Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-347

A nemzetgyűlés 347. ülése 1924. tart fenn a párt minden tagja számára. Ennek a nyilatkozatnak értéke azonban más volt a leg­utóbbi nemzetgyűlésen és más ma. Nehéz valaki­től azt várni, hogy lefűrészelje azt az ágat, ame­lyen ül. A mai igen t. többség pedig a nyilt szavazásnak ágán ül. Nagyon merész feltevés volna azt hinni, hogy azt az ágat le fogja füré­szelni. (Felkiáltások jobbfelöl: Nem is akarjuk.') Ha ebben tévedni találnék, ha megvan a tisztelt többségben az az önbizalom, hogy a nemzet őszinte akaratából ülnek itt, és ha ebből az önbizalomból levonják azt a konzekvenciát, hogy a nemzeti akarat őszinte megnyilvánulásának ajtót nyitnak, akkor bevallom, hogy tévedtem és akkor utóla­gos megnyugvással fogom fogadni azt, amit ma, amidőn iJyen bizalmat nem érzek lelkemben, — és ennek folytán e bizalmat kifejezni sem tudom — nem vagyok képes megszavazni. Ezek azok a legfőbb okok, amelyek miatt nem járulhatok hozzá az előttünk levő javaslathoz, mert hiszen ennek tengelye a klotür és azt a mondott okokból a mai viszonyok között elfogadni hajlandó nem vagyok. Nem is tartanám helyes­nek, hogy elfogadtassék. De lehetetlen erről a tárgyról szólanom anélkül, hogy ne érintsem né­mileg a legutóbbi napok eseményeit és azt a par­lamenti helyzetet is, amelyben mi a házszabályok tárgyalásához hozzáfogtunk. Nekem kevésbé áll módomban az utolsó napok eseményei felett Íté­letet mondani, mint a jelenlevő legtöbb képviselő­társamnak, mert én, mi rosszat sem sejtve, egy pár napra épen akkor utaztam el. amikor itt a vihar kitört, ugy hogy nekem nincsenek szemé­lyes impresszióim, hanem csak a lapokból érte­sültem a történtekről. Mégis azt látom, hogy olyan okokból, amelyeket elemezni nem akarok, itt vihar tört ki, olyan vihar, mint aminő a magyar parlament történetében igen ritkán fordul elő. Ennek folytán az igen t. elnök ur indíttatva érezte magát, a házszabályok egyik általános in­tézkedésének alapján, gondolom, a 258. § ama intézkedésének alapján eljárni, ameiy szerint ha a Háznak illető tagja a rendzavarást folytatja és rögtöni intézkedés szüksége nem forog fenn, ez és ez a teendő. A mélyen t. elnök ur azonban ugy találta, hogy rögtöni intézkedés szüksége forog fenn és ezen az alapon intézkedett ugy, amint azt mindnyájan tudjuk. A képviselők egyik esoportja nem ismerte el a házszabályok ilyen interpretációjának jogosultságát, jogtalannak tar­totta, hogy kizárás eszközöltetett és ennek folytán passzivitásba lépését határozta el. Nem akarok kontroverziába bocsátkozni arra a házszabálymagyarázatra nézve, amelyet a t. elnök ur magáévá tett és követ. Én mindig azt hallottam, hogy amikor nincs bevallottan és kifejezetten megállapitva az a szándék, hogy a házszabályok megsértessenek, — mert más meg­itélés alá esik — hanem, amikor interpretációbeli különbségről van szó, sokkal inkább érdekében áll épen a kisebbségnek, hogy az elnöki interpre­tációba belenyugodjék, mintsem, hogy e tekintet­ben többségi határozatot, provokáljon. Én tehát ennek az interpretációnak helyességét nem vitatom. Nagyon sajnálom azonban, hogy a kisebbségnek ma itt jelen nem levő része abból, hogy az elnöki interpretációt nem tette magáévá, azt a következtetést vonta le, hogy a tanácsko­zástól távolmarad. Még inkább sajnálom azonban azt, hogy a nemzetgyűlés mentelmi bizottsága és ennek nyomán a Ház olyan határozatot hozott, amely szerintem túlmegy azon, ami az esetnek minősége és a helyzet megfontolása szerint indo­kolt lett volna és oly következményekkel jár, amelyeknek elhárításában közreműködni mind­nyájunknak kötelessége. Azt tartom, hogy épen, mivel a félreértéseknek sorozata adott alkalmat évi december hó 3-án, szerdán. 571 erre a sajnálatos incidensre... (Zaj jobbfelől. — Felkiáltások: Nem félreértés!) Elnök: Csendet kérek! Gr. Apponyi Albert: Talán nem méltóztatnak rólam feltételezni, hogy bármely turbulenciának védelmére keljek. Az én parlamenti stílusomban ez sohasem fordult elő. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Miután vélt sérelemről volt szó, utat kellett volna nyitni a kimagyarázásnak és a házszabályok enyhébb határozatait kellett volna alkalmazni, amelyek erre tényleg alkalmasak, mert az a helyzet, hogy házszabályreviziót tár­gyalunk az ellenzék radikális részének távol­létében, már önmagában véve is aggasztó. Önök azt mondják, ez az ő dolguk, senkisem akadá­lyozza őket a bejövetelben. Bocsánatot kérek, itt kell az egyesek iránt azzal a méltányossággal lenni, hogy a lélektani indokokat akkor is mér­legeljük, amikor azok nekünk nem szimpatikusak. De miért? A házszabályrevizió után mi követ­kezik ? Az első aranyköltségvetés, az első költség­vetés, amelyet évek óta egyáltalán tárgyalunk. Ha a parlamenti rend megzavarását, a parla­menti turbulenciának, a parlamenti illem sérel­meinek azt a sajnálatos sorozatát vizsgáljuk, amelynek tanúi voltunk, akkor nem lehet minden hibát csak az egyik oldalon keresni, akkor el kell ismerni, hogy vannak a helyzetnek, vannak az igen t. kormány politikájának is olyan alkotó­részei, amelyek a hangulat izgatottságát indo­kolják. Egy bizonyos titokzatosság leple alatt folyt számos olyan dolog, amely abszolút tisz­tázást igényel. Én annak a parlamenti bizottságnak létesíté­sét, mely az úgynevezett Esküdt-üggyel összekötött összes kérdéseket és jelenségeket megvizsgálja, igenis szükségesnek tartom. Nem abból a szem­pontból, hogy az igen t. ministerelnök urnák a levele és tanúvallomása közt ellentéteket keressünk, amiket én kizártnak tartok, (Helyeslés.) vagy hogy az ő^ szavainak hitelességét távolról is két­ségbe vonjuk, hanem abból a szempontból, hogy a bírói eljárás ennek az ügynek, melynek szálai nem tudjuk hová és meddig nyúlnak, egyedül kriminalisztikus oldalait tisztázza, politikai hát­terét nem, Hiszen valahányszor a védelem egy kérdést tesz fel, mely a vád, az inkriminált cselek­mény politikai hátterére vonatkozik, az elnök mindannyiszor azt mondja: »Erre a kérdésre nem engedem meg a választ.« Helyesen talán — nem vitatom — az ő szempontjából, de világos, hogy az ilyen birói eljárás a kérdés politikai hátterét nem tisztázza, pedig, mélyen t. Nemzetgyűlés, an­nak okvetlenül tisztáztatnia kell. Minden becsü­letes embernek az a szólama, amelyet a német »Die Flucht zur Öffentlichkeit«-nak, a nyilvános­ságra való menekülésnek nevez. így tehát abszolút szükséges, hogy a mi közéletünk megtisztittas­sék a gyanúsítások, nemlátások, kétkedések azon miazmáitól, amelyek azt telitik. (Helyeslés bal­felől.) Feltétlenül szükséges, hogy ezáltal az, aki bűnös, mint olyan, lepleztessék le (Helyeslés a jobb­oldalon és a középen.) és a nem bűnös, a tisztes­séges ember meneküljön az általános gyanúsítá­soktól. (Helyeslés.) Mint mondám, ezt a célt a birói eljárás nem éri el és ezért tartom én is szük­ségesnek ebben a kérdésben egy parlamenti bizott­ság bevonását. De mélyen t. Nemzetgyűlés, térjünk vissza a költségvetésre. Elképzelik önök azt a helyzetet, hogy, ugy gondolom, négy esztendő óta az első költségvetés, az első aranyköltségvetés, az első szanálási költségvetés a radikális ellenzék távol­létében tárgyaltassék le? Hiszen a költségvetés nélküli kormányzás szerintem egyáltalában szin­tén erkölcsi teher, amely a mai szituációra rá­nehezedik. Soha sem fogom megérteni, soha sem

Next

/
Thumbnails
Contents