Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-330

28 A nemzetgyűlés 330, ülése 1924. évi november hó 5-en, szer dem». kórház átalakítására vonatkozó eme nyilatkozatomat, mert rajta leszek, hogy a legszigorúbb tél beállta előtt a barakkok nagy része már lakható állapotban legyen. (Helyeslés.) Kérem válaszom tudomásul vételét. Elnök: Az interpelláló képviselő ur kivan szólni? Saly Endre: Nem! Elnök: Az interpelláló képviselő ur nem kivan szólni, kérdem tehát a t. Nemzetgyűlést, méltóztatik-e tudomásul venni a minister ur válaszát, igen vagy nemi (Igen!) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Ki a következő interpelláló? Hebelt Ede jegyző: Várnai Dániel! Elnök: Az interpelláló képviselő ur nincs jelen, az interpelláció töröltetik. Ki a következő interpelláló? Hebelt Ede jegyző: Rákóczi Ferenc! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, interpellációja töröltetik. Ki a következő interpelláló? Hebelt Ede jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Nemzetgyűlés! A folytonosan emelkedő húsárak következtében a főváros lakossága hovatovább kénytelen leszokni a husevésről és arról, hogy ételét zsirral megzsirozza. Az állapotok nemcsak Budapesten, hanem az ország nagyobb városaiban is hovatovább odafajulnak, hogy a most felserdülő kisiparos-, munkás- és kistisztviselő-generáció nem fogja tudni még hirből sem, hogy mi a húsétel és ennek a jövendő generáció meg" lehetős nagy kárát fogja látni. Különösen káros ez a mai állapot a nehéz fizikai munkát végzők számára, akik a múltban sem voltak igen elkényeztetve húsevés tekintetében, ezidőszerint azonban katasztrofálisan nehéz a helyzetük. Legyen szabad csak felemlítenem a húsárak és a keresetek egymáshoz! viszonyát, ami a legfényesebb bizonyítéka annak, hogy épen a dolgozó városi lakosság az, amely hovatovább kénytelen teljesen leszokni a husevésről. A marhahús ma tizenkilencezerszer olyan drága, mint volt békében, a sertéshús ára huszonegyezerszerese, a disznózsíré huszonhatezerkétszázötvenszerese, a füstölt szalonna pedig huszonhatezernyolcvanszorosa a békebeli árnak. A másodrendű kolbász huszezerszer olyan drága, mint volt békében. Ezzel szemben a jól kvalifikált ipari munkások keresete tizenháromezerszerese annak, ami volt békeidőben, a női munkások és ifjuímimkások keresete pedig 8—10-ezer:szerese a békebelinek. A kisiparosok keresete, bármennyire erőlködnek is, semmivel sem emelkedett nagyobb arányban, mint az ipari munkásoké. A tisztviselők kei-esete, úgy a városi, mint az állami tisztviselőké, mélyen alatta marad az aranyparitásnak. Mint tudjuk, a hivatalos dollárkurzus alapján megállapított szorzószám 15.300, az állami szorzószám pedig 17.000. Azt látjuk, hogy a keresetek lényegesen ezek alatt a szorzószámok alatt maradnak, holott a húsárak kivétel nélkül mind az aranyparitáson felül vannak. Ez azután természetszerűleg maga után vonja azt, hogy a lakosság húsellátása, hússal való táplálkozása rendkívül hiányos, úgyhogy nem túlzok akkor, ha azt mondom, hogy kevés állami van Európában, amelyben a fejenkénti húsfogyasztás olyan alacsony volna, mint nálunk Magyai*országon. Ami pedig a fővárost illeti, itt, sajnos, azt kell konstatálnom, hogy a fejenkénti húsfogyasztás hónapról-hónapra csökken és a békebeli állapottal szemben annak alig egyharmadát teszi ki. Lehet azután azon .vitatkozni, hogy kell-e húst enni, vagy nem kell húst enni. Hiszen tudjuk, hogy vannak bizonyos felfogások, amelyek azt hangoztatják, hogy nem kell húst enni. Bizonyos azonban, hogy a nagyvárosok kultúrája, a nagyvárosok munkabeosztása, a nagyvárosok idegölő, idegesítő munkája feltétlenül szükségessé teszi, hogy az emberek hússal táplálkozzanak. Mármost, a béke idejében sem volt a városi dolgozó lakosság — különösen itt nálunk, Magyarországon — a húsétel tekintetében elkényeztetve; azelőtt is a középeurópai államok között a húsfogyasztás itt lényegesen kisebb volt, mint Ausztriában, mint Németország-ban, nem is beszélve Svájcról, Franciaországról, vagy Angolországról. Ha a jelen esetben megnézzük, hogy mi okozza a husdrágaságot, akkor azt tapasztaljuk, (Zsilinszky Endre: A nagy vágók, képviselő ur, nem a gazda!) — rögtön rátérek arra is — ... azt kell látnunk, hogy egy kiló marhahús szállitási költsége, fogyasztási adója és a hozzátartozó forgalmi adó 4675 koronát tesznek ki, tehát egy kiló húst fuvarköltségben, fogyasztási és forgalmi adóban 4675 korona terhel. Ebbe nincs belefoglalva a kereskedő utazási költsége, nincs belefoglalva vásárpénztári illeték, nincsenek belefoglalva a járlatátiratási költségek, a vágatási díjak, a polgári haszon és egyéb dolgok, úgyhogy ha az egy kiló húsra nehezedő összes költségeket figyelembe veszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy kiló marhahúst Magyarörszágo'm 8000 korona terhel, 8000 korona olyan költség*, amely a polgári hasznon kívül még felmerül. Természetes, hogy ilyen körülmények között drágának kell lennie a húsnak. A sertéshúsnál még rosszabb a helyzet, mert ezt különböző illetékekkel még inkább megterhelik. Ebből elsősorban megállapitható, hogy a husdrágaság'ot az amúgy is nagy piaci árakon kivül azok az illetékek okozzák, amelyek mind az aranyparitáson felül vannak, így a vasúti fuvar és egyéb költségek, és nem kevésbé az, hogy a húsnak három-négy kézen keresztül kell mennie addig, míg a fogyasztóhoz jut. Hozzájárul a husdrágasághoz itt, Budapesten még egy körülmény, amelyet kénytelen vagyok felemlíteni Nevezetesen annak, aki húst vásárol, le kell fizetnie a husfogyasztási adót a főváros pénztárába, s ha kiszállítja a húst Pesterzsébetre, Kispestre, vagy Csepelre, akkor annak a községnek fogyasztási adóját is meg kell fizetnie, ami természetesen megint megdrágítja a húst. Több, mint egy éve folyik a heree-hurca a fővárossal, hogy ezeket a kétszeresen számított husfogyasztási adókat fizesse vissza, mert méltánytalan és igazságtalan, hogy a cég* kétszer fizessen fogyasztási adót, amit azután természetesen áthárít a fogyasztóra. De mindhiába: aki Budapesten vásárol húst nagyban és kiszállítja a budapesti vámokon keresztül a környékbeli községekbe, annak kétszer kell lefizetnie a husfogyasztási adóját és ennek egyik részét egyszerűen nem i éritik neki vissza, ami természetesen nagymértékben hozzájárul a husdrágaság*hoz. Ennek a drágaságnak a folyományaként azt tapasztaljuk, hogy a lakosság, mert nem bir kellőleg hússal táplálkozni, folyton sorvad, a nehéz fizikai munkát végzők munkateljesítménye ezáltal csökken, a fiatal generáció felcseperedik anélkül, hogy húst evett volna, anélkül, hogy zsiradékot kapott volna az ételeiben, és ez az izmokra, az idegekre, a csontok