Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-330

36 A nemzetgyűlés 330. ülése 1924. évi november hó 5-én, szerdán. és nemzeti létünket lehetőleg szabadon és biztosan élhessük le. Ezelőtt két évvel már rámutattam azokra a kérdésekre, amelyek a békeszerződések végrehajtásával^ kapcsolatban a magyar nemzet jövőjét veszélyeztetik és itt elsősorban négy kérdésre mutatok rá, mint amelyeknek becsületes és a magyar szempontokat is figyelembe vevő végrehajtásától e nemzet jövendője függ. Ezek a kérdések voltak mindenekelőtt: a magyar határ rendezése, és pedig a Mille ran dféle kísérőlevélben foglalt Ígéretek figyelembe vételével, azután a jóvátételi kérdés rendezése, azután a határokon, az ezidőszerinti határokon túl élő nemzeti kisebbségek jogainak védelme és végezetül a katonai ellenőrzés, illetőlee: az általános katonai leszerelés problémája. Ez a négy nagy kérdés-komplexum volt elsősorban az a négy külpolitikai természetű kérdés, amelyek a békeszerződések által teremtett keretek között ennek a nemzetnek életét elsősorban hivatva lettek volna szabályozni. Igen t. Nemzetgyűlés! Két esztendő telt el felszólalásom óta és azóta a négy kérdés közül kettő már elintézést nyert, — mind a kettő a mi kárunkra és hátrányunkra. A magyar határok most már körülbelül véglegesen meg vannak jelölve és meg kell állapitanunk, hogy a Millerand-féle kísérőlevélben foglalt ünnepélyes ígéreteknek egyetlenegy esetben sem tétetett elég, a határmegállapitó bizottságok a magyar szempontokat egyetlenegy esetben sem vették figyelembe, az elkövetett igazságtalanságok jóvátétele a Népszövetség jó szolgálatainak az igénybevételével nem következett be, a^ magyar határok végleges rendezése következtében nagy zárt tömbökben élő magyar kisebbségek most már véglegesen idegen fenhatóság alá kerültek és a trianoni békeszerződés keretein belül nincs többé mód ezen a helyzeten változtatni. A másik kérdés, amely nem végleges elintézéshez, de ideiglenes elintézéshez, sajnos, igen hosszú időre szóló elintézéshez jut: a jó\

r

átétel kérdése. Ebben a kérdésben sem sikerült az eredeti magyar álláspontot elfogadtatnunk. Az eredeti magyar álláspont az volt, hogy Magyarország, amely területének kétharmadrészét, aranyértékben milliárdokat, azonkívül lakosságának több mint felét elveszítette, ez a csonka Magyarország jóvátételi célokra már többet fizetett mint bárki más és hogy tőlünk gazdaságilag tönkrement, pénzrügyileg idegen segitség-re szoruló nemzettől jóvátételt követelni nem lehet. Ezt az álláspontot sem sikerült az idők folyamán megvédelmezni. A magyar kormány a szanálással kapcsolatban belement a tényleges jóvátételi fizetésekbe anélkül, hogy a jóvátételek végösszege egyáltalán megállapittatott volna. A kérdés azonban egy húsz esztendőre szóló jóvátételi fizetési program révén lekerült az aktuális kérdések sorából és ennek következtében most már tulajdonképen csak két olyan kérdés maradt fenn, amely ezt a nemzetgyűlést érdekelheti ős Dedig a nemzeti kisebbségek védelme és az általános katonai leszerelés, illetőleg a katonai ellenőrzés problémája. T. Nemzetgyűlés! Én ugy érzem, hogy ez a nemzetgyűlés rövidesen már nem lesz abban a helyzetben, hogy e két kérdés tekintetében is véleményt nyilváníthasson és pedig nem lesz abban a helyzetben azért, mert ugy, miként az előbbi két kérdésnél történt, a hátralevő két kérdésben is immár egy A^égleges rendezés veszedelme fenyeget és ez a végleges rendezés mindkét esetben a magyar nemzeti érdekeknek és szempontoknak tökéletes negligálásával készül reánk szakadni. Ezzel a két kérdéssel akarok tehát még behatóan foglalkozni, tekintet nélkül arra, hogy üres háznak és siket füleknek beszélek. A magyar kérdés felvétele, abban a vonatkozásban, amely nem igér pillanatnyi és gyors sikereket és babérokat, hanem az egész magyar közvéleménynek egy^ tartós ós állandóan megfeszitett idegerejére és munkájára volna bazirozva, a magyar kérdésnek a magyar köztudaton keresztül a külföldi közvélemény elé való erélyes odavetitése, nagyon jól tudom, a mai politikai konstellációban nem lehetséges, mert hiszen ma csupán az ellenzéknek egy törpe frakciója van abban a helyzetben, hogy nemzeti szempontokat határozottan hangsúlyozhasson. Nagyon jól tudom és látom a jelenlegi kormány nyilatkozataiból, külföldi nyilatkozataiból és abból a belföldi sajtópolitikából, amely a nemzetre nézve legsérelmesebb népszövetségi és egyéb intézkedéseket is egyszerűen elkenni, vagy elsikkasztani iparkodik, hogy itt nem a nemzeti öntudatnak, nem a nemzeti gondolatnak egy erélyes, éber és határozott hangsúlyozásáról van szó, hanem arról a bizonyos erkölcsi leszerelésről, amelyet Bethlen István gróf Genfben személyesen oly sikeresen hangoztatott, sikeresen a külföldi hatalmak jóindulatának, megnyugvásának és személyes szimpátiáinak előmozdítása érdekében. A nemzeti kisebbségek védelme, nemcsak joga, de kötelessége a Népszövetségnek. A Népszövetség a békeszerződések, illetőleg kisebbségi szerződések által ráruházott ezen kötelezettség teljesítését az u. n. Tittoni-féle resolutióban ünnepélyesen vállalta. Ezek a kisebbségi kérdések minket, magyarokat illetőleg főleg két kérdésre koncentrálódnak ; a többiről nem is akarok beszélni. Ez a két kérdés : a határokon tál élő magyarság vagyonának megvédése, megmentése, és a kulturális kérdésnek, a magyar nemzeti életnek legalább nyelvben, vallásban és tanulásban való megvédésének kérdése. Nem beszélek a közjogi kérdésekről, nem beszélek a választási kérdésekről, nem beszélek a magyar kisebbségnek az uj hatalmak szférájában, állásokban, méltóságokban való elhelyezkedésének lehetőségeiről, csupán a vegetativ élet fentartásáról, arról akarok beszélni, hogy az elszakított részeken levő magyarság a maga nemzeti mivoltához és az ősi röghöz való jogát, legalább ezt a minimumot el ne veszítse. A magyar kisebbségek részéről és a régebbi magyar kormányok részéről is ismételten kísérlet történt az iránt, hogy a Népszövetséget érdemleges állásfoglalásra birja ezekben a kérdésekben. Számtalan esetben kerültek panaszok a Népszövetség asztalára a kisebbségi kérdéssel kapcsolatban, és Uagy megdöbbenéssel kell megállapítanunk azt, hogy soha egyetlenegy esetben sem kerültek ezek a kérdések, ezek a konkrét panaszok érdemleges elbírálás alá. Azt kell mondanom, hogy egy csodálatos élhetetlenség nyilvánult meg a magyar élet vezetőinek és elsősorban a kormánynak részéről akkor, amikor a Népszövetség tanácsában képviselt semleges államok közül sem sikerült soha, egyetlenegy esetben sem bár egynek is a hozzájárulását megnyerni ahhoz, hogy a tanácsban magáévá téve a magyar kisebbség sérelmét, ennek konkrét tárgyalását kierőszakolja. Amit mi magyarok nem tudtunk elérni, azt a német birodalom, amely nem tagja a Népszövetséginek, Németország, amellyel szemben az entente animozitása, haragja feltétlenül sok-