Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-348

126 Â nemzetgyűlés 348. ülése 1Ô24. érni december hé 4-én, csütörtökön. viszonyokból. Elismerem, elfogadom. De nem változtat ez azon a tényen, hogy ilyen körül­mények mellett a törvényhozás testületének súlya logikusan, természetszerűleg lesüllyedi. Én ezt látom a parlament egyik legsúlyosabb betegségének. Egy gép, amely csépel anélkül, bogy volna mit csépelnie. A parlament meg­lett fosztva legfontosabb feladatkörétől. Meg­lett fosztva attól a helytől, amelyet a régi tra­dició és eredeti hivatása szerint be kellett volna neki töltenie. És A^ajjon csoda-e, hogy ilyen körülmények között, megfosztva hivata­los feladatkörétől, megfosztva az őt megillető hagyományos poziciótól, e megfosztott testület működésében anomáliák és zavarok jelentkez­tek. Lehet-e csodálkozni, hogy egy ilyen testü­let sem befelé a tevékenységben, sem kifelé a közvélemény megítélésében, nem volt képes reprezentálni azt a méltóságot, amely a szuve­rént kellene hogy megillesse. A természeti tör­vény érvényesül csak itt is, hogy az a szerv, amely nem használtatik, elsatnyul, elpusztul. Én a magam részéről ebben látom az első nagy fundamentális betegséget, a parlamentnek ma általában és különösen a magyar par­lamentnek. Mert a mi helyzetünk semmivel sem volt jobb, sőt talán azt mondhatom, hogy rosszabb volt, mert azok a tényezők, akiknek hivatása lett volna, hogy felemeljék a régi ni­vóra a parlamentet, ebben a tekintetben semmit sem tettek. Itt van mingy árt a kormányzat maga. A kormányzat magatartásában, formá­ban és lényegében egyaránt nem is burkoltan, hanem teljesen nyiltan mintegy quantité negligeable-t kezelte magát a parlamentet. A külügyi kérdések teljesen elvonattak a parla­menttől. Hosszú idők voltak, amikor a nemzet­gyűlés nem ülésezett. Az államfő teljesen szepa­rálva van a törvényhozás tagjaitól Mindezek a körülmények lassan oda játszottak, hogy a törvényhozás mint idegen, súlytalan testület végzi a maga munkáját. A törvényhozás telje­sen tájékozatlan, nemcsak a pénzügyi kérdé­sekben, hanem a külügyi kérdésekben is. Tel­jesen tájékozatlan a jövő munkája és a jövő programja tekintetében. Pillanatról-pillanatra van beállítva ez a gépezet, hogy dolgozzék. Természetes dolog, hogy ilyen körülmények között egy komoly, súlyos feladatának magas­latán álló testület képét nem mutathatja. A kormány, őszintén megvallva, csak ak­kor respektálja e testületet, amikor kormány­zati mulasztásokért bűnbakot kell keresnie és akkor ez a súlytalan, tekintélynélküli testűlet mindig rendelkezésére áll a kormánynak. Sajnos, ilyen jelenségeket látunk más té­ren is. Itt van a sajtó egyrésze, amely tuda­tosan lekicsiiiyli magát a nemzetgyűlést. (Ugy van! Ugy van! — Petrovácz Gyula: Nincs ki­vétel!) Ha majd méltóztatnak felolvasni abból a lapból, amely az én vezetésem alatt áll, olyan részeket, amely a jogos kritika határán túl­megy, akkor a képviselő ur kijeleutését elfoga­dom, addig azonban visszautasítom, mert méh tóztassanak nyugodtak lenni, hogy az a lap ~ amely az én nevemet viseli — mindent el l'og követni, hogy ennek a nemzetgyűlésnek tekintélye emeltessék, és ne süllyesztessék. (Élénk helyeslés és taps.) Nem értem ezalatt azt, bogy a jogos kritika ki legyen zárva. (Szomjas Gusztáv: Sőt kívánatos! — Östör József: Kivétel nincs!) A képviselő ur sem tudna ebben a vonatkozásban igazolni. (Ö«tör József: Nagyon szivesen vállalkozom!) Na­gyon szívesen várom. Nem a jogos kintika el­len van nekem kifogásom, hanem az el­len, amikor kiszámítják ennek a testületnek utolsó fillérig- a költségeit és ugy állítják a nemzet elé, mintha ez a nemzet elrablott pénz: volna. Ez ellen a kritika ellen van kifogásom. De kérdezem én, nielyik a jobb lehetőség? A beteg sziv még mindig jobb, mint egy megállt néma sziv, mert a beteg sziv még' gyógyítható, de a megállt sziv halált jelent. Az ellen a kri­tika ellen van kifogásom, amely elfelejti, hogy a nemzetgyűlés a maga betegségében is még mindig hatalmas értéket jelent. Jelenti a sza­bad véleménynyilvánítást mai viszonyaink köze­pette, amely nélkül az ellentétes politikai küz­delmek kikényszerülnének az uccára vagy rej­tekhelyekre, hogy más utakon és módokon vív­ják a harcukat. (Felkiáltások a jobboldalon: Igaz! Ugy van!) A nemzetgyűlés tekintélyének süllyedéséről beszélünk, amely tekintetben meg kell állapi tanom, hogy itt tudatosan is működnek közre többek között azok a politikai irányok, amelyek­nek a nemzeti' közérzésben semmiféle gyökerük 1 és semmiféle reményük nem lehet. Az ilyenek | menekülnek a diktatúrához, a diktatúra hirde­j téséhez, mint egyetlen remédiumhoz, egyetlen i életfeltételhez az ő részükre. És itt nem csiná­lok sem a jobb-, sem a baloldal között különb­séget. Igenis, vannak ilyen törekvések, me­lyeknek érdekük, hogy ennek a parlamentnek a tekintélye napról-napra lejebb csússzon. (Igaz! Ugy van!) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Itt van, amire az előttem szólott t. kép­viselő urak mindig refrénszerüleg' hivatkoznak, — a parlament tagjainak magatartása. Kétség­telen, hogy abban egy súlyos igazság van, hogy a parlament tagjainak egy része nem. az­zal a szemmel nézi 1 a parlamentet, a nemzet­gyűlést, amivel néznie kellene, elfeledkezik arról, hogy a saját elvei iránti kötelesség, a saját elvei-jövője szempontjából kötelessége, hogy ennek a parlamentnek súlyát és tekin­télyét minél magasabbra igyekezzék emelni. (Igaz! Ugy van!) Ebben a tekintetben azonban van még egy jelenség, amelyre ki kell térnem, nem azért, mintha az elmúlt napok botrányaival keresnék valami kapcsolatot, de mert ez szorosan össze­j függ a parlamenti tag magatartásával. A ki­| vi teli engedélyek felmerült botrányával kap­( csolatban elhangzottak pro és contra álláspon­! tok és többek között elhangzott és helyeslésre I talált az az álláspont, hogyha valaki 1 kiviteli i engedélyt protegál önzetlenül, a jó cél érdeké­; beír, ez nem esik megrovás alá. Méltóztassanak } megengedni, hogy ez ellen a felfogás ellen fel­j emeljem szavamat. Berki Gyula t. képviselő­! társam felolvasta azoknak az ellenzéki képvi­I selőknek neveit, akik szerinte kiviteli engedély ügyekben protegál tak egyeseket. Engedjenek meg, ha tették, elég helytelenül tették, mert vagy van törvény, vagy nincs. Törvény van. amely a képviselőnek megtiltja, hogy hasznot­hajtó jogok tekintetében protegáljou a kor­mánynál. Ha a törvényhozás bölcsessége oda emelkedik, hogy a mai gazdasági és szociális viszonyok között ezt a törvényt betartani nem lehet, akkor ennek nem az a módja, hogy a törvényt hátsó ajtón keresztül játssza ki, ha­nem az, hogy tessék idejönni és az összeíérhetet­i lenségi törvényt szabályszerűen hatályon kívül ; helyezni. Ilyen körülmények között a gyanu­! sitásnak, a rágalmazásnak mindig tág tere fog 1 nyílni. (Igaz! Ugy van.) Nem azért tette az összeférhetetlenségi törvény ezeket az eseteket abszolút összeférhetetlen esetekké, mintha nem

Next

/
Thumbnails
Contents