Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-344

á nemzetgyűlés 344, ülése 1924. évi november hó 28-áw, pénteken. 485 az egész világon nincs annyi csendőr, amennyi vigyázni tudna a koponyákra, amely koponyák a háború után gondolkoznak, amelyekbe gyökeret és gondolatot vert az a tudat, hogy velük az állam nem törődik, hogy ők másod-, harmad-, vagy huszadrendü polgárai ennek az országnag, akiknek csak kötelességeik vannak, » de jogaik nincsenek. Ez a magyarázat, és ha ezt a 13. fejezetet végre fogják hajtani becsületesen, 100%-ig, mint ahogy az szükséges munkásérdekből, szükséges kapitalista érdekből és szükséges államérdekből, akkor egész nyugodtan és bátran megengedhetik majd a szervezkedést, adhatják a legszélsőbb polgári szabadságjogokat, akkor össze fognak ütközhetni a nézőpontok és a világszemléletek, és nem fog egyoldalúan kialakulni mindenütt az a nézet, hogy itt csak egy mentség és szabadulás van : a forradalom. Mert igaza van Frühwirth képviselő urnák, ez ma az ország hangulata, ma mindenki menekülni akar valami alól, ami nyomja és tiporja, de nem tudja hogyan, és épen abban, hogy nem tudja hogyan: rejlik a veszedelem. Ezért emiitettem, mint harmadik főszempontot, az állani érdekét. Ennek csak egyetlenegy levezető csatornája van és ez a kielégitő, messzemenő pártpolitikamentes és fentartás nélkül való szociálpolitika. Azt kell látnunk, hogy amidőn a magyar kormány a nemzetközi munkaügyi konferenciák javaslataival és előterjesztéseivel áll szemben, amelyekben van valami érték és lényeg, azokat vagy nem veszi észre, vagy a bürokrácia útvesztőjében téveszti el, vagy pedig kinyomatja és negativ előterjesztéssel nyújtja be a nemzetgyűlésnek. A nemzetközi munkaüg-yi konferenciák egész sora folyt le már, Washingtontól egészen Genfig egész sereg határozatot hoztak... (Zaj a balközépen.) Elnök: T. képviselő urak, nincs elegendő csend a Házban. Méltóztassanak helyeiket elfoglalni, privát beszélgetéseiket pedig odakünn elvégezni. Propper Sándor: Én értem az érdeklődés hiányát, hiszen csak szociálpolitikáról, csak a munkások védelméről van szó, ez nem kell hogy annyira érdekelje a képviselőket. Elvész a lényeg. Az elmúlt és lefolyt igen értékes nemzetközi munkaügyi konferenciák javaslatokat terjesztettek már a különböző nemzetek elé, és fájó szivvel olvassuk a külföldi újságokban, hogy ez, vagy amaz az állam, de majdnem minden állam komolyan, őszintén és becsületesen foglalkozik ezekkel az előterjesztésekkel, törvénybe iktatja, ratifikálja, végrehajtja, átviszi a gyakorlati életbe. Nálunk mondhatnám, ez az első ilynemű törvényamely becikkelyezés okából a nemzetgyűlés elé kerül és ennek is két szegényke paragrafusa van, amely tudomásul veszi azt, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igazgatótanácsa ezentúl többszámu tagból fog állani, mint amennyiből állott eddig. Ebből áll a magyar kormány szociálpolitikai készsége. Persze, ez nem kerül pénzbe, nem kerül fejtörésbe, le kell fordítani ezt a paragrafust, két paragrafust kell hozzá mellékelni, be lehet tenni a Corpus Jurisba, nemi történt semmi változás és a kormány hivatkozhatik arra, hogy ratifikált egy nemzetközi munkaügyi előterjesztést és beiktatta ezt egy törvénybe. Azt persze nem irja hozzá, hogy ennek puszta adminisztratív jelentősége van csupán, amely a magyar szociálpolitika ügyét egyetlen csigalépessel sem viszi előre. Mondom, általában azt kell tapasztalnunk, hogy ami a békeszerződésből jó, ami abból elfogadható, azt a kormány szisztematikusan mellőzi. Nem akar róla tudomást venni, hogy ennek a rossz békediktatumnak vannak igen jó oldalai, amelyeket, ha végrehajtanak, közelebb lehet hozni a politikai igazságtalanságok kiküszöbölését. Hogy egyébre ne hivatkozzam, a békediktatumnak itt van pl. a 76. §-a, amelynek az a célzata, hogy a háború kitörésétől a békekötés ratifikálásáig^követett politikai magatartásáért senkit uiüózni, vagy zaklatni

1 ne lehessen. Ez a szakasz egészen világosan beszél, épen olyan világosan, mint a 13. fejezet, amely a munkaügyet van hivatva szabályozni, és sehol sem látunk egy gondolatot, vagy egy akaratot arra, hogy ezt a szakaszt végrehajtsák. Pedig nem volna nagy dologról szó, nem idegen hatalmaknak tenné vele szívességet, hanem a magyar viszonyok stabilitását és konszolidációját hozzuk létre, ha ezt a 76. §-t végrehajtjuk. Hiszen, ha a magyar kormányban vagy a ánagyar nemzetgyűlés többségében csak ,egy akis részecskéje volna meg annak a sok keresztény és nemzeti jelszónak, amelyeket szóval ós Írásban hirdetnek, akkor már régen végrehajtotta golna, először a 76. §-t, hogy kiegyenlítse a megrázkódtatott tömeglelket, azután nyomban utána a 13. fejezetet, amely, szervezi és védelmezi a munkát és kiépíti, kifejleszti a szociálpolitikát. Ebben az esetben sokkal messzebb tartanánk már, mint amilyen messze tartunk most, amikor a kormány hallani sem akar azokról az intézkedésekről, amelyek az országra nézve jók és termékenyek. A 76. § alapján már régen ki kellett volna engedni a börtönökből a politikai üldözötteket, már

1 régen hatályon kivül kellett volna helyezni az 1912:LX11I. te. alapján kibocsátott és a politikai üldöztetésekre szánt rendeleteket, régen meg lehetett volna szüntetni Zalaegerszeget, régen likvidálni lehetett volna az emigrációs kérdést, régen sutba lehetett volna dobni minden rossz háborús maradványt, és régen el lehetett volna indulni az élet uj utjain, amelyről önök odaát csak prédikálnak, de afelé soha egy komoly lépést megtenni nem akarnak. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a napirenden lévő tárgyhoz visszatérni. (Várnai Dániel: Arról beszél!) Propper Sándor: Én a rámcsengetést köszönettel tudomásul veszem, kénytelen vagyok azonban megállapítani, hogy ez a törvényjavaslat szorosan kapcsolatos a békeszerződéssel, amelynek a törvényjavaslattal bizonyos vonatkozásai vannak, úgyhogy óhatatlan, hogy az ember a békeszerződés egy és más rendelkezését összefüggésbe ne hozza a törvényjavaslattal, amely, mint a trianoni békeszerződés 13. $-ának egy kiegészítő törvénye kerül be a Corpus Juris-ba. Hogy visszatérjek az eredeti gondolathoz, azt, ami a békeszerződésben jó, a kormány mellőzi. Ilyenek a 13. fejezet és ilyenek a nemzetközi munkaügyi eddig meghozott határozatai. Olaszország, amely kifejezetten alkotmányosan reakciós ország, ahol Mussolini őszintén és becsületesen megmondja, hogy : én igenis reakciós faseista vagyok, és eltiprok minden szabadságot, mondom ugyanaz az Olaszország már ratifikálta a 8 órai munkaidőt. Nem lehet azonban erről hallani nálunk, ahol pedig ugyebár a keresztény nemzeti irány uralkodik, amely demokráciát hirdet, és amelynek kormányéi-