Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-361
118 A nemzetgyűlés 361. ülése 1925. évi január hó 20-án, kedden. nagyobb mulasztás volt, mert ezzel előkészü- . letlenttl mentünk a földbirtokrendezés elé is. | (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Méltóztassanak megengedni, hogy egypár szóval erre a nagyfontosságú kérdésre, a föld- | birtokreformra is reámutassak. A földbirtokreformot illetőleg-, mint minden alkalommal, ugy most is annak a meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy a földbirtokreformnak az adott keretek között leendő sürgős lefolytatása és befejezése nemcsak politikai szükségesség", de elsőrendű fontosságú gazdasági kérdés is. (Igaz! Ugy van! jobb felől.) De épen azért, mert azt ilyen nagyfontosságú gazdasági érdeknek is tekintem, sajnálom — mint az előbb mondottam —, hogy elmulasztottuk azt, hogy ha már nem is a reform megindítása előtt, de leg-alább azzal egyidejűleg nem indítottunk meg egy olyan földmivelésí politikát, amely azt megfelelőleg előkészítette volna. (Helyeslés a jobboldalon.) Nem elég a reform utján uj birtokosokat, uj exísztenciákat teremteni, hanem gondoskodnunk kell arról is, hogy ezek az exiszteneiák ezeket a kisbirtokaikat necsak ideigóráig művelhessék, hanem azokat a maguk és utódaik részére végleg meg 1 is tarthassák. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Szerény véleményem szerint egyik legfontosabb hibája a reformnak az, hogy ezt a kérdést dűlőre nem juttatta,. Épen azért, ha azt akarjuk, hogy azok a nagy áldozatok, amelyeket az állam és a földbirtokososztály a reform érdekében meghozott, veszendőbe ne menjenek, ha azt akarjuk, hogy a kiosztott földek azok kezében maradjanak, akiknek azt szántuk, akkor a legsürgősebben gondoskodnunk kell arról, hogy ezek a birtokosok képesekké is tétessenek erre a reájuk váró feladatra. Képesekké pedig ugy fogjuk őket erre tenni, ha a gazdasági szakoktatás intenzivebbé tételével, az állattenyésztés, a háziipar és egyéb kisebb gazdasági ágak újból való felvirágoztatásává], a mezőgazdasági hitelnek végre alapos megoldásával, általában a többtermelésre való neveléssel őket ennek a reformnak áldásaiban is részesitjük. De nemcsak ilyen egyoldalúan, a kisgazda-közönség érdekében van szükség arra, hogy földbirtokpolitikánk ilyen aktiv irányban haladjon, hanem általában szüksége van erre az ország egész mezőgazdaságának, hogy azoknak a nagy és nehéz terheknek, amelyek a változott viszonyok folytán reá fognak hárulni, eleget tudjon tenni. Ez volt az oka annak, amiért én ennek a tárcának dotálását kifejezetten kifogás tárgyává tettem; ezért szerettem volna a földművelésügyi minister urat és ministeriumát egy ilyen teljes gőzzel —, hogy ugy mondjam —, kifeszített vitorlával haladó földbirtokpolítika szolgálatába állítani és ezért sajnálom, hogy az ehhez szükséges anyagi erőforrások nem bocsáttattak a tárca rendelkezésére. — A mai dotálással ezekhez a nagy kérdésekhez a minister ur csak félkézzel, csak leeresztett vitorlával, csak félgőzzel fogiiat hozzá, egyrészt, másrészt pedig összetett kezekkel fog kelleni néznie, hogy nagynevű elődeinek sokszor évtizedes, súlyos munkával létesített alkotásai hogy fognak elpusztulni, hogy vannak az elmúlásra ítélve. T. Nemzetgyűlés! Ezzel a földmivelésügyi tárca körébe vágó észrevételeimmel végeztem és most áttérek a belügyi tárcával kapcsolatos mondandóimra (Halljuk! Halljuk!), amelyek kapcsán a nemzetgyűléssel szemben is bizonyos tartozást akarok leróni, A nemzetgyűlés ugyanis már kétizben megtisztelt azzal a bizalommal, hogy a Kivándorlási Tanács tagjává választott. Ugy érzem, hogy ezzel a megtiszteltetéssel azt a kötelezettséget is rótta rám, hogy a legelső alkalommal, tehát most a belügyi tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával ez?,el a kérdéssel is^ foglalkozzam és tájékoztassam a nemzetgyűlést azokról a tapasztalatokról, amelyeket ebben a kérdésben a Kivándorlási Tanácsban is szereztem. Annál is inkább foglalkozni kívánok ezzel a kérdéssel, mert épen a Kivándorlási Tanácsban szerzett tapasztalataimnál fogva súlyt helyezek arra, hogy ezt az ügyet a nemzetgyűlés és az ország színe elé hozzam, mert szerény véleményem szerint a mi adott viszonyaink között ez a kérdés ma már úgyszólván a nemzeti becsület kérdésévé vált. A nemzeti becsület kérdésévé vált főleg azokkal a szerencsétlen fajtestvéreinkkel szemben, akiket a trianoni úgynevezett békeszerződés kisebbségi paragrafusának nagyobb dicsőségére uj szomszédaink otthonuktól, családi tűzhelyüktől, birtokaiktól, megélhetési forrásaiktól megfosztva, minden erkölcsi és anyagi támogatás nélkül kilöktek és napjainkban még mindig állandóan kilöknek a nagyvilágba és ezzel mesterségesen odadobják őket a pusztulásnak, a megsemmisülésnek. Ugy érzem, nem volnánk méltók ezer esztendős multunkhoz, történelmi tradíciónkhoz és ahhoz, hogy kulturnemzetnek tekintsenek bennünket, de ami a fő, nem volnánk méltók az eljövendő uj Magyarországhoz sem, ha ez iránt a kérdés iránt nem viseltetnénk kellő érdeklődéssel, és ha ezért az ügyért a legnagyobb áldozatot is nem volnánk hajlandók meghozni. E bevezetés után méltóztassék megengedni, hogy rátérjek arra, miért tnlajdonitok a kérdésnek az adott esetben ilyen nagy jelentőséget. Méltóztatnak tudni, hogy az északamerikai bevándorlási politika évek óta odairányul, hogy saját munkásainak megvédése érdekében a bevándorlási kvótát mind alacsonyabban állapítja meg. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Annyira mentek már ezen a téren, hogy ebben az esztendőben pl. csonka Magyarországra vonatkozóan mindössze 488 ember beutazása vált lehetővé, vagyis oly kevésnek, hogy a már régen kint tartózkodó véreinknek legközelebbi hozzátartozói sem mehetnek ki. Ennek a néhány esztendő óta folyó bevándorlási politikának eredrnén3 r e, hogy azok a testvéreink, akik valamilyen szomorú oknál fogva kénytelenek uj hazát, uj megélhetést keresni, kénytelenek elkerülni Észak-Amerikát és Nyugat-Európától T főleg Franeiaország-tól eltekintve, főleg Kanadának és Dél-Amerikának vették útjukat. Ez annál sajnálatosabb, mert külképviseleti szervezetünk sem Kanadában, sem Dél-Amerikában megfelelően kiépítve nincs, így odautazó testvéreink úgyszólván teljesen ki vannak szolgáltatva és tájékozatlanságuknál fogva nemcsak az anyagi károsodásnak, hanem életük veszélyeztetésének is ki vannak téve. Hogy ennek milyen jelentősége van, arra nézve legyen szabad csupán a St. Paoloban a múlt évben lejátszódott eseményekre utalnom. Méltóztatnak tudni, hogy a múlt évben San Paoloban egy kommunista-bolsevista izü forradalom tört ki, melynek szervezői a mi bécsi agynevezett „emigránsainknak" segítségével
