Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-344

488 À nemzetgyűlés 344. ülése 192,4. nyitja, hogy azok, akik a törvényhozás munkáját komolyan veszik, más javaslatoknál, de ennél is elmondják észrevételüket és véleményüket. Nem szükséges a házszabályrevizió. Ezek a törvényjavaslatok, amelyek itt tegnap és ma letárgyaltattak, szolgálnak legjobb bizonyítására aimak, hogy amikor szakszerű, komoly javaslatok kerülnek a nemzetgyűlés elé, semmi akadálya nincs annak, hogy egynapon akár három-négy javaslat is letárgyaltassék. A napirenden lévő javaslatot a magam részéről is elfogadom, ugyanazokból az indokokból, amelyeket előttem szólott képviselőtársaim már kifejtettek. Ha mégis felszólalok, csak egy-két szempontot kívánok megvilágítani és rámutatni azokra a hiányokra, amelyek orvoslást igényelnek. A magam részéről a legnagyobb hibát abban látom, hogy az egész munkaügyi és népjóléti ministeriuimban tulajdon-kepén csak a neve mutatja, hogy az munkaügyi, mert nincs annak megszervezve a munkaügyi része, munkaügyi osztálya. Az egész népjóléti ministeriumnak (Rothenstein Mór: Inkább jóléti!) főfoglalkozása ma a lakásügy, és beolvasztatott a népjóléti ministeriumiba a belügyministeriumnak az az osztálya, amely a népegészségüggyel, rokkantüggyel, a járásorvosok ügyével és ehhez hasonló dolgokkal foglalkozott, uj osztályokat azonban ott nem szerveztek. A munkaügyi miniteterium elnevezés tényleg csak üres cím minden tartalom nélkül, mert ténykedése ezen a téren legfeljebb az, hogy amikor valamely szakszerű javaslat kerül elő, amely véletlenül valamely munkaügyet érint, azt a népjóléti minister képviseli, itt a nemzetgyűlésen, de ezenkivül semmi mást ott semmilyen irányban ki nem fejtenek. A külföldön látjuk, hogy milyen nagy súlyt helyeznek a munkapiac megszervezésére és ellenőrzésére. A munkaerő nem lebecsülendő, mert az a nemzet, amelynek intelligens, okos, képzett munkásai vannak, mindig versenyképesebb lesz, mint az a nemzet, amely kultúráikig hátramaradottabb, és amelynek munkásai kevésbé szakképzettek. Ezt a szakképzettséget nem lehet marói-holnapra elérni, hanem minden nemzetnek át kell menni bizonyos fejlődésen, amely az iskoláztatással kezdődik. Látjuk ezt külföldön a kulturnépeknél. Nem. akarom azt mondani, hogy Magyarország nem kultúrnép, mi is annak tartjuk magunkat, csakhogy ezen a téren nagy hiányaink vannak. Például Franciaroszágban, de főként Németországban milyen nagy súlyt helyeznek az iparosnevelésre. Nem elégszenek meg azzal, hogy az a munkás csak elvégezze a négy vagy hat elemi iskoláját és azután elmenjen valamelyik szakmát megtanulni, hanem a legtöbb iparágban csak akkor veszik fel a munkást tanoncnak, ha tmár négy középiskolát elvégzett és már megvannak iazok az alapismeretei, amelyek lehetővé teszik, hogy iparát könnyebben el tudja sajátítani, iparában könnyebben tudja magát tökéletesíteni. Nálunk az a szociális nyomorúság, amely itt van és amely arra kényszeríti a dolgozó apát, hog-y gyermekét korán. alig-alig bujt ki még az iskola padjaihói, beküldje a munkahelyre, eredményezi azt, hogy nálunk nein, vagyunk képesek olyan tökéletes és olyan jól szakképzett munkásokat nevelni, mint külföldön. Vegyenek egyszer a képviselő urak maguknak, fáradságot, menjenek el egy bányatelepre, akkor, amikor a munkások kiszállanak a földalatti munkából. Törvény vau arra, hogy 14 éven aluli gyermekeket nem szabad felvenni, mégis százával fognak ott találni évi november hó 28-án, pénteken. gyermekeket, akik a 12 éves életkórt alig hagyták el és már lenn a föld alatt teljesítenek nyolcórás munkát és akiket most ujabban rá akarnak kényszeríteni

1 12 órai munkaidőre, Olyan mindegy, hogy könnyű, vagy nehéz munka-e az, amit az illető végez; teljesen mindegy, hogy egész munkája csak abban^ áll, hogy egy motor forgását figyelemmel kiséri, vagy pedig, hogy bizonyos jelzéseket ad tovább — már az a körülmény, hogy neki 12 órát kell a föld alatt dolgoznia, azt okozza, hogy az az ember nem képes tovább fejlődni, mert a szabad ideje, ami még rendelkezésére marad, a pihenésre sein elegendő. Tessék megnézni azokat a textilgyárakat, amelyek a kormány vámvédelméből kifolyólag ilyen őrült kedvezményekben részesülnek, hogy amig a külföldi' textilgyárak.bau ott látjuk a munkásvédelmet és a szakszerű iparfelügyei őt és ott látjuk a munkások köréből megválasztott iparfelügyelőt és iparfelügyelőnőt, addig nálunk az iparfelügyelet egész működése kazánvizsgálátra szorul össze és az iparfelügyelet tekintetében semmi nincsenj így meg*van a szabad kizsákmányolás lehetősége és a textilgyárakban a kisleányok tömegei szövik és termelik azt az árut, amellyel a mi textilgyáraink versenyeznek a külföldi gyárakkal, A versenyképességet nem ezen a téren és nem ilyen módon szabad biztositani. Mert ha valamely üzem versenyképessége csak azáltal érhető el, hogy az abban a szakmában foglalkoztatott munkásoknak lényegesen alacsonyabb bért fizetnek — mint külföldön az ugyanazon szakmában dolgozó munkásnak, ha hosszabb munkaidő mellett, tehát súlyosabb feltételek mellett dolgoztatják őket, mint külföldön és ezáltal a népet teszik tönkre, a nép egészségét rontják, terjesztik a tüdővószt és a szellemi nyomorúságot, — akkor én azt mondcim;, az ilyen ipart nekünk nem szabad védenünk és az ilyen iparnak nem szabad semmiféle kedvezményt sem adnunk. Nagy baj, hogy nálunk az iparról statisztika egyáltalában nincs. A Statisztikai Hivatal kiadásában meg'jelenik hébe-korba valamilyen tanulmány, ez azonban rendszerint olyan későn jelenik meg, — egy vagy két évre rá —, hogy már egyáltalában nem aktuális és azok a számadatok, amelyek abban foglaltatnak, már nem szolgálnak semmiféle tájékoztatásul, mert hiszen azóta az élet már, nem tudom, hol robog azok felett az események felett, amelyeknek lerögzitését számokban később kapjuk meg. Nagy hiba és nagy hiányosság az, hogy a kereskedelemügyi ministeriumban és főképen a népjóléti ministeriumban a munkaügyi osztály ezeket a statisztikai adatokat nem gyűjti össze és nem bocsátja a köz rendelkezésére. Nem a legnagyobb vétség-e pl. az, amire sehol a világon nem találunk példát; ám tessék nekem mutatni errevonatkozólag egyet is, mert én nem hiszem, hogy még Szerbia vagy Eománia is nem tett volna többet ezen a téren annál, mint amennyi nálunk tapasztalható, — hogy nincs egy hivatalos drágasági indexszám nálunk megállapítva. Minden államban megálkv pitják tudományos módszerek és számitások alapján a drágaság fokát, hogy ezzel az állam a gazdasági életben kvázi mint egy regulátor szerepeljen. Nálunk ezt magánembereknek kellett csinálni; magántestületek voltak azok, amelyek ezzel foglalkoztak, igy pl. a szakszervezeti tanács, amely a munkásság életviszonyainak figyelembevételével állított össze ilyen drágulási statisztikát, a másik a Pester* Lloyd, ahol ennek a polgári hírlapnak munkatársa