Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-361

Il6 À nemzetgyűlés 361. ülése 1925. évi január hó 2Ù-ân, kedden. lyás, szóval olyanoknak, akik saját reszortügyeik sorsával kapcsolatban legalább is elfogultak s épen ezért a siipremia lex salus rei publicae elvét alig- fogják tudni kellően érvényre juttatni. (Ugy van! Ugy van!) De tovább megyek: valamint ennek a 21-es bizottságnak megalapításakor nem gondoskodtak olyan garanciákról, hogy ennek a bizottságnak a munkája az életben is keresztülvihető legyen, ép ugy meg kell állapitanom, hogy nem látok elég komoly garanciát ennek az Országos Gazdasági Bizottságnak szervezetében sem arra, hogy ennek a munkálkodása is ne járjon ugyanúgy, mint járt elődjéé, a 21-es bizottságé. Amikor én ezzel a kérdéssel, mint az 1923/24. évi költségvetés dezignált előadója foglalkoztam, arra törekedtem, hogy lehetőleg egy olyan nagytekintélyű szervet létesítsünk, amelynek megállapitásai urbi et orbi, külföldön és^ belföldön egyaránt, tehát a nemzetek szövetségével szemben is, mint abszolút Igazságok, mint megdönthetetlen tények, mint a sarus rei publicae elvének abszolút követelményei nyilvánuljanak meg, amelyek ellen óvást emelni, sikerrel demonstrálni sem egyeseknek, Bem a tisztviselőknek, intézményeknek, ministe riumoknak, ministereknek, de magának a parlamentnek sem lehetett volna. Ebben láttam volna én garanciáját annak, hogy ez a bizottság tényleg az ország javára működött volna, ebben láttam volna biztositékát annak, hogy javaslatai tényleg végre is hajtattak volna, és ebben láttam volna garanciáját annak is, hogy munkája nyomán a változhatlanba való beletörődés, némi megnyugvás fakadt volna. Ezzel áttérek az egyes tárcákra, illetve az egyes tárcákkal szemben felmerült észrevételeimre. Mielőtt azonban erre áttérnék, kérem az elnök urat, legyen kegyes nekem öt perc szünetet adni. Elnök: Sajnos, nem vagyok abban a helyzetben — miután 8 órás ülésekben tárgyal a nemzetgyűlés —, hogy a képviselő urnák szünetet adhassak, különösen akkor, amikor különben is korlátozott a költségvetés vitája. Kérem tehát a képviselő urat, szíveskedjék beszédét folytatni. Ivády Béla: Mégha jlom az elnök ur enunciációja előtt és beszédemet folytatom. Áttérek tehát az egyes tárcákra, illetve a tárcákkal kapcsolatosan elmondandókra. A pénzügyminister ur expozéjában maga is rámutatott arra a, hogy ugy mondjam, szomorú tényre, hogy az összes tárcák közül tulajdonképen a két gazdasági tárca van a legkevesebb összeggel dotálva. Rámutatott ugyanakkor azokra az okokra és indokokra is, amelyek neki lehetetlenné tették, hogy ezeket a tárcákat megfelelőbben dotálhassa. Méltóztassanak mégis megengedni, hogy a hozzám érzelmileg legközelebb álló földmivelési tárca dotációjával kissé részletesebben foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk!) A szerencsétlen trianoni határok megállapítása óta Magyarország a priori agrárállammá vált. Mi sem volna tehát indokoltabb, minthogy az országnak ez az agrár jellege, a költségvetésben is megfelelően kidomborittaseék, hogy tehát a földmivelési tárca favorizáltassék. Indokolt volna ez annál is inkább, mert hiszen szerény véleményem szerint épen a mezőgazdaság" terén elérendő többtermelés utján vélhetjük egyedül elérhetőnek államháztartásunk egyensúlyának mielőbbi visszaállítását és azoknak a súlyos terheknek elviselését, amelyeket reánk halmoztak. De hát a boldog Nagy-Magyarország idejében is nem akkor ment-e jól az iparnak és kereskedelemnek, nem akkor tudott-e szerezni az ügyvéd, az orvos, a mérnök stb. stb., ha jól ment a gazda dolga? (Ugy van! a jobboldalon.) Ezzel szemben mit látunk, t. Nemzetgyűlés! Azt látjuk, hogy a földmivelési tárca a maga tizenhat millió koronájával a tárcák között úgyszólván a legutolsó sorban áll. Nem azt akarom ezzel mondani, mint hogyha a többi tárca dotálását sokallanám. Ki sokallaná azt az összeget, amit a. nemzet saját kultúrájának emelésére, közigazgatásának, belső rendjének javitására, igazságszolgáltatásának tökéletesbbitésére, szociális jólétének emelésére vagy hadserege fejlesztésére juttat! Nem ezeket sokallom, amazt keveslem t. Nemzetgyűlés! (Helyeslés a jobboldalon.) Keveslem pedig azért, mert mint már előbb voltam bátor kijelenteni, az a meggyőződésem, hogyha a földmivelési tárcát felszabadulásunk után mim gyárt megfelelően dotáltuk volna, ha egy olyan földmivelési politikát inauguráltunk volna, amely teljes gőzzel — hogy ugy mondjam —, kifeszített vitorlával haladhatott volna, akkor talán sokkal hamarabb elérhettük volna államháztartásunk egyensúlyának helyreállítását és talán sokkal hamarabb megduzzadhattak volna egyéb tárcák költségvetései is. Ennek a tárcának ilyen minimális dotációjától azonban sokat nem várhatunk. Ennek az állitásomnak objektivitása érdekében méltóztassék megengedni, hogy egy-két kérdést kiragadjak a földmivelési tárca sok egyéb fontos kérdései közül, és főkép olyanokat, amelyek a többtermelés indokából bírnak elsőrangú fontossággal, s ezeket kissé részletesebben is ismertethessem. (Halljuk! Halljuk!) Itt van mingyárt elsőnek a köztenyésztés apaállatokkal való ellátásának elsőrangú fontos kérdése, mint amely az ország állattenyésztése terén a többtermelésnek úgyszólván egyedüli garanciája. Mindaddig, amig a földművelésügyi ministerium nem jut megint abba a helyzetbe, hogy az apaállatok tartását és beszerzését újból azzal az intenzitással gondozza, mint azt a boldog békevilágban tette, amig részben import utján, részben apaállatok beszerzéséhez való hozzájárulás utján lehetővé njem teszi, hogy az a nagy visszafejlődés, amelybe a háború alatt állattenyésztésünk jutott, pótoltassék, mindaddig állattenyésztésünk, mezőgazdaságunknak ez a legfontosabb faktora a kivitelből és ezzel az ország vagyönosodásából megfelelő részét ki nem veheti, mindaddig az államháztartás bevételeit megfelelően alimentálni nem fogja tudni. Az az összeg, amely ma a költségvetésben erre a célra fel van véve, egy valamire való nagy uradalom igényeit sem elégíti ki, nem az egész országét. Ugy látom, hogy a pénzügyminister ur különben máris belátta ennek az összegnek tarthatatlan voltát, mert épen a pénzügyi bizottságban nyugtatott meg bennünket bizonyos fokig legalább abban a tekintetben, hogy egy svájci gabonaexportból visszamaradó bizonyos valutarészletet épen az apaállattartás céljaira fog felhasználni engedni. (Helyeslés a jobboldalon.) Itt van egy másik kérdés, a különböző gazdasági ágak szolgálatában álló különböző szak-