Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-348
A nemzetgyűlés 348. ülése 1924, évi december hó 4-én, csütörtökön. 125 tikai küzdelmei alapján állok és nem Károlyi Mihály jogcímén és örökén. (Ugy van ! Ugy van ! Taps a jobboldalon.) Ebből merítem magamnak azt a jogot, hogy amint a múltban, ugy a jövőben is magam szabjam meg azt az utat, amelyen a politika terén haladni akarok. (Helyeslés a jobboldalon.) Engedje meg azonban az igen tisztelt többség, hogy ugyanekkor őszintén megmondjam azt is, hogy az én véleményem szerint a többség sem élheti ki a győzelmet, amelyet ellenfeleinek könnyelműsége és taktikai ügyetlensége következtében aratott. Tudom, hogy nehéz a helyzet, tudom, hogy ebben az esetben benn fekszik a serpenyőben a nemzetgyűlés és az elnöki tekintély kérdése is, de akármilyen nehézzé teszi is ez a helyzetet, ebből csak az következhetik, hogy mindent megtegyünk, hogy ez a^ jelenlegi helyzet valamiképen orvosoltassék, mindent megtegyünk ebben a,z irányban a szóbanforgó érdekek nagy sérelme nélkül és én meg vagyok róla győződve, hogy bölcs mérséklettel, kellő megértéssel s az idő segítségével a magyar parlament testéből ez a betegség is kioperálható, a magyar parlamentnek ez a betegsége is meggyógyítható. Ha pedig nem gyógyítható, akkor a közvélemény előtt világosan fog állani, hogy kiket terhel a betegségért a felelősség. Egyet nem tehet meg a t. kormány — és legyen szabad erre egészen őszintén rámutatnom —, nem teheti meg azt, hogy ebben a parlamenti küzdelemben bizonyos oldalról kapott pillanatnyi segítségek kedvéért felvegye azokat a szálakat, amelyek őt a múltban a jobboldali forradalmi politikával összekötötték. Ebben a tekintetben bizonyos aggodalommal láttam, hogy már péntek este olyan hirek keltek szárnyra, mintha egy képviselő ur megtámadott mandátumának megmentése ára lehetne annak, hogy bizonyos frakciók passzivitást tanúsítanak ebben a harcban. (Ellentmondások a jobboldalon. — Putno-ky Sándor: Ki van zárva! Szó sincs róla!) Nagyon örülök, ha szó sincs róla, mert veszedelmesebb eltévelyedést nem tudnék elképzelni, mintha a nemzetgyűlés többsége, kormánya, vagy bírálóbizottsága erre az útra lépne. (Ugy van! Ugy van! jobb felől. — Horaonnay Tivadar: A bizottság tagjai esküt tesznek !) "Én ugy tudom, hogy ebben a kérdéses ügyben meg van már hozva a határozat és csak Ítélethirdetésről van szó. (Petrovácz Gyula: Nincs letárgyalva !) Ha pedig nincs letárgyalva, bár így lett közzétéve, akkor annál inkább kötelessége ezek után a bizottságnak esküje szerint meghozni Ítéletét (Egy hang a jobboldalon : Meg is fogja tenni !), nehogy bármily oldalról olyan sziliben tüntessék fel a dolgot (Homonnay Tivadar: Nem lehet más!), mintha ebben a nagy kérdésben rekompenzáció tárgyául szolgálhatna a kormány vagy a többség részére. (Ostor József: Inmorálitás volna!) Nem szabad elfelednie a kormánynak ettől az esettől függetlenül sem, hogy ebben az ügyben az erélyes fellépésre a jogot a forradalmi veszedelemből merítette, nem szabad tehát szövetkeznie, vagy politikai érintekezést felvennie olyanokkal, akik a magyar politikában évek óta a jobboldali forradalom állandó veszedelmét képviselik. Legyen szabad ezek után az előzmények után rátérnem magára a javaslat méltatására. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A javaslat pártolói részéről, de indokolása szerint is, ugy állíttatik a nemzetgyűlés elé, mint orvosság a beteg magyar parlament részére. Az bizonyos, hogy a magyar törvényhozás beteg munkaI képessége sokszor a minimálisra csökken, funkcionális zavarok vannak az életben, sokszor hisztérikás görcsök lepik meg, hogy utána azj után a teljes elernyedés képét mutassa. Én mindezeket a betegségeket látom, látom, hogy itt egy súlyos idegbetegség tüneteivel állunk szemben, de épen azért, mert ilyen világosan látom a helyzetet, bizonyos aggodalommal nézem az orvosok konzíliumát, mert a szegény idegbeteg ágya körül nem az elmélyedő pszichiátereket, hanem a cselekedni akaró, feltűrt ujjú operatőröket látom. Azt látom, hogy nem a baj centrális fészkét keresik, hanem valamiképen a rángatózó beteg tagokat akarják egyszerűen leoperálni. Márpedig azt hiszem, hogy ilyen tünetü kezelés nagyon veszedelmes eredménnyel járhatna; megszüntetni a lázat, amelyet tulajdonképen a természet védekezésül produkál, anélkül, hogy meggyógyítanám a szervezetet, vagy eloszlatni a fekélyt a baj okának keresése nélkül, ezzel megmérgezni az egész szervezetet: nem a javulást, hanem a pusztulást eredményezheti. Én nemcsak azokban a tüneti bajokban látom a magyar parlament betegségét, amelye! ket az előttem felszólaló t. képviselőtársaim | felhoztak. Ezek a bajok kétségkívül niegvan! nak, csakhogy ezeken túl a mélyben sokkal nagyobb betegségek vannak, amelyeket pedig épen olyan világos szemmel meg kell látni, épugy orvosolni kell, ha a magyar parlamentet vissza akarjuk adni régi, eredeti hivatásának. Azt hiszem, nem tévedek, ha ezek közül a betegségek közül elsősorban azt jelölöm meg, hogy a parlamentek általában és így a magyar parlament is deposszedált helyzetbe került a végrehajtó hatalommal szemben. A népképviseletek jelentősége a végrehajtó hatalommal, a kormányzással szemben az egész világon lecsúszott. A háború, a forradalmak, a gyors intézkedések szüksége megerősítette a végrehajtó hatalmat és elernyesztette magát a törvényhozó hatalmat. A salus rei publicae-nek gyakran hamisan alkalmazott elve alapján a kormányok a kivételes hatalom alapján majd később a forradalmak jogcímén mindenütt magukhoz ragadták a korlátlan intézkedés jogát. Ugyanezzel természetesen együtt járt, hogy a közvélemény el lett némítva, együtt járt, hogy a budget-jog fel lett függesztve, együtt járt, hogy a törvényhozás lesüllyedt a kerektörvények rendszerére, amellyel a legfontosabb törvényhozási jogkörök is áttolattak a rendeletalkotás körébe. így volt nálunk is. Ebben a tekintetben talán elég utalnom a kivételes hatalom korlátlan élvezésére, a szanálási törvényben nyert nagyterjedelmü felhatalmazásra, amely a gazdasági politika terén majdnem korlátlan hatalmat biztosított a kormánynak, de ez a korlátlan hatalom a kormánynak a kiviteli és beviteli engedélyezés rendszerével már előzőleg is a kezében volt. Nem kívánok beszélni arról, hogy a közszabadságok terén is a kormány olyan felhatalmazással birt még a háborúból kifolyólag, hogy a legmélyebben belenyúlhatott ezen jogok szabályozásába. Méltóztassanak visszaemlékezni, hogy a legéletbevágóbb pénzügyi intézkedéseket ugy Korányi, mint Hegedűs és Kállay pénzügymin ister urak idejében nem egyszer csak utólag szentesítés végett kapta a törvényhozás anélkül, hogy előzetesen hozzászólhatott volna. Azt mondhatja erre valaki, hogy ez folyik, vagy folyt a háborús rendkívüli
