Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-348

A ven izet gyűlés 348. ülése 1924. évi szonyok nem voltak alkalmasak arra, hogy ilyen fontos alkotmányjogi törvényjavaslatok a nemzetgyűlés által letárgyaltassanak. Ezt az állítást én elfogadom s azt hiszem tényleg ugy van, hogy az elmúlt két és fél esztendőben olyan események játszódtak le egymásután, amelyek igazán nagyon zavarhatták a kormány terveit és programját, amiért is elfogadom azt, hogy ezeket a törvényjavaslatokat nem lehetett letárgyalni. Azonban akkor óriási hibát követett el a nemzetgyűlés, ami ugyancsak alkalmas arra, hogy tekintélyét ne emelje, hogy t. i. ha már nem teljesítette a nemzetgyűlés, mint nemzetgyűlés, tehát mint alkotni ányozó nemzetgyűlés hivatását, akkor teljesiteni kellett volna, kötelességét, mint képviselőház, illetve mint képviselőházat helyettesitő testület. Az lett volna ennek a nemzetgyűlésnek feladata, hogy megértvén azt az általános helyzetet, amely az országban van, azt a nagy nyomort, sok szenvedést, azt a munkanélküliséget, amely pusztít az országban, valamilyen szociális törvényjavaslatokat kellett volna ennek a nemzetgyűlésnek hoznia ezeknek a bajoknak az orvoslására. Azonban szomorúan kell konstatálni azt, hogy az elmúlt két és fél esztendő alatt itt a nemzetgyűlésen nem hozatott talán egyetlen egy szociális törvény sem, vagy ha igen, akkor azok olyan jelentéktelen kis szociális javaslatok voltak, amelyek igazán nem megnyugtatóak és nem kielégitők. A képviselőháznak vagy nemzetgyűlésnek, ha nem mint nemzetgyűlés teljesítette feladatát, hanem mint képviselőházat pótló testület, ezeket a bajokat kellett volná észrevennie, szociális alkotásokkal kellett volna jönnie, s akkor egészen biztos, hogy az ilyen szociális alkotások a nemeztgyülés tekintélyét nem le járatták volna, hanem ellenkezőleg fokozták volna. A nemzet ugyanis két és fél eszr tendővei ezelőtt nagy reményekkel nézett a nemzetgyűlés tanácskozásai elé. Sokat vártak ettől a nemzetgyűléstől azért főképen, mert annakidején a képviselőjelöltek a választásokon nem voltak szűkmarkúak Ígéretek tekintetében, ígéretet sokat adtak, és épen azért a nép, a nemzet nagy reményekkel nézett a nemzetgyűlés tanácskozásai elé. Ki kell jelentenem, hogy a nemzet magában a nemzetgyűlésben csalódott, mert semmi jót, semmi üdvöset, amely felemelő, támogató és segítő lenne a nemzetre és népre nézve, nem kapott ettől a nemzetgyűléstől. Ma már az a helyzet, hogy nem várnak semmit ettől a nemzetgyűléstől, nem várnak semmi jót, sőt ellenkezőleg attól félnek, hogy a nemzetgyűlés alkot, mert minden alkotását tehernek, egy-egy súlyosabb _ és a megélhetési viszonyokat még jobban sújtó intézkedésnek tekintik. Messze eltávolodott ez a nemzetgyűlés a nemzettől, anynyira eltávolodott már, hogy mi egészen idegenek vagyunk, ez a testület egészen idegen a nemzetnek, mint egy idegen valami, amit nem ismernek, amiről nem szívesen vesznek már tudomást. Épen azért ezekre a bajokra az uj házszabály nem hoz orvoslást. Ezeket a bajokat nem fogja ez a házszabály megjavítani, mert semmi intézkedés ebben a házszabályban nincs arra nézve, hogy a jövőben ebben a tekintetben is változás fog beállani; pedig a tekintélyek felemelésére, a nemzetgyűlés tekintélyének megvédésére bizonyos intézkedések indokoltak és szükségesek volnának. t)e van még néhány jelenség, amely alkalmas arra, hogy a nemzetgyűlés tekintélyét lejárassa. Ilyen pl. az, ami a tanácskozások során ?ember hó 4-én, csütörtökön. 113 kvázi szokássá vált, hogy maidnem r mindig csak 8—10 képviselő, sokszor még ennél is kevesebb, vesz részt a tanácskozásokban. Méltóztassanak elhinni, hogy, ha valaki felülről nézi a nemzetgyűlés tanácskozásait, az illetőre nézve ez bizony nem nagyon felemelő, a nemzetgyűlés tekintélyét meg épenséggel nem emeli, mert ugy tűnik fel előtte a nemzetgyűlés, mint valami kupaktanáes, ahol 3—4 ember cseréli ki gondolatait, nem pedig, mint a nemzet tanácskozó testülete, amelyben komoly emberek kötelességüket teljesítve vesznek részt a tanácskozásokban. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ezen elsősorban a kormánypártnak van módja változtatni. Ne méltóztassanak arra hivatkozni, hogy az ellenzék részéről is fenforog ez a hiba, mert a felelősség ma elsősorban a kormányt és kormánypártot terheli és nekik van módjuk közreműködni olyan irányban, hogy a tanácskozásnak ez a jellege megváltoztassék, és hogy megadják a nemzetgyűlésnek azt a komolyságot, melyre feltétlenül szükség van. (F. Szabó Géza: Lelkiismeret kérdése!) Fokozza ezt a hibát az, hogy, amikor valamely személyes kérdés kerül szőnyegre, amikor elterjed a hire a folyosón, hogy az egyik képviselő ki fogja végezni a másikat — ahogy mondani szokták —, akkor egyszerre megtelnek a padok, egyszerre olyan népes lesz a Ház, hogy alig marad hely, amely ne lenne elfoglalva. Ez sem alkalmas arra, hogy a nemzetgyűlés tekintélyét emelje, mert kifelé az megy a köztudatba, hogy itt csak a személyeskedés iránt van érdeklődés, csak az egymás elleni invektivák érdeklik a képviselő urakat, de komoly tanácskozásban nem hajlandók résztvenni és ők sem tartják a nemzetgyűlés tanácskozását olyan komolynak és jelentősnek, hogy azon érdemes volna résztvenni. De hozzájárul a nemzetgyűlés tekintélyének lejáratásához az is, hogy maga a kormány sem becsüli eléggé a nemzetgyűlést, és itt csak egy tényre mutatok rá, amelyre erről az oldalról már többen rámutattak, és ez az interpelláció s jognak a kormány részéről való semmibevevése. Akárki akármit mond, nem volna szabad megtörténnie annak, hogy 300 interpelláció maradjon válasz nélkül, mert ezzel a kormány csak azt bizonyítja, hogy az interpellációkat, amelyeket! a képviselők előterjesztenek, nem tartja komolyaknak, nem tartja olyanoknak, amelyekre válaszolni érdemes volna, ezért egyszerűen elnéz felettük és nem foglalkozik velük. Azt mondta tegnap Berki Gyula t. képviselő ur, hogy az interpelláció s jog* le van járatva, mert 67—88-ig — nem emlékszem rá, milyen időtartamot mondott — nem terjesztetett elő Európa összes parlamentjeiben annyi interpelláció, mint nálunk. Nagy tévedésben van a képviselő ur. Nem áll módomban az általa e részben felhozottakat ellenőrizni, de az a felfogásom, hogy nagyon téved, ha a nmi időket és különösen a mai magyar viszonyokat a normális békebeli viszonyokkal hasonlitja össze. A régi képviselőházban tényleg nem volt Mag-yarország-on sem annyi interpelláció, mint amennyi most van, de a mai viszonyok egészen mások és nem hasonlithatók össze az akkori viszonyokkal. Annakidején a kormány költségvetés alapián vezette az ország ügyeit* ma pedig felhatalmazás alapján kormányoz és így a képviselőknek tényleg nem áll más eszköz rendelkezésükre az ellenőrzés szempontjából, mint maga az interpelláció s jog. Épen ezért a - kormánynak kötelessége volna, ^ ha a nemzetgyűlés tekintélyét védeni akarja, hogy az K7*