Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-361

A nemzetgyűlés 361. ütése 1925. évi január hó 20-án, kedden. 115 hogy látszólag jogosan tehető kifogás tárgyává, hogy ez a költségvetés tulajdonképen csak a költségvetési év második felében került tárgyalásra, de kérdem, felelőssé tehető-e akár Bud pénzügyminister ur, akár elődei, hogy eddig költségvetést nem produkáltak? Hiszen nagyon jól tudjuk — előbb már. utaltam rá —, hogy már Kállay pénzügyminister ur minden igyekezete is arra irányult, hogy költségvetést produkálhasson, de hiábavaló volt minden kisérlete, mire elkészült vele — pénzügyileg tárgytalanná vált. A pénz stabilizációjának bekövetkezéséig tehát egyáltalán nem volt meg a lehetősége annak, hogy költségvetés terjesztessék elő azzal a komoly hittel és meggyőződéssel, hogy annak kiadási és bevételi tételei egyáltalában betarthatók legyenek. Ezért tehát senkit sem terhel felelősség. Ezek voltak azok az általános szempontok, amelyek minden egyes állam kötségvetésével szemben egyformán fennállanak. Most már rátérek két oly kérdés tárgyalására, mely a mi költségvetésünk szempontjából bir lényeges fontossággal. Ez a két kérdés, amelyet együttesen kivánok tárgyalni azon szoros kapcsolatnál fogva, amelyben egymással állanak: általában a takarékosság kérdése az államháztartás, és a tisztviselőkérdés. Ha az előttünk fekvő előirányzat kiadási tételeit elemeire bontjuk, ugy meg kell állapítanunk, hogy azok 50.2 százaléka, tehát felénél több, személyi kiadásokra esik. Ez olyan teher, | amellyel megbirkóznunk nem lehet, és mégis, ezzel a nagy tehertétellel szemben is, objektive meg kell állapitanom, hogy az a fizetés, amelyet az állam ezidőszerint alkalmazottainak, nyugdijasainak ad, legelemibb szükségleteik fedezésére is alig elégséges, már pedig, ahogy nincs rend abban a faluban, ahol nem jó a biró, és nem megy jól az a gazdálkodás, ahol nem jó a gazda, ép igy nem lehet jó adminisztráció, jó közigazgatás ott, ahol nem jó a tisztviselői kar. Jó tisztviselői kar pedig nem képzelhető el másként, csak ugy, ha annak a tisztviselői karnak anyagi exisztenciája biztosítva van. (Ugy van! Ugy van! johbfelől.) A pénzügyminister ur expozéjában részletesen kifejtette már ennek a fontos kérdésnek minden nehézséget és ugyanakkor bizonyságot tett arról a meleg érzéséről is, amellyel e probléma iránt viseltetik, amidőn Ígéretet tett arra, hogy amint az államháztartás keretein belül a pénzügyi lehetőség is adva lesz, azonnal hozzálát ennek a kérdésnek gyökeres, lehetőleg végleges megoldásához. De ez nem minden, amit ebben a kérdésben tennünk kell. Azzal mindnyájan tisztában vagyunk, hogy a trianoni határok közé szorított csonka Magyarországnak ezzel a teherrel megbirkóznia nem lehet, de azzal is tisztában vagyunk, hogy az a mód és az a rendszer, ahogy itt ezt a kérdést eddig kezeltük, sem célra nem vezető, sem nem igazságos, sem nem méltányos és a legkevésbé sem alkalmas arra, hogy a leginkább érdekeltekben a szükséges megnyugvást előidézze, még kevésbé lehet tehát alkalmas arra, hogy ezt a kérdést ezen az alapon likvidáljuk. Ez lehetett egy elkerülhetetlenül szükséges, rossz expediens, amely elől — aláírom — kitérni nem lehetett, de arról, hogy ezen az alapon likvidáljuk ezt a kérdést, nem lehet szó. Ugy látom, hogy a kormány már rá is lépett arra a helyes útra, amely szerény nézetem szerint kell, hogy a célhoz bennünket elvezessen, amikor a 7300/1924. számú rendeletével megszervezte az Országos Takarékossági Bizottságot. Ennek a bizottságnak lesz legfőbb feladata, hogy az egész állami közigazgatás és jurisdictio szervezetét komoly, alapos, szakszerű vizsgálat tárgyává tegye abból a szempontból, hogy hol és miként lehet egyáltalában az adminisztrációt egyszerűsíteni, [öszszevonni, gyorsítani, hol lehet a hatáskörök uj megállapításával, a fellebbezési fórumok korlátozásával, az egyéni felelősségnek a hivatali adminisztrációba való fokozatosabb bevitelével, egyes, talán nélkülözhetővé vált szervek, apparátusok, hivatalok megszüntetésével, vagy összevonásával, vagy leépítésével — ha ezt a rossz kifejezést kell már használnom —, általában ugy a személyi, mint a dologi kiadásokban a szükséges megtakaritásokat eszközölni. Mindezeknek a kérdéseknek egy, külön erre a célra hivatott szerv által való szakszerű előkészítése és megtárgyalása fogja megvilágitani a takarékosságnak azt a mérvét, ameddig okvetlenül el kell menni, anélkül, hogy nagyobb nemzeti érdekeket veszélyeztetnénk. Ennek a bizottságnak munkája révén magától fog kialakulni a változott viszonyoknak megfelelő nj szervezete az adminisztrációnak és ennek nyomán fog kialakulni az okvetlenül szükséges tisztviselői létszám is. Csak ezután jön el az ideje annak, szerény nézetem szerint, hogy ezt a tisztviselői létszámot egy helyesebb, megfelelőbb státusba osszuk be és megélhetésüket megfelelően biztosítsak. Nézetem szerint itt kellett volna, hogy kezdjük a kérdés megoldását és akkor az államháztartás keretén belül okvetlenül szükséges s általam már ismételten hangoztatott megtakaritásokat is már rég*en és helyesebben keresztül vihettük volna és a tisztviselői kart is sok zaklatástól, méltánytalanságtól megkimélhettük volna. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) A kezdeményező lépést erre, t. Nemzetgyűlés, már az 1921/22. évi költségvetési előirányzat tárgyalásakor az első nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága tette meg, amikor ennek a költségvetésnek a tárgyalásáról szóló jegyzőkönyvében a nemzetgyűlés figyelmét erre felhívta. Később, az 1923/24. évi költségvetés tárgyalásakor Kállay pénzügyminister urnák, majd négy hónapra rá a szanálási bizottságnak szerény magam hívtam fel erre a figyelmét és pedig annál az oknál fogva, mert épen ezeknek az általam előbb idézett 70-es éveknek tanulmányozása során jöttbm rá arra, hogy ezen az utón és módon juthatunk el a kivánt célhoz. Épen ezért Őszintén sajnálom, hogy a kormány ezt a takarékossági bizottságról szóló rendeletét legalább a szanálási bizottságnak előzetesen be nem mutatta, mert talán a „több szem többet lát" elvénél fogva is, módunkban lett volna ezt a bizottságot, hogy ne mondjam, helyesebb, de talán megfelelőbb módon életrehivni. Szerény véleményem szerint ugyanis amíg egyrészt az 1873/74. évben létesített 21res bizottság főleg azért nem tudott tökéletesen megfelelni hivatásának, mert kizárólag parlamenti bizottság volt, amelyben a szakembereknek, hivatalnokoknak szerepe egyáltalán nem volt, ugy viszont, félek tőle t. Nemzetgyűlés, hogy a mostani takarékossági bizottság meg azért nem fog tudni kellőkép megfelelni hivatásának, mert itt a parlamenti tényezőkkel szemben inkább a tisztviselőknek, szakembereknek, ministeriumoknak adatott döntő siíly és befo22*