Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-348

A nemzetgyűlés 348. illése 1924. évi december hé) 4-én, csütörtökön. 115 a jövőben zártak legyenek. Felfogásom szerint az előadó ur nagyon lesújtó véleménnyel van képviselőtársait illetőleg. (Dinieh Ödön: Van rá ok! Hányszor visszaéltek!) Bocsánatot kérek, a képviselő urak beszélnek a Ház tekintélyéről. De lehet-e annak a törvényhozó testületnek tekintélye, amelyben olyan kénviselők ülnek, akiket nem lehet egy külügyi bizottságba beengedni. (Egy hang jobbfeW: Szomorú, de igy van!) Ha ez igy volna, akkor annak a Háznak nem lehet tekintélye, mert az a képviselő, törvényhozó, tehát elemi joga és kötelessége tudni arról, hogy a kormánynak külügyi vonatkozásokban milyen intézkedései vannak, és miket szándékozik tenni. Hogy vállaljanak a képviselők felelősséget azért, ami a külügyi bizottságban történik, ha nem is tudják, hogy milyen kérdések kerülnek olt szőnyegre. Hogy vállaljanak felelősséget azokért, amit nem tudnak, és nines is alkalom és. mód arra, hogy ezekről a kérdésekről tudomást szerezzenek. (Felkiáltások a jobboldalon: Hát a pénteki zártülés anyaga hogy került nyilvánosságra?) Bocsánatot kérek, ha hiba történt is, nézetem szerint ennek nem az a megakadályozási módja, hogy a képviselők nagy része nem szerezhet tudomást bizonyos kérdésekről. Hiszen ha jól tudom a külügyi bizottság mindössze 33 tagból áll, tehát a nemzetgyűlésnek egy jelentéktelen része vesz rés

rezekben a fontos tanácskozásokban, nagy részét a képviselőknek kizárjuk a legfontosabb tanácskozásokról; határozunk és döntünk anélkül, hogy a képviselők nagy része erről tudomást szerezhetne. Ha nem vagyok tagja a külügyi bizottságnak, nem tudok felelősséget vállalni azért, ami ott történik és amit ott határopiak. A pénzügyi bizottságon kívül a nemzetgyűlés legfontosabb bizottsága a külügyi bizottság, amelyben mindig a nemzet érdekéről van szó. Felfogásom szerint a legfontosabb érdekek iránt minden törvényhozónak nemcsak joga, de kötelessége is érdeklődni; tehát kötelessége legalább is tudomást szerezni arról, hogy a külügyi bizottságban mik történnek, milyen határozatok és intézkedései jönnek ott létre. Épen ezért nem tartom természetesnek, hogy ezek az ülések zártak lesznek, hanem ezt egyenesen kifogásolom, hisz mi keresztényszocialisták a titkos diplomáciát is kifogásoltuk, azt is kifogásoltuk, hogy magának a diplomáciának ténykedései titkosak voltak. Ha ezt is kifogás tárgyává tettük, és nem helyeseltük a múltban sem, akkor egész természetesnek találhatják képviselőtársaim azt, hogy a külügyi bizottság üléseit nyilvánossá akarjuk tenni a törvényhozók részére, hogy minden törvényhozónak módja legyen jogait gyakorolni és kötelességét teljesíteni. Épen ezért nem tartom ezt a kérdést ilyen könnyen elmtézhetőnek és kérem a t. kormányt s az előadó urat is, hogy változtassák meg ezt és vegyék revízió alá felfogásukat, mert ne higygyék, hogy a parlament tekintélyét ez a javaslat emelni fogja, ha ez ebben a formában fog keresztülmenni. Mert ha mi kimondjuk az Ítéletet, hogy a nemzetgyűlésben nem komoly, nem megbízható emberek ülnek, akkor egyben ki is mondtuk az Ítéletet magáról a nemzetgyűlésről is, amelynek azután tekintélyt adni senki nem lesz képes. A másik indokolás, amit az előadói javaslatban olvasok, a védekezés az obstrukció ellen. Ha ezt az ember igy olvassa, egész szimpatikusnak és elfogadhatónak találja, hogy tényleg az obstrukció ellen védekezni kell. Biztosítani akarja a javaslat a tanácskozás | gyorsaságát és nyugodt lefolyását. Azt miriI denkinek alá kell irnia, hogy egy úgynevezett technikai obstrukció, amely erőszakos eszközökkel akarja a nemzetgyűlés tanácskozásait megakadályozni, elitélendő, és hogy ennek nem szabad megtörténnie. Kérdezem azonban, hogy hol van itt obstrukció ? Hol van itt obstrukció a jelen nemzetgyűlésben, vagy az azt megelőző nemzetgyűlésben? Ki rendezett itt obstrukciót, avagy miben nyilatkozott az meg? Én messzebb megyek, mint Griger Miklós és Ernszt Sándor t. képviselőtársaim, akik azt mondották, hogy az obstrukció bizonyos esetekben elfogadható és jogos. Ezek a bizonyos esetek pedig akkor állnak elő, ha a nemzet közvéleménye az obstruálók megett áll. Én akkor sem fogadom el az obstrukciót, ha ugy látszik, mintha a nemzet többsége állana az obstruálók mögött, mert azt eldönteni, hogy a közvélemény helyesli vagy nem helyesli az obstrukciót, nehéz dolog. Hogy az obstrukciót ugy kezeljük, hogy egyszer jogos, másszor nem, ezt nem tartom helyes megoldásnak, mert természetes, hogy aki obstruai, vagy az illető párt, amely obstruai, a nemzet közvéleményének többségére hivatkozik akkor, amikor ezt az obstrukciót rendezi. De itt obstrukció nem volt és nincs. Mert az, hogy képviselők hosszabban beszélnek, hogy megtörtént, hogy egyik-másik képviselő^ négy-, öthatórás beszédet is mondott, ez még nem obstrukció, ez legfeljebb csak azt jelenti, hogy az illető képviselőnek több a mondanivalója. Bocsánatot kérek, végeredményben ezt nem lehet korlátozni és nem lehet mindenkinek gondolatjárását egy mintára szabni. Vannak képviselő urak, akik 10 perc alatt elő tudják adni mondanivalójukat, van olyan is, aki 10 percet sem vesz igénybe soha sem, mig a másiknak több a mondanivalója s az ilyennek alkalmat kell adni arra, hogy mondanivalóját itt a nemzetgyűlés elé terjeszthesse. De ezt obstrukciónak nevezni nem lehet, mert nagyon messze áll attól. Obstrukció az, ha erőszakos eszközökkel akarják valamely törvényjavaslat tárgyalását megakadályozni. ^_ Mégegyszer visszatérek arra a gondolatra, hogy minden párt, amely obstrukciót rendez, a közvéleményre hivatkozik és épen ezért nem helyes az a felfogás, hogy az obstrukció bizonyos esetekben megengedhető. Méltóztassanak csak visszaemlékezni, maga Károlyi gróf is arra hivatkozott annakidején, hogy a nemzet közvéleménye mellette áll és később Kun Béla is a nemzet közvéleményére hivatkozott. Nem szabad tehát megengedni, hogy az illető maga interpretálja, hogy hogyan tartja helyesnek és jónak a dolgot és hogy az illető maga állapítsa meg, hogy a közvélemény tényleg mögötte áll-e, vagy nem. Ugyanilyen következetesség mellett azt mondom, hogy ahogyan nem helyes, nem jogos és el nem fogadható maga az obstukeió, ugy egészen természetesen sohasem jogos maga az abszolutizmus sem. Nem jogos a pártdiktatúra, a párturalom sem. Ezt sem lehet nemzeti jelszavakba burkolni és azt sem szabad megengedni egyik pártnak sem, hogy abszolutisztikus hajlandóságot mutasson és abszolutisztikus tevékenységet fejtsen ki arra való hivatkozással, hogy a nemzet többsége, a nemzet közvéleménye mögötte áll. Ez ugyanolyan visszaélés, mint az előbb, az obstrukciónál emiitett visszaélés, amikor valaki obstrukciót rendez azon a címen, hogy a nemzet közvéleménye mögötte áll. Az erőszak nem lehet jogos itt sem, ott sem