Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-348
î 14 A nemzeigjt/iUés 348. illése 1924. évi december hó 4-én, cmltörtökö)). interpellációkra való válaszadás kötelezettségét is komolyan vegye. Fel keli még- említenem itt azt a jelenséget, amely a közelmúltban nagyban hozzájárult a nemzetgyűlés tekintélyének lejáratásához, és ez az a sok panamaíigy, amelyet itt a nemzet- , gyűlésen, de főképen a sajtóban tárgyaltak. Az egyik ilyen ügy az Eskütt-iigy. Egy csomó képviselő neve van beledobva ebbe a panamába és nagy tévedés azt hinni, hogy a közvélemény ugy gondolkozik, mint a kormány, mert a közvélemény egyáltalában nem goldolkozik, annak elég hallani egyik vagy másik képviselő nevét valamely panamával kapcsolatban és máris tényként fogadja el azt, hogy az illető képviselő maga is panamista. Berki képviselő ur tegnapi beszédében nem segitett ezen a dolgon azáltal, hogy néhány ellenzéki képviselő nevét is beledobta ebbe a panamába, csak szaporította a meggyanúsítottak számát. Ha ez tovább is igy megy, akkor minden képviselő gyanús lesz ebben az országban, csak azért, mert képviselő. (Berki Gyula: Ezt nem mondtam!) Én mondom ezt. (Berki Gyula: Nem ezt mondtam! Én azt mondtam, hogy ebből nem kovácsolok panamavádat a képviselő urakra nézve!) Köszönöm szépen, de a képviselő ur beledobta itt a panamába több képviselő ur nevét, aki szintén kiviteli engedélyeket ajánlott; a közvélemény pedig nem ugy gondolkozik, mint a képviselő ur, a közvélemény nem vizsgálja, hogy a képviselő ur mi-, lyen intencióval tette ezt; a közvéleménynek elég, ha egy kénviselő nevét olvassa panamaváddal kapcolatban és rögtön megalkotja róla véleményét, már pedig, méltóztassanak elhinni, hogy a közvélemény ítélete az illető képviselőre nézve nem kedvező. Hogyan méltóztatnak elképzelni, hogy a nemzetgyűlésnek tekintélye legyen, ha minden képviselő gyanús szinbe állíttatik be, és még csak védekezni sem tud, mert a gyanúsítás hát mögött történik, nem szemtől szembe. A képviselőnek nincs módja a panamavádak ellen védekezni, csak azt látja, hogy ujjal mutatnak rá. (Herczegh Béla: Épen ezért ítéljük mi el a gyanúsítást! — Csizmadia András: Amikor erre az oldalra irányult a gyanúsítás, akkor nem volt ilyen elitélésre méltó!) Nem azért tettemi ezt szóvá, mert a túlsó oldalról is irányult ide gyanúsítás, mert hiszen beszédemet tulajdonképen már tegnap akartam elmondani, amikor még Berki képviselő ur nem vonta be az ellenzéket is a panarnavádak tengerébe. Én elsősorban magáról a lényegről beszélek és nekem mindegy, hogy a meggyanúsított képviselő itt ül-e vagy amott. Én csak azt akarom, hogy ezek a gyanúsítások végre szűnjenek meg-. Ha valaki tényleg bűnös, ha valaki tényleg visszaéléseket követett el, akkor kapja meg- megérdemelt büntetését, vonja le ennek konzekvenciáit, de szűnjék meg az a helyzet, amely most fennáll, hogy mindenki gyanús legyen ebben a Házban, aki képviselő, mindenkire gyanús szemmel nézzenek, mert nem tudni, vájjon a hallgatással az illető nem érdekeltségét bizonyitja-e. A lényeg az, hogy ez a kérdés bevonatott a politikai életbe, amelyből azt végre el kell távolítani. Csak az a kérdés, milyen módon, milyen eszközökkel tegyük ezt meg. Az én felfogásom szerint erre nincs más mód, mint parlamenti bizottság kiküldése. Már egy napirendi vita során is tettein erre nézve indítványt és most is arra kérem a t. Nemzetgyűlést és a t. kormányt, járuljon hozzá ilyen parlamenti bizottság kiküldéséhez. Nekem nem szenzáció kell, nekem nem az kell, hogy ujabb szenzációkat pattantson ki a bizottság. Készséggel elfogadom, hogy e parlamenti bizottság tárgyalásai zártak legyenek, készséggel elfogadom azt is, hogy ez a parlamenti bizottság, amennyiben felülvizsgálja ezeket az állítólagos vádakat, erről ne ; jelentést tegyen a nemzetgyűlésnek, hanem elsősorban ő maga alkossa meg ítéletét és azután ezt az ítéletet terjessze a nemzetgyűlés elé. Ebbe az ítéletbe — felfogásom szerint — mindenkinek bele kell nyugodnia, annak is, akire nézve ez az ítélet elitélő, annak is elégtétel lesz ez, akire viszont az ítélet felmentő. Ha ez a kérdés mint titkos gyanú — amely ellen nincs védekezés — a politika levegőjében Uovább ott marad, a parlament azt a kevés tekintélyét is, ami még megvan, el fogja veszíteni. Felfogásom szerint aki komolyan félti a parlament tekintélyét, annak mindent el kell követnie, hogy ez a kérdés egy parlamenti vizsgálóbizottság tárgyalása alapján likvidáltassék és a politikai életből egyszer és mindenkorra kiküszöböltessék. Amikor a képviselők politikailag akarták rendezni ezt a kérdést, a ministerelnök ur, — nemi is ő, hanem egy félhivatalos — azt mondotta, hogy a parlamenti vizsgálóbizottság elől elzárkózik, mert a kérdést igy rendezni nem lehet, menjenek a biróság elé. A megjelent félhivatalos közlemény azt mondja, hogy a kormány politikai ténykedéseiért nem felelős a bíróságnak, hanem csak egyedül politikailag a nemzetgyűlés által vonható felelősségTe. Ha ; a bírósághoz küldik a dolgokat, akkor a biróság előtt nem felelős a kormány, mert csak a nemzetgyűlésnek felelős. Hátha csak a nemzetgyűlésnek felelős, akkor milyen formában gondolják a képviselő urak, vagy hogy méltóztatnak azt elképzelni, hogy a kormányt vagy mindazokat, akik a nemzetgyűlésnek tagjai, más utón vonjuk felelősségre, mint parlamenti bizottság által? Epen azért ezzel kapcsolatban, mert a parlament tekintélyét akarom védeni és visszaállítani, feltétlenül szükségesnek tartom, hogy ez a kérdés likvidáltassék, miért is indítványozom, hogy küldjön ki a nemzetgyűlés egy 9 tagú parlamenti bizottságot, amely bizottságnak tegye feladatává, hogy a kiviteli engedélyek kapcsán állítólag elkövetett visszaéléseket vizsgálja felül és ítéletét terjessze a nemzetgyűlés elé. T. Nemzetgyűlés! Én nem tudok más megoldási módot. Ha valaki a képviselő urak közül más formát talál ezeknek a kérdéseknek a rendezésére, természetes, készséggel hozzájárulok ahhoz is, ha ez a mód alkalmas lesz arra, hogy ez a kérdés a szőnyegről levétessék és rendeztessék. Ezek után szabadjon rátérnem a javaslat többi részére. Kijelentettem már, hogy a javaslat azt a részét, amely a fegyelmi eszközöket akarja szigorítani, a magam részéről megszavazom. Ehhez hozzájárulok azért, mert hiszem, hogy a turbulenciákat és a helytelen, komolytalan magatartást — ami itt-ott előfordul a képviselőházban — ezekkel a szigorított fegyelmi eszközökkel ki tudjuk küszöbölni. A házszabály tervezet többi részét azonban elhibázottnak találom. Méltóztassanak megengedni, hogy az előadó ur által megállapított sorrendben tegyem meg észrevételeimet mag*ára a javaslatra. Az előadói bevezetés megemlékezik a külügyi bizottság zártüléssé való átalakításáról, és hozzáteszi mingyárt a véleményét, hogy ezt nem is kell egyáltalában indokolni, mert ez olyan természetes, hogy a külügyi bizottság ülései