Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-331

À nemzetgyűlés 331. ülése 1924. társam javaslatát teszem magamévá és kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy az utolsó pillanatokban gondolja meg magát és selejtezze ki ezt kaszt a törvényjavaslatból. {Zaj.) Elnök: Szólásra következik? Periaki György jegyző : Vazsonyi Vilmos ! (Zsirkay János : Ezt már nem birom! — Eltávozik a teremből — Derültség és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Begyulladt!) Vazsonyi Vilmos : T. Nemzetgyűlés! Végtelenül örvendek, hogy igénytelen felszólalásomnak ilyen meginditó hatása van, (Élénk derültség balfelől.) még mielőtt egy szót szóltam volna. Ez valóban páratlan a szónoklat történetében és egészen önhitté_tenne, ha.. . (Derültség és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Ha !) Azt hiszem, nem volna célszerű, ha az általános vitában elmondottakat itt egyszerűen megismételném. Én tehát nem azokat akarom elmondani, amiket e szakaszra vonatkozólag már az általános vitánál elmondottam, hanem egyes ujabb szempontokra kivánom felhívni a nemzetgyűlés figyelmét. A mi nemzetgyűlési választójogunk abban különbözik egyéb választójogoktól, hogy igen hosszú domicilium feltételét követeli meg a választóktól. A domicilium kérdését a mi választójogi törvényeink is teljesen elejtették mint olyant, amelynek nemzetgyűlési választásoknál semmiféle jelentősége nincs, mert hiszen világos, hogy bárhol és bármennyi ideig lakjék is az állampolgár, országos ügyekben joga van valahol szavazni, tehát lehetetlen őt a választójogától megfosztani azon az alapon, hogy a véletlen ide vagy oda sodorta vagy arra kényszeritette, hogy egy helyen ne tölthessen kellő időt. Ezt az elemi tételt a választójogban már mindenütt elismerték. Ahol régebben egyáltalában szó volt domiciliumról, ott a külföldi választójogok csak néhány hónapos rövid domiciiiumot ismertek. Már bátor voltam az általános vitában rámutatni arra, hogy a külföldi áliamok listakészitési módszere a legtöbb helyen, különösen a szomszéd országokban teljesen különbözik a mi listakészitési módszerünktől. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A külföldi államokban ez a lista fri^s, közvetlenül a választások előtt készül, tehát nein elévült, elavult, nem létező adatokat tartalmaz, s a választók névjegyzékében a választás idején nincsenek benn olyanok, akik már elköltöztek, meghaltak, más kerületben laknak, vagy pedig közben egyéb okból elvesztették választójogukat és még mindig a választók névjegyzékében szerepelnek. (Frühwirth Mátyás : Csak okmányokkal veszik be ! — Farkas István : Dehogy okmányokkai, sokkal egyszerűbben csinálják !) Egész más kérdés az, amiről most beszélek. Én teljesen szakszerűen kivánok a kérdéshez szólani, tehát teljesen felesleges ebbe a szenvedélyt belevinni. Itt különben is felfogásokról, adatokról van szó, és ha ezt a kérdést a politikai szenvedély szemüvegén át vizsgáljuk, sohasem fogunk eredményre jutni. A mi listakészitési módszerünk az, hogy ha nálunk egy lista készül — mondjuk — ebben az esztendőben, ez a lista az előző esztendő adatai alapján készül és érvénybe lép a következő esztendő elején. Az 1925 január 1-én életbelépő lista tehát most, 1924-ben készül. Minthogy pedig az összeirások már az év elején megindulnak, a lista az 1923. évi adatok alapján készült. Mig tehát más országban — mondom — friss listát kapunk, és ott rövid maximum, néhány hónapra terjedő domicilium köttetett ki, ez nyomasztó hatással nem volt, mert valóban minimális igény volt az, amellyel fel lehetett lépni azzal szemben, aki választójogát gyakorolni akarja. évi november 6-án, csütörtökön. 57 Állapodjunk meg tehát abban, hogy nálunk, amikor valaki leszavaz, a nemzetgyűlési névjegyzékben egyetlen ember sem lehet, aki már ennek a listának elkészülte előtt két esztendővel helyben nem lakott. Akik tehát 1925-ben itt szavazni fognak, azok már 1928-ban kétségtelenül itt voltak. Hogy még itt vannak-e, azt nem tudom megállapítani, de hogy itt voltak, azt biztosan meg tudom állapitani, mert ha nem lettek volna itt, akkor nem kerülhettek volna bele a névjegyzékbe. A nemzetgyűlési választójogról szóló rendelet 1. §-a, amely megállapítja, hogy ki lehet

< választó, azt mondja: »Nemzetgyűlési választójoga van minden férfinek... stb. — elhagyom a többi kelléket — aki két év óta ugyanabban a községben lakik vagy van lakása«. Minthogy az 1925 január 1-én életbelépő lista, amint bátor voltam már megmondani, 1923. évi adatok alapján készült, — itt korrigálnom kell a számok tekintetében azt a beszédemet, amelyet az általános vitában mondottam — az, aki 1925-ben szavaz, tartozik már 1923-ban a kétévi állandó helybenlakással rendelkezni, mert ha ezzel nem rendelkezik, akkor az 1924. évi összeírás alkalmával nem jöhet figyelembe. Ennek következtében a kétévi helybenlakás a mi listakészitési módszerünk szerint gyakorlatilag a négyévi domiciiiumot jelenti. (Ugy van! Ügy van! a szélsöbaloldalon) Nem a kétévi, hanem a négyévi domiciiiumot jelenti. Négyévi domicilium már csak tökéletesen elegendő. (Malasits Géza : Nekik nem !) Ha az volna ebben a törvényjavaslatban, hogy uj listákat készitünk. akkor vitatkozhatnánk arról, hogy legyen-e kétévi, háromévi vagy négyévi domicilium. Ezért — most hallom, hogy beadatott egy indítvány, amely kétévi domiciliumról szól — ezt az indítványt nem fogadom el, mert azzal a rendelkezéssel, hogy a javaslat 2. §-a kimondja, hogy csak az törvényhatósági választó, aki nemzetgyűlési választó, már megvan a négyévi domiciiium és midőn ez a javaslat hatévi domiciiiumot kivan, akkor tulajdonképen nem hat évet fog megállapítani, hanem nyolc évet, vagy annál is többet, (Farkas István: Kilenc évet feltétlenül!) tehát az az ideál, amely itt egyes képviselő urak előtt lebeg, már teljesen meg van valósítva. Hallottam felemlíteni az 1872. évi XXXVI. tcikket. Az 1872. évi XXXVI. tcikk ismerte a kétévi domicilium követelését, továbbá annyiban különbözött az országgyűlési választójogtól, hogy az irni-olvasni tudás követelését is felállította. De ez 1872 ben volt, az irni-olvasni tudók akkori arányszáma mellett — nagyon megdöbbentő szá" mokat tartalmaz az akkori statisztika — indokolt lehetett, mert "még a városokban is nagy volt az analfabéták száma és az iskoláztatás még nem indult meg oly nagy erővel, amilyennel hála Istennek, a városokban, de elsősorban Budapesten megindult. Hit<zen Budapest kiadásainak nagyrészét mindig tanügyi célokra fordította. (Malasits Gé*a: Eléggé salnál.iák ezt most!) Most azonban — az általános vitában mondott beszédemben kimutattam, — Budapest lakosságának legnagyobb része nemcsak irni-olvasni tud, hanem elvégezte a négy elemit és csak egy töredékszám az, amely nem végezte el a négy elemit. Most tehát annak kikötése, hogy valakinek igazolnia kell a négy elemi elvégzését, annyit jelent, mint egyszerűen vexálásnak vetni alá a választókat, hogy ezen a címen választók kimaradjanak. És méltóztassék elhinni, — itt szociáldemokrata képviselőtársaim között mondom ezt, de őszintén kivánok beszélni, ez a négy elemire vonatkozó rendelkezés leginkább sujt.ia magát a polgári társadalmat és merem áilitani, hogy ez az u. n. általános választójog a törzsökös pol-