Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-330

"A nemzetgyűlés 330. ütése 1924. évi november hó 5-én, szerdám. 29 fejlődésére, természetesen ig*en károsan hat vissza. Eltekintve a szqciálhigiéniai szemponttól, még- egy más, igen szomorú állapot keletkezik ebből, az, hogy a mászáros- és hentesipar hovatovább teljesen el fog sorvadni, a munkáltatók nem képesek segédeket tartani, a munkások ezrei vannak munka nélkül, azon egyszerű oknál fogva, mert húsfogyasztás nincs, ennek következtében nincs szükség munkásokra és | nincs szükség mészárosokra sem. A husdrágaság tehát magára az iparra is károsan hat vissza, a melléktermékeket feldolgozó iparágakat is hihetetlen módon megdrágitja, úgyhogy a husdrágaság, attól eltekintve, hogy szociálhigiéniai szempontból is kárt okoz, elpusztítja az adóalanyokat, lehetetlenné teszi egy szép, fejlett ipar még erősebben való kifejlesztését. Ezek az állapotok, amelyeket itt csak röviden, úgyszólván telegram-stilusban vázoltam, inditották a főváros hatóságát arra, hogy megpróbálkozzék amerikai zsirnak és ausztráliai fagyasztott húsnak behozatalával. Kétségtelen, hogy ez a fagyasztott husbehozatal és a zsirbehozatal valamiképen enyhítette a husdrágaságot; az is kétségtelen, hogy a lakosság, bár csak kis részében, hozzá tud jutni a húshoz és tud magának húst vásárolni. (Egy hang a szélsőbaloldalon: De egy fél napig kell mellette állani!) A nehézség azonban az, hogy a behozatal olyan kicsiny mennyiségben történik, hogy a lakosság különösebb fáradság nélkül ehhez a húshoz nem juthat hozzá, fél napig kell az asszonyoknak és a gyermekeknek ácsorogni azért, hogy végre nagykeservesen egy kiló húshoz hozzájuthassanak. Azonkivül ez a husakció kizárólag a fővárosra szoritkozik, a főváros környéke ebből ki van kapcsolva, annak lakossága legfeljebb ugy jut hozzá, hogy ha bejön a fővárosba és itt sortáll. Vidéki városokban; ebben a tekintetben egyáltalában semmiféle intézkedés nem történik, ott a lakosság sem amerikai zsirt, sem fagyasztott húst nem kap és ha akar húst venni, kénytelen a rettenetesen drága húst vásárolni, azt, amelyet ott a mészárosok árusitanak és amelyet ezek a nagy költségek terhelnek. Ami a főváros akcióját illeti, ezt én nem akarom lekicsinyelni. Tartozom azonban kijelenteni, hogy nem tartom a főváros egész akcióját valami szerencsésnek. Szerintem a fővárosnak, és egyáltalán egyetlen közületnek sem lehet hivatása az, hogy húst árusítson és élelmiszerek árusitásával foglalkozzak, ezt mindenütt rábizzák az iparosokra, vagy a fogyasztók által, a maguk jószántából, alakitott szövetkezetekre s a városok legfeljebb annyit tesznek, hogy ezeknek a testületeknek — akár magánvállalkozóknak, akár szövetkezeteknek — megkönnyítik, hogy húst tudjanak szerezni. (Zsilinszky Endre: A nagy vágók kapzsiságáról nem beszélnek! — Peyer Károly: És a főváros sok adójáról! — Zsilinszky Endre: A nagyvágók kapzsiságáról is kellene beszélni a szocialistáknak! — Peyer Károly: Arról is beszélünk! Csak várjon!) Egy szót sem beszéltem arról, hogy nem kell ez az akció, csak arról beszéltem elméletben, hogy sehol a világon példát nem találunk arra, hogy a város beálljon a saját adóalanyainak konkurrenséül, sehol a világon egy várost nem lehet megnevezni, én magam legalább nem tudok olyan városról, ahol ez megtörténnék. Tény az, hogy az uzsora tette ezt szükségessé, tény az, hogy a fogyasztóközönség védtelensége, gyámoltalansága az oka ennek, mert , nem tud magán segiteni; a lakosság gyámoltalansága tette szükségessé, hogy a főváros élelmiszerekkel foglalkozzék. (Zsilinszky Endre: Önöknek örülni kellene ezért, hogy a főváros ezzel foglalkozik! — Peyer Károly: Nem azt mondja, hogy ez helytelen, hanem azt, hogy helyes, hogy a főváros most csinálja!) Nem szükséges velem szemben a főváros tanácsát megvédeni. Ez egyszerűen elméleti beszéd; azt állitom, hogy nem lehet a városok feladata az^ hogy élelmiszerkereskedelemmel foglalkozzanak. Budapesten speciális az eset: a lakosság gyámoltalansága és a felburjánzott uzsora teszi szükségessé azt, hogy a főváros ezzel foglalkozzék. Ezt mondottam. A kormány tehát lehetővé tette a fővárosnak, hogy amerikai zsirt és ausztráliai fagyasztott húst árusítson. Szerintem a kormány azzal, hogy kizárólagosságot és monopóliumot adott a főváros tanácsának arra, hogy csak a főváros hozhasson forgalomba fagyasztott húst és amerikai zsirt, helytelen politikát űzött. (Szabó József: Maga a főváros hozta be! A főváros saját fogyasztóközönségét látja el vele!) EIIIÖK: Csendet kérek, képviselő urak! (Peyer Károly: Mindenki hozhasson be! — Halász Móric: Szabad! Nincs eltiltva! — Peyer Károly: Épen az baj, hogy nem szabad!) Malasits Géza: Dehogy szabad és épen ezért interpellálok. Méltóztassék nyugodtan meghallgatni. (Zsilinszky Endre: A nagyvágók úgysem fognak behozni fagyasztott húst! — Peyer Károly: Próbáljuk meg! — Zsilinszky Endre: Rosszul ismeri őket!) Ha a főváros húsüzeme annyi fagyasztott húst és zsiradékot tudna forgalomba hozni, amennyi a fővárosi lakosság ellátásához elegendő volna akkor talán nem szólnék. Ami azonban ezen a téren történt, az igen kevés és igen csekély, mert a lakosságnak egy tört hányada jut hozzá ehhez a hashoz és csak egy nagyon csekély része jut hozzá ehhez a zsirhoz, mert nem érnek r £i clZ emberek órák hosszát ácsorogni érte. Hisztn a főváros kormánybiztosa, amikor ebben a kérdésben eljártunk nála, maga is kénytelen volt beismerni, hogy 40—50 —60, legfeljebb 100 kilogramnál többet nem tud egy székbe beállítani, mert nincs akkora tőkéje. Amire én célzok, az szimplán csak az: min-: den olyan államban, ahol a viszonyok kényszeritő hatása alatt kénytelenek külföldről fagyasztott húst behozni, az állam arra törekszik, hogy akár a munkáltatók által alakitott szindikátusoknak, akár pedig a szövetkezeteknek módjuk legyen arra, hogy ezt a húst behozzák a fogyasztóközönség nagyobb rétegei közt szétosszák. Itt, Magyarországon az a helyzet, hogy a vidéki városok ezzel egyáltalában nem foglalkozhatnak és a fővárosban is csak fővárosi húsüzem foglalkozhat vele. Azt a bájos dolgot látjuk, hogy mig az egyik oldalon a keresztény községi párt és a többségi párt folyton azt hangoztatja, hogy az iparosokat támogatni kell és az iparosokat nem szabad elpusztulni engedni, és mig állandóan a kisiparosok támogatásáról és a népies politikáról hallunk beszélni, addig azt tapasztaljuk, hogy Budapesten egyenesen kiszolgáltatják a lakosság dühének a mészárosokat, mert hiszen az a disztingválni nem tudó ember nem lát mást, mint azt, hogy a mészárosnál már 32—34.000 koronáért van kiirva a hus, a város pedig 22.000, illetőleg 25.000 koronáért adja; egyszerűen azt mondják ezek az emberek, hogy a mészárosok zsiványok, meg akarnak rabolni bennünket, A legtöbb ember nincs tisztában azzal, miért tudja a város 22.000, ilV