Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-347
r  nemzetgyűlés 347. ülése 1924. évi december hó 3-án, szerdán. 567 tárgyalásánál. Ez a kivétel tudomásom szerint az 1908-as házszabály vitája. Lehet, hogy talán ott is felmerült az amikális diskurzusok folyamán, talán a pártkonferenciákon is, de emlékezetem szerint a fórumon nem vetették fel. És mi volt ennek az oka ? Az, hogy azok, akik vezérei voltak ennek a házszabályreformnak, ép ugy belátták, mint Ernszt Sándor t. barátom tegnap, hogy pyrrhusi győzelem az obstrukció és a nemzetet ennek kitenni nem szabad. Klasszikus tanuk szólalnak meg e mellett is. Épen Apponyi Albert, e nemzetnek mindenkor egyik legkiválóbbja, azt mondotta (olvassa) : »Most is a képviselőház igen kisded csoportjának jóindulatától, taktikai elhatározásától függ, hogy egyes kérdésben a képviselőház ne csak határozhasson, de sőt hogy tárgyalásait el is kezdhesse, mivel a mai házszabályok szerint 10—15 ember kényére-kedvére van bizva, hogy a képviselőház egyáltalában eljuthasson odáig, hogy a napirendre kitűzött tárgy felett a tanácskozást megkezdhesse. Hozzájárul-e a parlament, a népképviselet erejének fokozásához, tekintélyének öregbitéséhez olyan állapotok fentartása, melyek mellett a parlament életképessége húsz különcnek a kedvétől van függővé téve. Az a parlament, mely belülről megsemmisíthető, nem imponál senkinek és csak ismerni kell a dolgok természetének a rendjét és meg lehet jósolni előre, hogy ha alkotmányos utón a szükséges mértékkel a házszabályrevizió meg nem alkottatik, ha fentartatik egy anarchisztikus parlament, elkerülhetetlen, hogy ne következzék be egy második november 18-ika, melyet azután nem fog elitélni a nemzet, hanem megmentőjeképen fogja üdvözölni.« Ma a helyzet ezzel csak annyiban nem analóg, hogy ma nem november 18-áról van szó, hanem, ha a parlament nem ébred annak tudatára, hogy legsúlyosabb kötelességét teíjesitenie kell, gyorsan, energiával és megfontoltan, de nem halogatva, akkor nem egy november 18 fog ismét bekövetkezni, hanem bekövetkezhet ismét egy október 31 és egy március 21-ike. Nem lehet tovább tűrni azt, hogy a kisebbségnek megadassák a klotürjog — amint az obstrukciót Andrássy Gyula gróf t. képviselőtársunk nevezte el — s a többség ezzel szemben teljesen fegyvertelenül álljon. Aki pedig kifogásolja a pénteki cselekményeket, annak kifogásaira itt egyáltalán nem kivánok kitérni, mert HZ B.Z ellenzéki deklaráció, amely felolvastatott, ügyes halmozása a féligazságoknak, ferditéseknek és félhazugságoknak, hivatkozás olyanokra, amik neki tetszenek és elhallgatása azoknak a tételes törvényeknek, amelyeken épen az elnök eljárása alapult. De nem hivatkoznak az ellenzéki deklaráció küldői arra, hogy hol van az a tételes törvény, amely igazolja az ő eljárásukat. Arra nézve pedig, hogy az elnöknek hogyan lehet kezelnie a házszabályokat, legyen szabad Justh Gyulára hivatkoznom, arra a Justh Gyulára, akiről épen tegnap Ernszt képviselőtársunk azt mondotta, hogy Apponyi őexcellenciája kérvekérte őt, hogy az obstrukciót ne folytassa. Még Justh Gyula is igy nyilatkozott egy izben : »Én mindig ellensége voltam a rendszeres obstrukeiónak; volt idő, amikor a pártban én szálltam sikra ellene és másfélórás beszédben fejtettem ki álláspontomat.« Mégis ugyanaz a Justh Gyula, amikor a házelnöki székben volt, a házszabályokat kénytelen volt ugy kezelni, ahogyan a mai elnökség sohasem kezelte s ahogyan azóta sem kezelte elnökség, amikor az 1917 december 17-iki ülésben ilyen indokolással történt a tömeges szómegvonás: »Nem engedem a vitát folytonos ismétlésekkel elnyújtani; felesleges beszéd; nem adom meg a felszólalásra való jogot; logikátlan, amit mond« stb. stb. Erőszakkal vádolni az elnökséget addig, mig nem adatik meg neki teljes precizitással az a házszabály, amelyre mindig hivatkozhassak és midőn az elnöki hatalommal szemben kisebbségi terrort állítanak szembe, legalább is illojális eljárás. Az egyetlen Junktim, amelyet elfogadok, az, hogy : ha a Ház hivatása magaslatán áll és minél magasabban áll hivatása magaslatán, annál kevésbé van szükség részletes, erős házszabályra. Minthogy azonban ez a biztosíték a jövőre nincs meg és ez a Ház sem adta meg erre a biztosítékot evidens konkludens cselekményei által, sőt ép az ellenkezőről adott bizonyságot, a nemzetgyűlésnek élnie kell azzal a jogával, hogy a tanácskozást feltétlenül biztositsa mindenféle excesszus ellen. Az a mérték, ameddig a házszabályokkal el kell menni, soha sem a kifelé felállított Junktim, hanem magának a Háznak gondolkozása, temperamentuma, mentalitása, idealizmusa. Nem szabad itt elfelejteni, hogy az általános választójog folytán összejött parlamentben vannak olyan képviselők, akik megszokták, hogy a nagy tömegek előtt való beszédben szükségük van — talán a saját argumentációik, érveik súlya helyett — arra, hogy nagyhangú szólamokat használjanak, hevességet vigyenek a beszédükbe, felkorbácsolják a szenvedélyeket. El kell mennünk odáig, hogy ez itt lehetetlenné tétessék. Legyen szabad rámutatnom egy különösségre, amely a kaposvári szociáldemokrata pártgyülésen hangzott el, ahol Pikler nemzetgyűlési képviselő kijelentette, hogy nem az a fontos, hogy uri modorban tárgyalják a dolgot. Ezzel szemben az az angol parlament, amelyre oly sokszor hivatkoztak, kétszer zárt ki képviselőt a saját kebeléből, egyet a XVIII. században, egyet pedig 1891-ben a következő indokolással : »Viselkedése nem méltó egy gentlemanhez, sem a katonatiszti becsülettel nem lenne megegyeztethető.« Az angol demokrácia nem tartja feleslegesnek, hogy a nemzet kérdései seclatusan, uri modorban tárgyaltassanak. Ellene vannak a házszabályreformnak a tiszta parlamentarizmus ideális hivei is; ezek a legkomolyabb ellenfelei. Ezek teljesen tiszta intenciója, hazafias aggodalma, egész gondolkodásuk nemességéből folyik. Ellenük épen a klasszikus parlamentarizmus nagyságait akarom felsorakoztatni. Ne feledjük el továbbá, hogy logikailag minél tisztább, minél ideálisabb a tiszta parlamentarizmus, annál inkább kongruens épen a többségi elvvel és ha túlzások vannak, ha a parlamenti betegségek megfertőzik ezt az ideális parlamentarizmust, akkor igenis, előfordulhatnak többségi és kisebbségi betegségek, mégis, ha mind a két betegség fentartatik, ha egyik sem orvosoltatik, a két különálló betegség egymást paralizálva a beteget meggyógyítani nem fogja. A liberális, ideális parlamentarizmus legnagyobb szószólóit akarom megszólaltatni, a 48-as országgyűlés parlamentjéből. A 48-as országgyűlés házszabályait idézzük magunk elé, hogy lássuk, vájjon az igazi nemes liberalizmus ellen, a szólásszabadság ellen megy-e a házszabályok szigorítása, vagy maga a klotür. És itt egy különös jelenséggel találkozunk. Angliában sokkal későbben vetődött fel a klotür gondola ta, mint Magyarországon. Kevesek által tudott történelmi tény ez. Ennek oka az, hogy az angol szűkszavú, nyugodt temperamentumu. Az angolok történelmében az első kinyilvánítása annak, hogy mi a szólásszabadság, egy Stuart király alatt egyszerűen az volt, hogy: »a királyi üzenet konstatálta, hogy az alsóház tagjainak teljesen szabadon fenn van tartva a Ház privilégiuma által kimondani, hogy igen-e, vagy nem, de ez a 84*
