Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-344

A nemzetgyűlés 344. ülése 1924. évi november hó 28-án, pénteken. 489 yette magának azt a fáradságot, hogy össze- i gyűjtve az adatokat, megállapitsa a drágulás I fokát, itt van azután egy másik lap, a Köz- | gazdasági tEigyelő, amelynek a környezetébe tartozó urak akár munkaadói megbízásból, akár pedig magánszeinpontból gyűjtik ezeket az adatokat és tájékoztatják a közvéleményt a drágaság fokáról. Nálunk elsősorban az államnak volna ez a kötelessége. Hiszen az állam I egyike a legnagyobb munkaadóknak. Eltekintve az állami adminisztrációhoz szükséges tisztviselőktől, tény, hogy az állam, mint az Államvasutaknak, az Állami Gépgyárnak, a Diósgyőri Vasgyárnak és egy csomó bányának birtokosa és tulajdonosa, egyike a legnagyobb munkaadóknak, az államnak is érdekében állott volna tehát — ha megfelelő szociális érzék volna a kormányban —, hogy megállapítsa tudományosan, mennyi a drágaság foka, mennyivel kell a munkabéreket emelni, hogy a munkások, az alkalmazottak megtarthassák azt az életnívót, amely életnivóii voltak a háború kitörésekor, vagy a háború alatt, vagy egy bizonyos időpontban, hogy az életnívójuk ne rosszabbodjék. Tény az, hogy sem a népjóléti ministeriumban, sem a kereskedelemügyi ministerium,ban, sem a statisztikai hivatalban, sehol nem foglalkoztak ezzel, sőt eleinte — amikor mi a magunk szorgalmából kezdtük ezt csinálni és amikor külföldön már hónapokkal előbb ezek a számitások nyilvánosságra hozattak — szinte lekicsinylő, fitymáló módon kezelték ezt a kérdést és nem egy hivatalos helyen szinte gúnyolódtak azon, hogy a munkások ilyen módszerrel kivánják biztosítani a drágulást. Most, amikor már évek óta tart ez az állapot, amikor már mindenhol tudományos statisztikák kötetei jelentek meg* a munkás megélhetéséről, a drágulásról magáról, már kezdik azok is belátni, hogy hiba volt meg nem csinálni, de azt helyrehozni, visszamenőleg pótolni már teljesen lehetetlenség. Ezek a kicsinyességek és a szociális érzéknek minden hiánya bosszulja meg magát itt. Nagyon sok kérdést békés utón lehetett volna elintézni és nagyon sok sztrájknak nem kellett volna kitörnie, ha itt lett volna egy tudoniáyos számítás, amely megállapítja, hogy mennyi az indexszerü drágulás. Hogy pedig egy szakmára hivatkozzam, hivatkozhatom a grafikai szakmára, ahol a főnökegyesület a munkások szakszervezetével közösen készített számitás alapján állap it ja meg a drágulás mindenkori fokát és pedig automatikusan, minden rázkódtatás nélkül; nem akarom ezzel azt mondani, hogy a munkások teljesen meg vannak elégedve azzal, amit kapnak, de mégis megnyugtatóbb ez, mint az a tény, hogy akárhányszor munkás és munkaadó leül az asztalhoz tárgyalni, nem akörül forog a vita, hogy kell-e adni javítást, vagy nem kell-e adni, hanem a százalékmegállapitások körül folyik . állandóan a vita és mindegyik a maga módszere és a maga számítása szerint igyekszik bizony itani, hogy a drágulásnak nem ennyi százalék felel meg, hanem lényeg-esen kevesebb és sok esetben épen egy hivatalos statisztika hiánya okozza azt. hogy megállapodásra jutni nem lehet, illetőleg nincs valamilyen komoly számitás, amelyre ezen a téren hivatkozni le• hetne. Én tehát ugy tartom, hogy e tekintetben is nagyon sok minden hiányzik. Legyen szabad pl. a bányászatra rámutatnom. Látjuk, hogy mig külföldön pontos számitások állanak rendelkezésre, hogy egy métermázsa szénre mjennyi az üzemben elhasznált fa, olaj, üzemköltség, munkabér s minden egyéb, addig nálunk a termelése]] kivül semmiféle más adat sein áll rendelkezésünkre, sőt most, hogy a szénbizottság megszűnt, aanely a széiikiutalások mellett ezeknek az adatoknak gyűjtését is végezte, félő, hogy még a termelési adatok sem fognak a nyilvánosság rendelkezésére állani. Pedig a szén olyan fontos cikk, hogy rajta alapszik az egész gazdasági élet. Hát hogyan akarjuk ellenőrrzni azt, hogy a bányák helyesen kalkulálnak-e, nem számitják-e túlmagasan a. szén árát, ha nem állnak rendelkezésünkre semmiféle statisztikai adatok ezen a téren és ha nem tudjuk ellenőrizni, hogy egy q szén árában pl. menynyi a munkabér, mennyi az anyag, mennyi a haszon és ha nem tudjuk ellenőrizni, hogy ez a haszon nem több-e, mint a mennyi a rendes polgári haszonnak megfelel? (Halász Móric: Egészen bizonyos, hogy sokkal több!) Ez mind annak a következménye, hogy az állam semmiféle adatokat nem gyűjt ezen a téren, hogy tehát ezek a társulatok teljes privilégiumot élveznek e tekintetben. Ez csak egy kiragadott példa. Ugyanez a helyzet más szakmákban is. Semmivel sem jobb pt más iparágakban, amelyek ugyanilyen fontosak, amelyek épilyen fontos közérdeket szolgálnak és közszükségletet elégítenek ki. Nincs semmiféle számitás a nyilvánosság szempontjából pl. arra, hogy a pékek drágítása mennyiben indokolt; nincs semmiféle hivatalos számítás arra, mi az indoka annak, hogy Budapesten miért olyan drága a hus, amikor a túloldalról azt halljuk az agrár képviselőktől, hogy künn pedig* ők kénytelenek olcsón edadiii a marhát, az élő állatot, (Halász Móric: Ez igy is van! — Kállay Tamás: Kilencezer koronáért adjuk el kilóját!) Mi az oka annak, hogy mig az az élő állat idejut, igy megdrágul? Ez mind annak a következménye, hogy nincs egy orvos, egy professzor, aki nepni azt nézi, hogy valaki tüdőbeteg-e, reumás-e vagy járványos betegségben fekszik, hanem figyeli az életnek ezt a folyamatát, kezét a pulzuson tartja és megállapítja azt, hogy mi az oka annak, hogy a megélhetés ennyire megdrágult. Hiszen a megélne tés megdrágulása maga után vonja a munkabérek emelkedését, hacsak a munkás megélhetésének nehezülését, a munkás életnívójának leszállítását nem akarjuk. (Halász Móric: Ebben igaza van!) Nein hiszem, hogy bármilyen pártállásu képviselő volna, akinek érdekében állana azt az álláspontot képviselni, hogy az ipari munkásság nyomorogjon (Halász Móric: Ezt nem is kívánja senki sem!) hogy az ipari munkásság ne fogyasszon húst, hogy az ipari munkásság olyan kulturnivóra süllyedjen, amely mellett egyáltalában semmi remény sincs termelésre, vagy legalább is fokozott ter melésre. Nekünk az lehet az érdekünk, hogy jól szituált, jól nevelt, kellő intelligenciával rendelkező (Halász Móric: És fogyasztóképes!) éa megelégedett munkásosztályt teremtsünk, mert csak ez képes tényleg produkálni és többet produkálni, és mert csak ilyen munkásosztálylyal vagyunk versenyképesek. (Halász Móric: Ebben igaza van! Helyes!) Hogyan lehet ezt elképzelni akkor, amikor semmiféle szociális vonatkozású rendelkezést nem látunk itt? A legfontosabbak egyike, a statisztika hiányzik ezen a téren, és semmiféle statisztikánk'nincs. Mi a magunk szakszervezeteiben vagy a szakszervezeti tanács utján nagy fáradsággal, nagy kinnal és nagy nehéz ségekkel gyűjtöttük össze azokat az adatokat, amelyek a munkásság* életnívójára vonatkozNAPLÓ XXVII. 72