Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-349
A nemzetgyűlés 349. ülése 1924. évi december M 5-én, pénteken. 621 bizonyos jogokat és hogy ezáltal a parlamentben oly* helyzetet teremtett, amely indokoltsággal bir azokra a jelenetekre, melyeknek szemtanul voltunk. Ez nem ok nélkül volt. Vagy meri-e valaki állítani, hogy a magyar közéletben megvolt eddig a megnyugvás az eg*ész vonalon? Ellenkezőleg, nem voltak-e oly irritáeiós^ centrumok, amelyek abszolúte szükségessé tették, hogy a kormány még bizonyos ideig a kivételes hatalom atributumaival éljen, (Igaz! Ugy van! jobbfelol.) mert csak igy volt képes a közrendet biztosítani és vállalni azt a felelősséget, amellyel a közrenddel szemben tartozik. (Ugy van! jobbfelol.) Itt van a választójog kérdése. Kendelettel intézkedtünk. De rámutatok arra, hogy a múlt nemzetgyűlés mondta ki azt, hog-y a Friedricliféle választójogi alapot elégtelennek tartja, akkor, amikor parancsolólag előirta, hogy törvényjavaslatot kell előterjeszteni. A múlt nemzetgyűlés volt az, amelyen az általunk beterjesztett választójogi javaslatot a bizottságban tárgyalván, a választójog mérvére vonatkozólag, ha nem is minden pontban, de még az ellenzék jelen volt képviselőivel is nagyjában megegyezést létesítettünk, úgyhogy a választójog" mérvére vonatkozólag — azt hiszem — igazán elmentünk addig a határig, ameddig csak elmenni lehetett. (Igaz! Ugy van! jobbfelol.) Voltak kifogások akkor is, de a bizottság többsége elfogadta a javaslatot s az ellenzék jelen volt tagjai sem diffikultálták oly mértékben, hogy abból bármiféle politikai felfordulás várható lett volna. Másképen áll a kérdés a titkosság tekintetében. Evvel a kérdéssel beszédem későbbi folyamán kissé bővebben kivánok foglalkozni. Itt csak arra mutatok rá, hogy én nem hiszem, hogy a magyar kormányt, amely a titkosság kérdésében azt az álláspontot foglalja el, amely a rendeletben is megnyilvánult, oly férfiak, mint akár Vázsonyi Vilmos, akár Apponyi Albert gróf, avval illethetnék, hogy a titkosság* ilyen mérvét azért állapította meg a kormány, hogy a többséget a maga részére biztositsa a nemzeti akarat meghamisitása által. Elég, ha rámutatok arra, hogy 1918-ban, tehát abban az időben, amikor Vázsonyi Vilmos választójogi miniszter volt, amikor élvezte Apponyi Albert gróf támogatását és igen sok olyan férfi támogatását, aki most ilyen váddal lép elő, a titkosság kérdésében majdnem ugyanavval a javaslattal járultak a nemzetgyűlés elé, mint amelyet én a rendeletben meg'állapit ottani. (Ugy van! jobbfelol.) Bocsánatot kérek, miért legyen nálam az ilyen tartalmú rendelet nyilvánvaló szándék a nemzeti akarat meghamisitására, mikor az ő javaslatuk, amely majdnem ugyanazt tartalmazta, nem árulja el ezt a szándéoktl Akkor ez vagy beismerés az ő részükről abban a tekintetben, hogy^ ők is ide tendáltak, vagy pedig felmentés az én részemre, hogy ez esak politikai jelszó, amellyel a többséget diszkreditálni akarják. (Ugy van! Taps a jobboldalon.) T. Nemzetgyűlés! ígéretet tettem különben — és ezt itt a nemzetgyűlés plénuma előtt is megismétlem —- hogy a választójogi törvényjavaslat tárgyalását abszolút szükségességnek tartom ; e tekintetben nem habozom abban, hog-y a költségvetés letárgyalása után a választójogi törvényjavaslatot a főrendiházi törvényjavaslattal egyidőben benyújtom (Helyeslés és taps a jobboldalon.) ós azonnal tárgyaltatm is fogom, természetesen fentartva mag-amnak azt a jogot, hogy apró-cseprő olyan javaslatok, amelyek a napi szükségletekhez tartoznak, esetleg- még közbevetőleg elintézést nyerjenek. Garanciát vállaltam abban a tekintetben is, hogy mivel a titkosság nagy elvi kérdés, én ebben az elvi kérdésben sem arra a pártra, amelyhez tartozni szerencsém van, sem semmiféle más pártra semmiféle pressziót gyakorolni nem óhajtok és nem is fogok. (Helyeslés Jobb felöl.) Ezt nyilt kérdésnek tekintem; döntsön a nemzetgyűlés legjobb belátása szerint ebben,a kérdésben. (Helyeslés jobbfelol.) Épen igy vagyunk a főrendiház kérdésével, (Halljuk! Halljuk!) Egész bizonyos, hogy abnormis helyzet az, hogy most már évek óta, bár a nemzetgyűlés túlnyomó többsége azon a nézeten van, hogy az egykamarás rendszer nem felel meg a nemzet érdekeinek, még mindig nem vittük keresztül a főrendiház reformját. Épen ezért a magam részéről — mint már kijelentettem — a főrendiházi javaslatot a választójogi javaslattal egyidőben fogom beterjeszteni (Helyeslés jobbfelol.) és kérni fogom a Házat, hogy közvetlenül a választójogi javaslat után ezt a javaslatot tárgyalja le. (Helyeslés.) Ezekkel leszámoltam nagyjában — sajnos, az idő nem engedi meg, hogy részletekbe belemeujek (Halljuk! Halljuk!) — azokkal az argumentumokkal, amelyek oda tendáltak, hogy a parlamenti helyzetért való felelősséget a kormányra háritsák. De nem beszéltem és nem nyilatkoztam azokról az okokról, amelyek nézetem szerint de facto előidézték ezt a helyzetet. Azt hiszem, szükséges ezekkel az okokkal foglalkozni, mert hiszen csak az szolgálhat orvossággal, aki a betegséget ismeri. (Ugy van! jobbfelol.) T. Nemzetgyűlés! Ennek mélyebben fekvő okai vannak. Meggyőződésem szerint egész helyesen fejtették ki egyes szónokok, hogy a választójog kiterjesztése, egyáltalán a választójog és a házszabályok között bizonyos Junktim áll fenn. Nem abban az értelemben, a szónak nem abban a politikai értelmében, ahogy ez 1 a junktimot a mellemnek szegezték, hogy előbb kell tárgyalni a választójogot és azután a házszabályokat, hanem egészen más értelemben, abban az értelemben — amire gróf Apponyi Albert is rámutatott —, hogy minél szélesebb választójogot fogadunk el, annál inkább kell ügyelnünk arra, hogy a házszabályokban olyan rések ne mutatkozzanak, amelyek alkalmat adnak, hogy a parlament működését meghiúsítsák. (Ugy van! Ugy van! jobbfelol.) T. Nemzetgyűlés! Ez a Junktim feltétlenül fennáll. Azt hiszem, elég érdekességgel bir rámutatnom arra, hogy tulajdonképen ezt a junktimot miért nem tartotta be eddig a mai napig a nemzet. Hiszen többé-kevésbé ennek a parlamentnek minden belátással biró tagja tisztában volt azzal, hogy az obstrukció egy antiparlamentáris intézmény, tisztában volt azzal, hogy az obstrukció magát a parlamentet sebzi meg szivében és ennek a parlamentnek működését teszi lehetetlenné. De ha egy kissé mélyebben gondolkodunk a kérdés felett, nyilvánvaló, hogy az obstrukció maga is egy szofizmán épül fel, és annak jogosultságát egy szofizmából meritik, amikor azt mondják, hogy sikert érhet el az obstrukció, mert ha olyan kérdéseket ránt elő, amelyékben feltétlenül el .akarja hárítani a nemzet veszedelmét, ebben az esetben jogosult az az ob«2'
