Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-345

A nemzetgyűlés 345. ülése 1924. 1. Nemzetgyűlés! Azt mondják egyesek, hogy könnyű az önfegyelmezés, a brutális indulatok megfékezése nyugodt időkben, rendes körülmények között, ellenben nehéz, szinte lehetetlen az állami és társadalmi életnek egy forradalom, kommuni'zmus és ellenforradalom okozta lázas vergődésében, világnézeti különbségek ádáz összecsapásában. Nos, t. Nemzetgyűlés, neun! akarok terjedelmesen foglalkozni a parlamenti ildomosság és udvariasság klaszszikus példájával (Egy hang a .jobboldalon: Nem ártana vedig!), Jules Favre-val, aki hasonló politikai és társadalmi krizis idején e parlamenti erényeket csodálatosan ragyogtatta, de rá kell mutatnom, hogy a mi testületünknek is van számos tagja, élükön Apponyr Albert gróffal, akik kemény igazságokat mondanak anélkül, hogy a képviselőtársaik tógáját beszennyeznék (ügy van!), politikai ellenfeleik ellen súlyos támadásokat intéznek anélkül, hogy rajtuk capitis dominutiót végeznének, hadakoznak és Adaskodnak anélkül, hogy politikai dum-dum löveg-eket használnának {ügy van a jobboldcdon.) és a lovagiasság- szabályai ellen vétenének. (Kuna P. András: A szó nemes fegyverével! — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Világnézeti különbségek zárják ki a tisztes együttműködést'! Nem, hiszen homlokegyenest ellentétes világnézeti alapon álló politikusok is fair eszközökkel küzdhetnek egymással, sőt bizonyos kérdésekben sokszor azonos plattfornira is helyezkedhetnek. így pl. a német centrum, ez a kimondottan keresztény párt, éveken át — rendes alkotmányos kouiányzatban — meg' tudott férni a szociáldemokrata párttal, amelytől pedig a világnézet mélységes szakadéka választja el és amelynek ugyancsak elszánt ellensége. Nem a világnézeti különbség'ek fűtik a vulkanikus kitöréseket, hanem — hogy nyíltan kijelentsem — az egyéni szuverenitás túltengése (ügy van! a jobboldalon.), a jó modornak, a társadalmi Ízlésnek hiánya (ügy van! a jobboldalon.) és a politikai erkölcsnek ama dekadenciája és lezüllése, amelynél fogva ellenkező politikai táborban állók nem tudnak egymással politikai harcokat vivni anélkül, hogy egymás tisztességét kétségbe ne vonnák, mert a politikai hiba, sőt a politikai bűn is egészen más, mint a politikai tisztességtelenség, amely szempontot soha, még a politikai bűnökért való felelősségre vonásnál és azoknak megtorlásánál sem szabad figyelmen kivül hagyni annak, aki a nemzeti életet és a politikát megmérg*ezni nem akarja, (ügy van! a jobboldalon.) Kérek szünetet, elnök ur. Elnök: Az ülést 5 percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. A tanácskozást folytatjuk. A szólás joga folytatólagosan Griger képviselő urat illeti. (Halljuk! Halljuk!) Griger Miklós: T. Nemzetgyűlés! Ha azt méltóztatik tőlem kérdezni, kik azon képviselő urak, akiknek a parlamenti etikát sértő, a parlament szinvonalat lesüllyesztő, a nemzetgyűlés tekintélyét csökkentő magaviseletét elitélem, az a válaszom, hogy elsősorban azok, akik eljárásukkal nemcsak a parlamentáris rendszernek, nemcsak a nemzetgyűlésnek, hai;em azoknak az elveknek hitelét és presztízsét is kockára teszik, amelyeknek hívei és hordozói. Itt sorrendben elsősorban a, nemzetgyűlés azon tagjaira gondolok, akik a keresztény gonévi december hó 1-én, hétfőn. 535 dolatot, mint kormányzati és politikai tényezőt pajzsukon hordozzák. Ezek tudják, vagy legalább is tudhatják, hogy a nemzetgyűlésnek, ugy az elsőnek, mint a jelenleginek, bár működése sem rosszabb, sem értéktelenebb a letűnt szabadelvű és munkapárti parlamentekénél, bizonyos körök egyet meg nem bocsátanak, azt tudniillik, hogy elég bátor volt Magyarország keresztény jellegét nyíltan és ismételten kifejezésre juttatni és a keresztény gondolatot: a politkai élet tengelyévé tenni, sajnos, ugyan erőteljes demokratikus és szociális politikának inaugurálása hijján inkább elvben és elméletben, mint gyakorlatban. Ám a keresztény gondolatnak ilyen félszeg, egyoldalú és következetlen megbecsülése is minden fogyatékossága ellenére óriási előnyt biztosit a nemzetgyűlésnek az előbbi országgyűlések fölött, de egyúttal ellenszenvessé teszi azok előtt, akiknek szemében a keresztény gondolat, mint politikai faktor szálka és akik ennek következtében szinte jóleső érzéssel figyelnek minden jelenségre, amely a keresztény gondolat alapjára helyezkedett nemzetgyűlésnek lejáratására alkalmas. Másodsorban pedig igen súlyos beszámítás alá esik azoknak a képviselő uraknak inparlamentáris szereplése, akik az általános, egyenlő és titkos választójog hi vei. Kérdem őket: nem veszik-e észre, hogy egyes lapok, folyóiratok hasábjain, előadásokon, népgyűléseken, tea-estélyeken és zsurokon ezerféle permutációban lehet olvasni és hallani, hogy a magyar parlamentarizmusnak a halálos döfést a modern demokratikus irányzat és ennek alapvető dogmája, az általános választójog adta meg? Gondolnak-e a képviselő urak arra, hogy a modern demokratikus evolúció ócsárlóinak kapóra jön az általános választójog alapján összeült nemzetgyűlésnek minden viharos napja, minden betegsége és kelevénye, mert az a demokratikus elv és irányzat lejáratására felette alkalmas! Gondolnak-e a képviselő urak arra, hogy azért a népuralom minden igaz és őszinte barátjának kétszeres kötelessége parlamenti magaviseletével a demokráciának ilyen értelmezése ellen tiltakozni (Ugy van! a jobboldalon és a középen.) és ad oculos bizonyítani, hogy a demokrácia nem elvadulást, eldurvulást, Ízléstelenséget és tűrhetetlen hangot (Ugy van! ügy van! a jobboldalon és a középen), hanem jó törvényeket, több jogot, több szeretetet, több kenyeret, kenyeres házat és kenyeres hazát (Kiss Menyhért: Ami nincs!), mert — mint Prohászka Ottokár mondja — a kenyértelen ház és a kenyértelen haza rombadől, tehát olyan uralmat jelent, amelyet a társadalom megkedvel és megbecsül, nem pedig olyant, amelytől elidegenedik. Gondolnak-e a képviselő urak arra, hogy a parlament méltóságát nemcsak XIV, Lajosféle eljárással lehet megsérteni, aki tudvalevőleg föveggel a fején, lovagló csizmában és kezében ostorral lépett a törvényhozó testület elé, hanem nem királyok, sőt magukat proletároknak valló, de tűrhetőbb polgári jólétben élő képviselő urak által rendezett olyan jelenetekkel is, amelyek csapszékiesek? (Ugy van! Ugy van! Taps a jobboldalon és a balközépen.) Gondolnak-e a képviselő urak arra, hogy amióta ez az uj hang bevonult a parlamentbe, ugy látszik, sajnos, messzebb állunk az általános, egyenlő és titkos választójogtól! (Ugy van! Ugy van! Taps a jobboldalon és a középen.) Végül gondolnak-e a képviselő urak arra — azt hiszem felesleges megjegyeznem, hogy szociáldemokrata képviselőtársaim egynéhányára gondolok, előbb másfelé céloztam —, 78-