy egyáltalában termelés olyan határban, amelyben a birtokok ily kis, sokszor 30 négyszögöles darabokra vannak elaprózva! Gazdálkodhatik-e egy kisbirtokos egyáltalában, akinek 6—7—8 holdnyi birtoka 40—50—60—80, sőt 160 darabban fekszik! Nem bűn-e ezzel a községgel és annak szorgalmas lakosságával szemben az, hogy a tagosítást még eddig nem hajtották végre! A pénzügymin ister ur expozéjából nagy megnyugvással értesültünk arról, hogy ő milyen g'azdasági érzéket és megértést tanúsított az ármentesitő és belvizlecsapoló társulatok hasonlóan fontos ügyével szemben, amikor kijelentette, hogy messzebbmenő áldozatoktól sem riad vissza, ha a mezőgazdasági kultúra számára ujabb területeket tud megmenteni. Hiszem, hogy ugyanez a pénzügyminister megértéssel fog viseltetni az általam felvetett kérdés iránt is, inert állítom, hogy nem tesz kisebb szolgálatot sem a mezőgazdasági kultúrának, sem annak a kisg'azdatársadalomnak, amelynek erősítése pedig elsőrendű feladatunkat képezi, és nem tesz kisebb szolgálatot a többtermelésnek és ezzel saját pénzügyi terveinek sem, ha ennek az állami birtokrendezési alapnak segítségére siet a szükséges 2—300.000 aranykoronával s ezzel lehetővé teszi, hogy a tagositás az országban ismét meginduljon. Kérem tehát a pénzügyminister urat, tegye ezt a kérdést ujabb konszideráeió tárgyává. De nem kívánok a t. Nemzetgyűlés szíves türelmével visszaélni (Halljuk) Halljuk!) s nem folytatom azoknak a kérdéseknek felsorolását a földmivelésügyi tárca köréből, amelyek ha jelentőségükben talán nem is olyan kihatásuak, mint épen az általam felsorolt kérdések, de amelyek a maguk összességükbei] mégis egy hatásos, eredményes, egy elengedhetetlenül sziikséges igazi agrárpolitika sine qua non-ját képezik. Egy ilyen igazi, a többtermelés jegyében megindítandó agrárpolitikának az egész vonalon való inaugurálására annál nagyobb szükségünk lett volna, mert mezőgazdaságunk az évekig tartó háborús kényszerrendszabályok következtében és az azt követő forradalmak, kommün és az idegen megszállás alatt nemcsak nagymértékben viszszafejlődött, de részben tönkre is ment és azon sürgős, betömésre váró, súlyos repedések mutatkoznak. A földmivelésügyi politikának tehát szerény nézetem szerint a felszabadulás után mingyárt megfeszített munkával és a legnagyobb anyagi áldozatokkal arra kellett volna törekednie, hogy ezeket a sebeket az általam jelzett politika inaugurálásával mielőbb begyógyítsa és ezzel mezőgazdaságunkat uj fejlődésre serkentse. Ennek elmaradása annál