Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-347

572 A nemzetgyűlés 347. ülése 1924. fogok az iránt kapacitáltatni, hogy lehetséges volt, hogy ebben az országban négy év óta szedik az ország jövedelmeit, elköltik az ország vagyonát és jövedelmeit anélkül, hogy a parlament a legkisebb módját is birta volna annak, hogy ellenőrizze mi történt, mire költötték. Ez igazán olyan abnormis állapot, amelyet semmivel sem lehet megindokolni. Nem lehet megindokolni a valuta ingadozásaival sem, mert hiszen, hogy ha a számok ugyan értéküket veszítették volna is egy hónap múlva, e számoknak egymáshoz való viszonya, az egész kép, hogy milyen arányban fordíttatnak költségek erre, vagy amarra, az ország előtt lett volna s az ország hozzászólhatott volna, így megtörténhetett olyan csodálatos dolog, hogy kisül a mostani földmivelésügyi minister úrról, hogy ő egy ministeriumban államtitkár volt anélkül, hogy az ország erről valamit is tudott volna. Semmi sem áll távolabb tőlem, mint hogy akár csak a legmesszebbről is érintsem a földmivelésügyi minister ur integritását. Évek óta ismerem, tudom, hogy hozzáférhetetlen, mégis csak abnormis és nem természetes dolog, hogy lehessen valaki államtitkárrá kinevezve és huzza a fizetését anélkül, hogy az ország arról tudjon. Hiszen lehetséges lett volna ez más címen, annak a címnek nyílt bevallása mellett, amely címen azt tényleg húzta, azért, mert bizonyos likvidálási műveletet végzett. Ilyen dolgok, ilyen titokzatos dolgok, amelyek ha egyszer kipattannak, — ismétlem, ebben az esetben semmi gyanús vagy rossz nincs, de ez egy általános plattformja a rejtélyeknek — természetesen irritációt idéznek elő, úgyhogy ezt a légkört megtisztítanunk, ebből valahogy a szabadba kijutnunk feltétlenül szükséges. Visszatérve tehát ismét a költségvetésre, — amit e tekintetben mondok, az mindkét oldalnak szól — én az itt nem levő képviselőtársaimat is bátor vagyok arra figyelmeztetni, hogy ők nem vonhatják ki magukat azon kötelezettség alól, hogy a pénzügyi ellenőrzésben résztvegyenek abban a döntő pillanatban, amidőn az első aranyköltségvetést tárgyaljuk, még akkor sem, ha alapos volna az a feltevésük, hogy egyes társaikat sé- j relém érte ; még akkor sem, ha azt szerintük megtorolják azzal, hogy az ország iránti egyik kötelességüket elmulasztják. {Helyeslés.) Én, mélyen t. Nemzetgyűlés, résztvettem sajnos magam is passzivitásokban, midőn az ellenzék, melynek tagja voltam, mindannyiszor megbánta ; (Ugy van ! Ugy van !) mindannyiszor éreztük, hogy annak az ügynek, amelyet ezzel szolgálni akartunk, nem tettünk szolgálatot, (Helyeslés.) viszont az országnak kárára volt. Tehát oda is szól ez a figyelmeztetés, de ide is : mélyen t. kormány és többség, meg kell tenni, amit a Ház egyik igen t. alelnöke már meg is indított. (Helyeslés.) Aranyhidat kell építeni azoknak, akik magukat egy bizonyos állásponton angazsálták, hogy azt az álláspontot elhagyhassák és résztvehessenek a tárgyaláson, mert épugy, amint az ő szempontjukból kötelességnek tartom, hogy alkotmányos ellenőrző jogukat gyakorolják, épugy lehetetlen helyzet a többségnek is az, hogy a radikális ellenzék távollétében tárgyaltassék le az első aranyköltségvetés, az első szanálási költségvetés. E tekintetben minden szenvedély félretételével — bocsánatot kérek, ha ezt nyiltan megmondom — a többségnek épen azért, mert többség, < még inkább felül kell emelkednie minden szubjektiv okon, mindent el kell követnie, hogy ennek az abnormis helyzetnek véget vessen, hogy legalább a pénzügyi szanálási műveletek keresztülvitelénél történő első parlamentáris lépésnél a Ház a maga teljességében együtt legyen. Ezek azok az indokok, amelyek az én állásévi december hó 3-án, szerdán. pontomat determinálják és minek folytán sajnos, nem vagyok abban a helyzetben, hogy az előadó ur javaslatához hozzájárulhassak. (Éljenzés és taps.) Elnök: A ministerelnök ur kivan szólni! Gr. Bethlen István ministerelnök : T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Apponyi Albert gróf fejtegetéseire, amennyiben azok a szőnyegen levő tárgyra vonatkoztak, ezúttal nem kívánok kitérni, mert hiszen a vita folyamán lesz nekem módom, hogy a kérdéssel ex asse, a részletekbe menőleg is foglalkozzam, különösen azokkal az érvekkel, amelyeket Apponyi Albert gróf előhozott, nevezetesen a választójogi junktimmal és az ezzel összekapcsolódó kérdésekkel. Azt hiszem azonban, nem hagyhatok megjegyzés nélkül fejtegetései közül két momentumot. Az egyik vonatkozik Apponyi Albert grófnak arra a kijelentésére, hogy meg kellett volna kisérelni a pénteki nap után, amikor ezen turbulens szcénáknak voltunk szemtanúi, hogy az ellenzékkel az érintkezést felvéve, valamilyen módon aplanáljuk a kérdést. Azt hiszem, elvileg abszolút helyes és kivánatos, hogyha olyan momentumok merülnek fel a parlamenti életben, amelyeknek eliminálása, elsimítása máskép, mint a pártok vezetőinek összejövetele által, el nem intézhető, hogy megkiséreltessék ez, és meg vagyok győződve arról, hogy ha a mélyen t. elnök ur a felmerült momentumokban látta volna ennek lehetőségét, ugy ebben az esetben is megtette volna ezt, mint ahogy már számtalanszor is megtette (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.), amikor a nemzetgyűlésen az ülés felfüggesztése következett be, és ezt a felfüggesztést arra használta fel, hogy a pártok vezetőit magához kéretve, velük harmóniában igyekezzék a nyugalmat helyreáliitani, és a pártok vezetői hatottak azután a saját pártjukra olyan irányban, hogy a nyugalom helyreáll ittassék. Sajnos, ebben az esetben nekünk, akik szemtanúi voltunk az eseményeknek, arról kellett meggyőződnünk, hogy ez nem volt lehetséges. Hiszen épen az a képviselő ur, aki itt felállott és akitől kijelentése folytán a szó megvonatott, tovább beszélt, nyílt rezisztenciát tanusitott, sőt amikor az elnök ur felfüggesztette az ülést, — amely idő alatt lehető lett volna, hogy ilyen megbeszélés létrejöjjön — épen saját párthiveinek buzdítása folytán (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középem) elnök nélkül tovább beszélt (Hegedűs György: Szovjetet csináltak!) és így az ahhoz a párthoz tartozók ülést tartottak önmagukban, mintha ők képviselnék a nemzetgyűlést. Ennélfogva, visszatekintve az eseményekre, azt hiszem, nem volt módja az elnöknek arra, hogy ilyen pártközi értekezletet hívjon össze. Mindennek ellenére kijelenthetem, hogy mi a magunk részéről a jövőben is — mint ahogy a múltban is tettük, amikor az elnök módját találta annak, hogy hasonló módon igyekezzék véget vetni az ilyen turbulens szcénáknak — szívesen hozzájárulunk minden olyan kezdeményezéshez, amely arra szolgál, hogy a pártok vezetői összegyűljenek és maguk között megbeszélve a kérdést, azokat a differenciákat eliminálják, amelyek az incidens okául szolgáltak. Ami a másik kérdést ilieti, amelyre gróf Apponyi Albert ugy mutatott reá, hogy az ellenzék egyik frakciójának bizonyos izgatott hangulatára a kormány is indokot nyújtott azzal, hogy titokzatossággal kezeli az egyik vagy másik ügyet és nevezetesen nem járult hozzá ahhoz, hogy ebben az aminózus Esküdt-perben itt felhozott momentumok megvizsgálása tárgyában parlamenti bizottság küldessék ki, ebben a kérdésben én már akkor kifejtettem álláspontomat.