Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-344

476 A nemzetgyűlés 344. ülése 1924. évi november hó 28-án, pénteken. veszünk részt most a szerződés módosításának tárgyalásában, de már akkor: is az volt a felfogásunk — habár az egész békeszerződés nem is nevezhető békeszerződésnek, mert teher, és súly a magyar nemzetre nézve —, hogy van ennek a szerződésnek egy „Munka" című szakasza, amely kiválik az egész szerződésből, amelyben már demokratikus gondolkodás nyilatkozik meg s amelyben bennünket, Magyarországot is, egyenlő szerződő félnek tekintenek s ugyanolyan jogokat biztosítanak a magyar államnak is, mint amilyenek a többi győző államok képviselőinek biztosítva vannak. Epen azért veszünk részt most a tanácskozásokban, mert ez által nem adjuk fel elveinket s viszont azok a módosítások, amelyeket a békeszerződés idevonatkozó paragrafusain teszünk, tulaj donképen egész lényegtelen dolgok, a magyar államot egyáltalán nem érintik, hanem, amiit ezt az előttem szóló képviselő ur is mondotta, ez kedvezmény akar lenni, az Európán kivül álló tengerentúli államok számára. A cél az, hogy azokat bekapcsolják abba az eredményes és igazán értékes munkába, amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal végez. Nekem is ugyanez a felfogásom, de ha ez a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal igazán teljesíteni akarná hivatását, sokkal nagyob hatáskört kellene részére biztosítani. Nem elég az, ami történik, s nem elég az a tanács sem, amelyet nekünk ad a békeszerződés idevonatkozó .része és ha a szerződésnek ez a része azt mondja ki, hogy a Nemzetek Szövetsége az általános béke megvalósítását tűzte ki céljául, ezt a békét csak ugy fogja elérni, ha működését a szociális igazságra alapítja. Teljesen igaza van a szerződésnek és annak, ami abban le van fektetve. Kérdezem azonban, hogyan gondolják a szerződő felek azt, hogy Magyarországon ezek a szociális igazságok érvényesülni fognak akkor, amikor az érvényesülés lehetőségét tőlünk elvették, elrabolták és amikor Magyarországot ettől megfosztották? Hogy képzeli ez a szerződés azt, hogy itt szociális béke, igazság és megértés legyen akkor, amikor országunk kétharmadát leszakították, s amikor nemcsak az ottani, de még a csonka Magyarországon levő értékeket is elpusztították? Legnagyobb hibája tehát ennek a szerződésnek az, hogy csak elveket és tanácsokat ad nekünk, de azokat az eszközöket, amelyekkel ezeket a tanácsokat végrehajthatjuk, meg-valósithatjuk, épen a szerződő felek vették ki Magj^arország kezéből. Ez fájó seb marad minden magyar ember lelkén, de bízunk és hiszünk abban, hogy a szerződő felek, köztük a nagyhatalmak, előbb-utóbb rá fognak jönni arra, hogy a magyar nemzettel szemben súlyos igazságtalanság történt, hogy ezeket az igazságtalanság'okat előbb-utóbb, nem a magyar nemzet, nem a magyar munkásság, a magyar szociális béke érdekében, de egész Európa békéje érdekében revízió alá kell venni, és ezeket az igazságtalanságokat valahogy a magyar nemzettel szembeni gyakorolni kell. Addig- is, amig ez az idő bekövetkezik, mi a magunk részéről nagy szimpátiával kisérjük a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnak, mint e szerződésből folyó .hivatalnak működését. Nag3

T

on óhajtandóiiak találnánk, hogy azok a határozatok, amelyeket ott hoznak, a lehetőség határain belül legalább érvényre jussanak Magyarországon is. Milyenek ezek a határozatok, mik azok a célok és elvek, amelyeket a Nemzeti Munkaügyi Hivatal maga elé tűzött? Azt mondja a 2. cim

1 Általános elvek, 355. cikkében (olvnssa): „A magas szerződő felek elismervén azt, hogy a bérmunkások testi, erkölcsi és szellemi jóléte nemzetközi szempontból legnagyobb jelentőségű, ennek a magasztos célnak eiőmozditása érdekében az első címben megállapított és a Nemzetek Szövetségével kapcsolatba hozott állandó szervezetet létesítenek". „Ennek a szervezetnek célja — mondják a következő paragrafusok — a fentemiitett vezérelv, hogy a munka nem tekintendő csupán árunak, vagy kereskedelmi cikknek", Ezzel a súlyos és értékes gondolattal szemben Magyarországon szomorúan látjuk, hogy nálunk a munka, a munkáskéz, az emberi anyag, a szaktudás, az értelem] igazán nem egyéb, mint közönséges árucikk, nemcsak közönséges árucikk, de a legkevésbé megbecsült árucikk, mert mig megbecsülik Magyarországon a gépet, mint árut, a földet mint eszközt, az állatot mint munkaeszközt, addig a legkevesebb megbecsülésben van része ugy a fizikai, mint a szellemi munkának. Ezért kívánatos volna, hogy a munkaügyi hivatal elveihez közeledjünk Gí3 cl törvényhozás ez elvek szem előtt tartásával működjék; be kell következnie Magyarországon is olyan helyzetnek, amelyben a munkát nem tekintik árucikknek, az embert nem kezelik közönséges anyagként, hanem a keresztény elveknek megfelelően az élet közepébe helyezve, mint legnagyobb értéket becsülik meg. Ez a mi kívánságunk és törekvésünk. Kívánatos volna tehát, hogy azok a javaslatok, amelyeket a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, akár egyezmény, akár ajánlás formájában az államok elé terjeszt, törvényjavaslat formájában a nemzetgyűlés elé kerüljenek és végrehajtassanak. Nagyon érdemes volna — de a részletekbe nem mehetek bele — végigmenni azokon az elveken, amelyeket a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal célul tűzött ki maga elé. így pl. a 2. §-bau a szabad szervezkedés joga van lefektetve minden törvényes célra, ugy a munkások, mint a munkaadók részére. Ettől Magyarországon még messze vagyunk. Mi, keresztényszocialisták, a teljes szervezkedési szabadságot követeljük minden munkás, minden dolgozó ember részére. Ne mosolyogjanak a t. képviselő urak (Esztergályos János: Gondoljon a dohánygyárra ! A 170.000 koronás heti fizetésre!) mert ezt a szervezkedési jogot még a szociáldemokrata terrorral szemben is követeljük; nemcsak az állammal szemben követeljük ezt, hanem mindenkivel szemben, aki bármely formában megakadályozni akarná. Ugyanilyen értékes a harmadik pont is, amely azt mondja ki, hogy a munkások olyan munkabérrel díjaztassanak, mely abban az időben és abban az országban, amelyben élnek, számukra tisztességes életmódot biztosit. Ez is olyan elv, amelytől még olyan messze állunk, mint jalhogy m'ondani szokás, Makó Jeruzsálemi őll Ez az elv Magyarországon egyáltalában nincs érvényesítve, mert hiszen, ha kifejezném itt számokban azt a létminimumot, amely egy dolgozó ember létfentartásához szükséges és szembeállítanám ezzel tényleges jövedelmét, megbotránkoztató képet tárnék a nemzetgyűlés elé, amelyből mindenki meggyőződhetnék arról, hogy a létminimumtól bizony mi még nagyon messze vagyunk. Ezért nagyon kívánatos volna, hogy a javaslatokban lefektetett ez a szellem Magyarországon is kifejezésre jusson a törvényhozás működésében. A nyolcórás munkanap, a 48 órás munkahét nemcsak a dolgozó férfimunkásoknál nincs meg, de a nő- és gyermekmunkásoknál sem. Nagyon örü-