Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-348

116 A nemzetgyűlés 348. ülése 1924. évi december hó 4-én, csütörtökön. és magát az erőszakot soha nem, tarthatom elfogadhatónak. Az azonban, hogy itt képviselő urak hoszHzabban beszélnek, még nem akadályozta meg sohasem a törvényhozást abban, hogy eredményes, hasznos, jó törvényeket alkosson. Egyetlenegy esetet sem tudok, hogy valamely törvényjavaslat azért nem tárgyaltatott volna le — amint azt gróf Bethlen István ministerelnök ur mondotta —, mert a nemzetgyűlés tanácskozásai miatt elkésve került a nemzetgyűlés elé. (Gr. Bethlen István ministerelnök: Nem kerültek sorra törvényjavaslatok!) Nem tudok egyetlen ilyen esetet sem. (Gr. Bethlen István ministerelnök: 63 javaslat maradt vissza!) A törvényjavaslatok a bizottságban letárgyaltattak s mindegyikét napirendre lehetett volna tűzni számtalan esetben. A helyzet azonban az, hogy nagyon gyakran megtörtént, hogy a nemzetgyűlés letárgyalt valamely javaslatot és amikor azt törvényerőre emelte, nem volt anyaga a nemzetgyűlésnek s akkor vakációra kellett menni, szünetet kellett rendezni, mert nem volt mivel foglalkoztatni a nemzetgyűlést. A helyzet az ,hogy itt, ebben a Házban óriási nagy unalom van, unalom minden kérdéssel, minden beszéddel szemben. A képviselő urak nagyrésze egyenesen irtózik a beszédektől — nemcsak azok elmondásától, de meghallgatásától is. (Kuna P. András: Megcsömörlenek tőle!) Ha itt valaki, mondjuk, fél két órakor interpellációra feláll, a képviselő urak kórusban zengik: Eláll! Megadjuk! Egyenesen azt kívánják, hogy az illető képviselő halassza el interpellációját, ne mondja el és közbekiáltják: Éhesek vagyunk! Az ebéd és a többi mind fontosabb és előtérbe kerül magával a törvényhozás munkájával szemben. Aki idejött a képviselőházba, aki képviselői mandátumot vállalt, annak el kell tudni viselnie azt, hogy itt beszédeket meghallgasson. A legelemibb, legemmé nsebb kötelessége, hogy legalább mások véleményét hallgassa meg, ha már neki magának nincs véleménye, amit előterjeszthet. (Mozgás jobbfelől.) A tulaj donképeni kötelessége, az volna, hogy saját véleményét is kifejezésre juttassa adott esetekben és a saját véleményével segitse elő, támogassa az egyes kérdéseket, hogy jobb és tökéletesebb formában jussanak törvényerőre. A jelen házszabályok mellett ugy ez, mint a megelőző nemzetgyűlés óriási jelentőségű törvényeket alkotott. Ez is azt bizonyltja, hogy maga a házszabály nem olyan nagyon rossz, hogy tehát ezekre a korlátozásokra nincs oly nagy szükség. Hiszen letárgyalta a nemzetgyűlés a trianoni békeszerződést, amely bizony nagy ellentéteket váltott ki a képviselők között, de a törvényhozás mégis tudott meg-felelő magaslatra emelkedni és ezt a nagyjelentőségű törvényjavaslatot — bár akarata ellenére — törvényerőre emelni engedte. Ilyen nagy jelentőségű javaslat volt a detronizáció kérdése is, olyan nagy jelentőségű kérdés, ámennél a képviselők véleménye annyira eltért, annyira szembenállott egymással, hogy igazán nem lehetett mérgesebb anyagot a nemzetgyűlés elé hozni. Emellett a házszabály mellett tárgyalta le a nemzetgyűlés a békeszerződést, a detronizáeiót, a szanálási javaslatot, amelyek mind nagy jelentőségű törvényjavaslatok voltak, és mindezek a javaslatok egészen szépen, kellő időre tárgyaltattak le, a házszabályok miatt nem volt semmi baj, mert a fegyelmi eszközök és a házszabályok paragTafusai biztositották a tárgyalások nyugodt menetét. (Maday Gyula: Néhány felénk irányitott ágyú !) Mégsem lehet talán a szanálási törvényjavaslattal kapcsolatban azt mondani, hogy ágyuk kényszeritették volna a képviselőket annak elf og-adá sara. (Maday Gyula: Ennél a javaslatnál a képviselők lelkiismerete!) Ha a képviselők lelkiismerete diktálja állásfoglalásukat, s ha az a lelkiismeret itt áll őrként a nemzetgyűlés tanácskozásai felett, akkor ez nekem minden házszabálynál nagyobb garancia. Ha ez a lelkiismeret megvan, nincs szükség arra, hogy a jelenlegi házszabályokon ilyen szigeru módosításokat eszközöljünk. Épen azért az a felfogásom, hogy semmi szükség sincs a beszédek korlátozására. Egészen indokolatlannak találom a beszédek korlátozását a részletes vitánál. Méltóztatnak tudni, a gyakorlat az, hogy az általános vitánál még csak lehet sok mindenről beszélni, de a részletes vitánál csak szakszerűen lehet tárgyalni. Miért korlátozzam a szakszerűséget a tanácskozásokban? Ez a beszédkorlátozás, amennyiben a részletes vitára is vonatkozik, felfogásom szerint egyenesen a szakszerűség rovására megy, már pedig ezt én elősegíteni nem szándékozom, mert nem tartom helyesnek és célszerűnek. A képviselő urak, amikor itt a vita során felsorakoztatták az érveiket, hogy miért kell a szólásjogot korlátozni, időhöz kötni, legtöbbször a szovjetre hivatkoztak. Kérem a t. Nemzetgyűlést, méltóztassanak a jövőben ettől az összehasonlítástól tartózkodni. Talán mégsem helyes, hogy a nemzetgyűlést a szovjettel har sonlitsuk össze. Helytelen dolog ez, mert épen azoknak, akik annakidején a szovjet tagjai voltak, szolgáltatunk elégtételt és adunk agitációs eszközt a kezükbe. Erre a taimcskozóte.stiiletre, a nemzetgyűlésre nézve lealázó és sértő, ha a szovjettel hasonlítjuk össze. De épen ugy nem lehet és nem szabad — mint ahogy ezt a képviselő urak közül többen is tették — hivatkozni arra, hogy a munkásszervezetek tanácskozásaiban szintén megvannak ezek a korlátozá-sok, ott sem lehet valamit félóránál hoísz

:szabb ideig előadni és 10—15 percnél tovább nem lehet hozzászólni valamely kérdéshez. Ez a hasonlat is nagyon sántít, mert a munkásszervezetek tanácskozásai — legyenek ezek akár szociáldemokrata, akár keresztényszocialista szervezetek — nem olyanok, mint a nemzetgyűlés tanácskozásai. Ezeknek a szakszervei zetekiiek tanácskozásai legfeljebb egy-két napra terjedhetnek csak, s azokon egyszerű munkásemberek vesznek részt, akik otthagyván munkahelyüket, csak egy-két napot tudnak szentelni ezeknek a tanácskozásoknak, s akiknek azokat a javaslatokat, amelyek ezeknek a tanácskozásoknak napirendjére kitüzetnek, két nap alatt le kell tárgyalniok, Ott tehát a korlátozás teljesen indokolt és helytálló. De a nemzetgyűlésen ezek a korlátozásod épen ezekből a szempontokból nem indokoltak és egyáltalában el nem fogadhatók. Jellemző azonban, hogy a javaslat mindenkire nézve hoz korlátozást, de a ministerek beszédeit nem korlátozza. Hát a minister urak nem tudják gondolataikat félóra va»y negyedóra keretébe beleszorítani ugy, mint az egyszerű képviselők? A ministerek okos emberek; azt mondják, hogy okos emberek rövidebb idő alatt is sokat tudnak mondani. Ha tehát korlátozást alkalmazunk a képviselőkkel szemben, akkor korlátozást kell alkalmaznunk a ministerekkel szemben is. Én azonban egyiket sem tartom helyesnek. A ministerek — ugy l látszik — érezték, hogy a korlátozás itt reájuk