Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-361
A nemzetgyűlés 361. ülésé 1025. kérdés mindenesetre a kormánynak legna- • gyobb problémája. Meggyőződésem azonban, hogyha az állam pénzügyi helyzete a legkisebb mértékben is jlavul, abban az esetben a kormány első és legfontosabb kötelességének fogja tartani a tisztviselői illetmények kellőképen yaló felemelését. Óriási terheket rónak az államra az aránytalanul megnövekedett nyugdíjterhek is. E terhek illusztrálására legyen szabad megemlítenem, hogy a jelenlegi nyugdíjasok és árvák összlétszáma 98.644 egyénből áll. Ezek közül 50.296 egyén esik az állami közigazgatásra és 48.348 egyén nz állami üzemekre. Ennek oka pedig az, hogy a Magyarországról leszakított területekről kiüldözött tisztviselők óriási számban voltak kénytelenek az anyaországba menekülni és miután szerzett jogaik voltak, de egyébként emberi szempontból is, miután a kormány nem tudta a megmaradt csonka területen az összes tisztviselőket tényleges alkalmazásban elhelyezni, tehát méltányos volt részükre nyugdíj illetményeiket folyósítani. Itt azonban az 1924. évi IV. te. 2. § értelmében, illetőleg annak a) melléklete, A. II. része 3. és 4. pontjait figyelembevéve, a tisztviselői nyugdíjakat — kivéve a 40 évet kiszolgált és teljesen keresetképtelen alkalmazottakat —, a kormány ugy állapította meg, hogy az egyébként őket megillető nyugdíjaknak csak 60—95%-át folyósította. A kiadások apasztása érdekében a közigazgatás egyszerűsítése minden irányban megindittatott, így elsősorban különösen azokat a hivatalokat, amelyek a háború alatt keletkeztek, mint pl. a közélelmezési ministeriumot, valamint a Szénkormánybiztosságot és Árvizsgáló Bizottságot, a kormány teljes egészében megszüntette. További hivatalok megszüntetése folyamatban van. Az állampénztárakat elsőfokú pénzügyi hatóságokká kívánja a pénzügy minist er ur átalakitani. Az állampénztárak ugí'anis eddig kétféle teendőt láttak el. Az egyik a tulajdonképeni állami pénzkezelés, a másik pedig egy szűkebb körű pénzügyi közigazgatási teendő volt. Egyébként a pénzügyi ig-azgatási teendőket a legnagyobb mértékben a pénzügyigazgatóságok látják el. Mivel azonban az adórendszer kiépítésével ez a munkakör rendkívül megszaporodott és igy különösen a jövedelem' és vagyonadó kivetése, valamint a forgalmi adó kezelése rendkívül nagy terheket rótt a pénzügyigazgatóságokra, ezeket a szempontokat figyelembe véve kívánja az állampénztárakat a pénzügyminister ur átalakítani adóhivatalokká, egyrészt azért, mert körzetük kisebb lévén, jobban megismerhetik az adózó polgárok viszonyait és igy jobban tudják érvényesíteni az arányos és igazságos adóztatás elvét, másrészt pedig azéri, hogy igy kisebb körzetben dolgozván, az adókivetéseket is gyorsabban tudják eszközölni. Ezzel kapcsolatosan az állami pénzkezelést teljes egészében a postatakarékpénztárra ruházta át. A postatakarékpénztári rendszerrel az állam összes bevételei a postatakarékpénztár utján, végeredményben a Nemzeti Banknál nyitott gyűjtőszámlára vezettetnek és így a kormány eléri vele azt a célt, hogy az egyes közigazgatási ágak nem léphetik túl kiadások tekintetében az előre megállapított kereteket, amennyiben a pénzügyministerium a postatakarékpénztár utján havonként látja el az egyes közigazgatási ágakat a költségvetésben megállapított keretekhez mérten, kiadásaik szempontjából szükséges összegekkel. A másik szempont pedig az volt, hogy a postatakarékpénztári rendszerrel, amennyiben ez bizonyos évi január h4 20-án, kedden. 99 mértékben hasonlít a bankszerű pénzkezeléshez, eléri a kormány azt a célt, hogy úgyszólván naponként tájékozást tud nyerni az állam teljes pénzügyi helyzetéről. Megszüntette továbbá, a kormány azon városi és községi alkalmazottak illetményeihez való hozzájárulást, akik illetményeiket a háború előtt is teljes egészében az illető városoktól vagy községektől kapták. Ez az abuzus onnan származott, hogy a háború kitörése után az állami alkalmazottaknak kénytelen volt a& állam — a drágaság fokozódásával lépést tartva — havonként bizonyos háborús fizetési pótlékokat utalványozni, s miután az adókat a^ községek a háború alatt nem tudták teljes mértékben szorgalmazni, az egyenlő elbánás elvét figyelembe véve, kénytelen volt az állam a városi és községi alkalmazottaknak is ugyanolyan r arányú fizetésemelést adni, amilyet az állami alkalmazottaknak adott. Ezt azonban vissza kellett fejleszteni és már 1924 július 1-től kezdve ezt a hozzájárulást teljes egészében megszüntette. De hogy a községek és városok e fizetési kötelezettségüknek képesek legyenek eleget tenni, rendelkezésükre bocsátotta az általános kereseti adót, továbbá a borital- és husfogyasztási adót, valamint a forgalmi adónak t hatodrészét. A költségvetési előirányzat részleteit vizsgálva, tudjuk, hogy annak keretei az 1924. évi IV. törvénycikkhez csatolt költségvetési előirányzatban aranyalapon voltak megállapítva. Igy tehát természetesen az 1924—1925. évi költségvetési előirányzat is aranyalapon készült. Meg kell jegyeznem, hogy a költségvetési előirányzat végső számai — a hiányösszegektől eltekintve — lényegesen nagyobbak, mint amennyi a szanálási törvéiryhez csatolt költségvetési előirányzatban szerepelt Ennek egyik legfőbb oka az, hogy az előttünk fekvő költségvetési előirányzat bruttó-összegeket tartalmaz, míg a szanálási törvényhez csatolt költségvetési előirányzat nettó összegekről szól. Ezenkívül ennek magyarázata abban is rejlik, hogy ebben a költségvetésben az állami üzemeknek ugy kiadási, mint bevételi tételei bruttó számokban vannak, mig a szanálási programhoz csatolt költségvetésben kizárólag csak nettó számok, vagyis a kiadásokból a bevételek által nem fedezett összegek szerepelnek. A bruttó és nettó költségvetés között az a különbség, hogy a bruttó költségvetésben a kiadások is, a bevételek is teljes összegükben szerepelnek, mig a nettó költségvetésben a kiadásokból a bevételeket levonva, csak a végső számok, azaz a bevételekkel nem fedezett öszßzegek szerepelnek. A szanálási terv szerinti nettó költségvetés 394,150.000 aranykorona nettó kiadást és 294,150.000 aranykorona nettó bevételt mutat, azaz a deficit 100 millió aranykorona. Ezzel szemben az előttünk fekvő költségvetési előirányzat 756,582.030 aranykorona bruttó kiadással és 656,651.530 aranykorona bruttó bevétellel számol. A deficit tehát 99,930.500 aranykorona, vagyis némileg alatta áll annak a százmilliónak, amelyet a szanálási programhoz csatolt költségvetési előirányzat az 1924—1925. költségvetési évre megenged. Ebből az összegből az állami üzemekre 288,764.510 aranykorona kiadás és 268,764.510 aranykorona bevétel esik, vagyis a deficit húszmillió aranykorona, tehát tízmillió aranykoronával kevesebb, mint az a harmincmillió aranykorona, amelyet a szanálási programhoz csatolt költségvetési előirányzat az állami üzemeknél megenged. v Ha az állami üzemek kiadásait és bevételeit levonásba hozzak a költségvetési elő20*