Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-337

254 A nemzetgyűlés 337. ülése 1924. évî november hó 18-án, kedden. azokkal szavazok, akik a 12. § törlését javasolják. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Miután a Ház határozata értelmében félnégy órakor Szilágyi Lajos képviselő wt sürgős interpellációjára kell áttérnünk, a vitát megszakítom s megteszem napirendi javaslatomat. Javasolom, hogy legközelebbi ülésünket holnap, szerdán, folyó hó 19-én délelőtt 10 órakor tartsuk, és annak napirendjére tűzessék ki: 1. a székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjászervezéséről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása; 2. a középiskolai tanárok képzéséről és képesítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása; s végül 3. a tanitók, óvók és a nem állami tanárok ellátásának rendezéséről szóló törvényjavaslatok tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Holnap interpelláció« nap lévén, természetesen a házszabályok által előirt időben fel fog olvastatni az indítvány- és interpella« ós könyv. Következik a sürgős interpelláció. Szilágyi Lajos képviselő urat illeti a szó. Szilágyi Lajos: T. Nemzetgyűlés! A tőzsdei helyzet miatt, a tőzsdén tönkrement vagyonok miatt és tőzsdére ezek után kerülő vagyonok érdekében óhajtok interpellálni. A tőzsdére járók, különösen pedig a tőzsdések érdekében nem lesz egyetlen szavam sem. Engem nem érdekelnek a nagybankok, amelyek a tőzsdén szerepelnek, nem érdekelnek már három cikluson át szerzett tapasztalataim alapján sem, mert tudom, hogy a nagybankok a maguk óhajait és követeléseit nem a parlamenti felszólalások utján, hanem egészen más utón mindig sikeresen érvényre tudták juttatni. (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Nem érdekelnek a tőzsdések sem, legfeljebb annyiban, hogy vagyonuk a nemzeti vagyonnak egy része, s legfeljebb annyiban, hogy ők is károsultjai annak, ami a tőzsdén történt. Ellenben nagyon is érdekel — és elsősorban az ő érdekükben óhajtok szót emelni — a nao-vközönségnek az a része, amely akaratán kivül, azt mondhatnám, kényszerhelyzetében került a tőzsdére, amely nem ismerte még a tőzsdét, amikor oda került, tájékozatlan és tudatlan volt az ottani szokásokat illetőleg, ügyetlen és jóhiszemű volt s becsületes és lovagias maradt a tőzsdén való szereplése közben is. Annak a nagyközönségnek az érdekében szólok az igen tisztelt pénzügyminister úrhoz, amely részvényeit azelőtt egyszerűen a fiókban őrizte és legfeljebb az év elmultával a szelvényeket vagdosta le. Annak a nagyközönségnek az érdekében emelek szót, amely tengernyi sok anyagi kárt szenvedett már azelőtt is, mielőtt a tőzsdére került volna, pl. a hadikölcsönkötvények megsemmisülése miatt, a bankbetétek valorizálatlan visszafizetése miatt, a forradalmak pusztításai és a megszállás következtében, a menekülésből kifolyólag, végül pedig — bocsánat a kifejezésért — a bután vezetett keresztény kurzus miatt és a csapni való pénzügyi politika miatt, amelyet Bethlen István gróf és Kállay Tibor együttesen a nemzet kárára oly hosszú ideig vittek. (Egy hang a jobboldalon: Ez nem áll. — Zaj.) A közönség, amely ilyenformán a tőzsdére került, igazán nem akart mást, mint a korona romlása elől menekülni, nem akart mást, mint azt az értékcsökkenést, amely a koronában kilátásban volt, ellensúlyozni azzal, hogy a tőzsdére ment. Mi mindnyájan élénken emlékszünk még azokra az eseményekre, amelyek jellemezték a Bethlen—Kállay kettős pénzügyi politikát. A közgazdasági életnek azon az ünnepnapján, amikor végre-valahára Kállay Tibor lemondott a pénzügyi tárcáról, én részletesen fejtegettem itt a nemzetgyűlés színe előtt és kifejtettem azt a kapkodó politikát, amelynek jellegzetes állomása volt pl. a külföldi kölcsön különböző megítélése. Egyszer azt mondták, hogy az felesleges, máskor meg szükségessé, ^ életszükséggé, kormányprogrammá vált. Ismét máskor a devizaforgalom szabadsága, vagy megkötött volta mellett foglaltak állást, egyszer igy, másszor ugy, s mindig hirtelen, átmenet nélkül. Máskor megint a valorizáció szükségességét, vagy szükségtelen voltát hangoztatták, ezt is ötletszerűen, ugy, ahogy jött a sorsa, illetve, ahogy azt a kormány érdeke, a kormány hatalmon való maradása megkívánta. Emiitettem akkor azt a játékot, amelyet a buzaadó fontosságának emlegetésével véghez vitt a Bethlen—Kállay-féle pénzügyi kormány, és emiitettem azokat az elherdált milliárdokat, amelyeket makacsságból arra forditottak, hogy a fiktív koronakurzust fentartsák. (Pikler Emil: Ez volt a legnagyobb bűn!) Kifejtettem akkor Bethlen István gróf és Kállay Tibornak azt a közös bűnét is, hogy Kállay Tibor január 5-iki beszédében, a kormány részére adott nyilatkozatában a nemzetközi spekuláció figyelmét felhívta a magyar viszonyokra és előre bejelentvén azt, hogy a korona értékét le fogja szállítani, ránkzuditotta a spekulánsok sáskahadát. Ez a csapni való politika volt elsősorban az oka annak, hogy a nagyközönség igen tekintélyes része és köztük a középosztály nagy része a tőzsdére menekült a korona romlása elől. Ekkor a tőzsdén kik állottak egymás mellett, illetőleg egymással szemben? Egyrészt ott láttuk a nagybankokat, a nagytőkét érdektársaiknak és alkalmazottjainak egész légiójával a tőzsde szervezetének és működésének tökéletes ismeretével, a nemzetközi pénzpiac teljes ismeretével; ott láttuk másrészt a nagyközönséget abban a tájékozatlanságban, ahogy az előbb fejtegettem, és mögöttük is láttuk lesben állni azt a hadat, amely a vesztett háború romjain munka nélkül akart megélni és mindenáron gyorsan meggazdagodni (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és ott láttuk azokat a nemzetközi szerencselovagokat, akik csak lestek, hogy mi következik be. (Pikler Emil: Ez ellen a nemzetköziség- el^ len nem harcolnak!) Hogy hogyan fogják más vagyonát elrabolni. S akkor azt láttuk, hogy a nagybankok, amelyek ekkor egy nagy és nemes hivatást lettek volna hivatottak betölteni, s amelyeknek az lett volna a feladatuk, hogy a nagyközönség mellé álljanak (Pikler Emil: Van eszükben!) azt irányítsák és vezessék ebben a harcban, nem állottak a nagyközönség mellé és nem irányították azt, hanem ellenkezőleg abban merült ki működésük, hogy a tőzsdére hívták, csalogatták, végül pedig hagyták áldozatul esni ezeknek a rablóknak, akiket palás kifejezéssel megnevezni nem tudok. Nem szükséges ilyen körülmények között kutatni, hogy honnan van a bankellenes hangulat; nem szükséges kutatni, hogv miért van élénk visszhangja, hogy ha a fajvédőcsopórt részéről szidják a bankokat; s nem szükséges kutatni azt sem, hogy miért terjedt el az antisze-