Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-347

A nemzetgyűlés 347. ülése 1924. évi december hő 3-án, szerdán, 575 lékezetünkkel vissza megyünk a múltba, azt kell mondanunk, hogy minden parlamenti obstrukció — amit én szivesebben nevezek parlamenti zendülésnek — felemésztett itt ebben a Házban és ebben az országban sok nagyrahivatott magyar értéket, (Ugy van ! a jobboldalon.) Elég csak Tisza István grófra hivatkoznom. Ebben a Házban fűzték Tisza István gróf nagy magyar egyénisége körül a gyűlölet láncait és a vége az lett, hogy ez a gyűlölködés egy gyilkosságban robbant ki és Tisza Istvánnal együtt — sajnos — a magyar nemzet önállósága, a magyar nemzetnek sok erkölcsi, sok gazdasági és sok kulturális értéke is elpusztult. (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) Ha ők nem veszik észre, mi észreveszszük azt a tendenciát, amely megnyilvánul azokban a hetek és hónapok óta tartó gyűlölködő inszinuációkban, amelyeket bátran merek nevezni politikai utonállásnak s amelyekkel a mi ministerelnökünket, aki egész egyéniségét, testét és lelkét odaadta a nemzet szolgálatába, (Ugy van! a jobboldalon.) körülvenni igyekeznek, gyűlöletet akarnak fonni körülötte, és azt hiszik, hogy ez a nemzet, amely egyszer felült ennek az izgatásnak, nem tanult az 1918-as eseményekből és most is hajlandó lesz az innét szétszórt gyűlöletnek talajt adni. Merem mondani, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert azok a társadalmi rétegek, álmagyar nemzetnek azok a fiai, akiket mi itt képviselünk s akik zárt sorokban állanak a mi hátunk mögött, tisztán látják ennek a gyűlölködésnek forrását, célját, de tisztán látják Bethlen István ministerelnök urnák immár közismert, az ország érdekében kifejtett tevékenységét is, amelyből elég csak mint történelmi tényre, a külfölddel létesitett összeköttetések kiépítésére, az állami pénzügyek rendezéséhez szükséges külföldi kölcsön előteremtésére, s a nemzetnek belső és külső zavaroktól, belső és külső forradalmi, ellenforradalmi és egyéb tendenciáktól való megoltalmazására utalni. (Ugy van! a jobboldalon.) De szükség van a házszabályrevizióra a tanácskozás tisztessége, a tárgyalás békéje és a törvényhozás leromlott tekintélyének legalább megállapítása érdekében is. Ha én — ahogy Ernszt t. képviselőtársam tegnap elmondott beszédében megállapította — egy szempillantást vetek az ebben a Házban rendezett parlamenti obstrukciók, helyesebben zendülések jelszavaira, akkor meg kell állapitanom, hogy a közönség elé állított jelszavak mögött mindig voltak más olyan jelszavak, amelyeknek semmi köze nem volt azokhoz a jelszavakhoz, amelyeket a közönség elé állítottak. És hogy mi volt ennek konzekvenciája, erre nézve nem kell messzebb visszamennem. Elég, ha emlékezetünkbe idézzük az 1918 október 31-ét megelőző parlamenti napokat. Utalok arra, hogy ebben a Házban felállt Károlyi Mihály gróf, akit én az ország legnagyobb kártevőjének tartok, (Ugy van! a jobboldalon.) és azt mondotta, hogy: Mi entente-barátok vagyunk és jogot földet és kenyeret akarunk adni a népnek. A nép elhitte ezeket a hamis jelszavakat és ma látjuk, hogy nincs jog, nincs kenyér és nincs magyar haza. Károlyi ellenben kinn van és lázitó magatartásának, forradalmi zendülésének, amellyel az összeomlást, a nemzeti katasztrófa kifejlődését mindenesetre siettette, konzekvenciáit bevárni nem merte. Mindezek alapján én azt állapítom meg, hogy igenis szükség van a házszabályrevizióra. Szükség van ezen komoly indokok alapján, és szükség van azért, hogy vége legyen a köztekintélyek, a törvénybe és a közhivatali tisztviselők tisztességébe vetett hit megingását célzó törekvéseknek és vége legyen azoknak az aljas vádaskodásoknak, amelyek itt napról-napra elhangzottak és elhangzanak kormányunkkal és pártunkkal szemben. Ugyanekkor azonban ezekkel a vádaskodásokkal — amelyeknek alapja vagy egy hamisitott szövegű levél, vagy egy mende-monda, vagy egy rosszul beállított hazugság — nekünk végre egyszer szembe kell néznünk. Képzeljék el, mélyen t. képviselőtársaim, hogy minő lelkiállapottal ültünk itt, ezekben a padokban heteken és hónapokon keresztül és tűrtük közjogi méltóságokat betöltő államférfiaknak és képviselőtársainknak gyaláztatását, azzal a tudattal, hogy azok az alap nélküli vádak, amelyekkel minket illetnek, a panama vadászoknak e kedvtelései — amivel rajtunk szórakoznak — sokkal közelebb is megtalálhatnák a megfelelő helyet. Mélyen t. Nemzetgyűlés! Miután az úgynevezett demokratikus szövetség jónak látta kiáltványában is, habár csak halvány árnyékát adni azoknak az inszinuációknak, amelyek itt, a parlamenti zendülés alkalmával elhangzottak, szükségesnek tartom, hogy ezekre a vádakra válaszomat megadjam. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Türelmet és béketűrést kérek. Kijelentem, hogy nekem nem az a célom, hogy ezeket az inszinuáeiókat viszonozzam, nem az a célom, hogy panamavádakkal illessek baloldalon ülő képviselő urakat, hanem célom, hogy ezeket a vádakat a nemzet és az ország színe elé valódi megvilágításban állitsam oda. (Halljuk! Halljuk!) Mióta képviselő vagyok, alig múlt el nap, hogy választókerületemből, de az ország minden részéből is tucatszámra ne érkeznének a nevemre levelek és kérvények. Ezzel így vagyunk mindannyian, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon./ így vannak a túloldalon ülő képviselőtársaim is. Sajnos, alig teszi ki a lábát egy képviselő — menjen az utcára vagy bárhova — minden alkalmat megragadnak részben a választói, részben régi vagy közelebbi ismerősei, hogy kérvényekkel elhalmozzák. Mindenkinek a zsebében vannak kérvények. Nagyrabecsült és mélyen tisztelt barátom Griger Miklós t. képviselőtársunk a napokban itt tartott beszédében azt mondotta, hogy neki is adtak át tisztességes, megbizható kisemberek kérvényeket, ő ezekre rá is vezette az ajánlását és igy adta át a íoldmivelésügyi rninisternek. (Csontos Imre: Természetes! Kötelessége is volt!) Mindezekkel szemben meg kell állapitanoni hogy mi is a valóságos helyzet. Az, hogy ezelőtt három esztendővel, amikor ez az ország a forradalomnak, a, kommünnek, a háborúnak keserű konzekvenciáiképen száz- és ezerszámra volt kénytelen befogadni és itt tartani az állásukat, hivatalukat, kereseti forrásukat elvesztett exisztenciákat, — akik közül nagyon sokan vagyonukat vesztették el (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) — ezek a kétségbeesett exisztenciák valósággal ellepték a közéletei, (Rassay Károiy : Ez igaz!) megrohanták a képviselőket, sirva és könyörögve jöttek hozzájuk, hogy adjanak módot valahogy arra, hogy a maguk és családjuk életét valamiképen megmenthessék. (Felkiáltások a jobboldalon : Igaz ! Ugy van !) Hivatkozom arra, hogy a kötött gazdálkodási rendszer mellett engedélyhez volt kötve az országban a felesleges terménynek és állatoknak külföldre való eladása. Leszerelt magasrangu katonatisztektől, menekült tisztviselőktől kezdve egészen az exisztenciájukat vesztett leszerelt kato, nákig, mindenki jött és engedélyt kért. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) És én itt nyíltan és őszintén rá fogok mutatni az igazi és valóságos helyzetre. Mikor a hivatott tényezők látták ezt a kétségbeejtő helyzetet, megtörtént, hogy a régi hivatásukat teljesitő kereskedőkkel szemben bizony ilyen kétségbeesett és úgyszólván elesett 85*