Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-337

A nemzetgyűlés 337. ülése 1924. évi november hó 18-án, kedden. 253 követésének, tehát a deliktuin nem maga a közlemény tartalma, a deliktum csak a sajtó segítségével követtbtik el. Képzeljük el pl. a zsarolás esetét, ahol sajtó utján lehet zsarolni — megvan rá a megfelelő szakasz —, ahol becsületsértő, vagy rágalmazó közlemény megjelentetésével fenyegetnek valakit, és egész sora van még azoknak az eseteknek, ahol a sajtó felhasználásával követik el a deliktumot, amely azonban közönséges deliktum. Nincs is meg annak a deliktumnak a sajtójogi hatásköre és az a deliktum nem

1 is a sajtójogi felelősség, hanem a közönséges köztörvényi felelősség szerint Ítéltetik meg. Ebben az esetben is a helyzet az, hogy ez a 12. § nem sajtódeliktumot állapit meg, nem a plakát tartalma az, amely deliktum, hanem az a körülmény, hogy valaki tilalom ellenére olyan plakátot vagy körlevelet jelentet meg, amely a törvény által * megengedett tartalmon kivül egyebet is foglal magában. Ez a tartalom nem. büntetendő cselekmény, ezt elkövethetem akkor is, ha a legnagyobb dicsériádákat mondom' valakiről, ha nemcsak hogy nem követek el deliktumot, hanem a ntideliktumot követek el, himnuszt irok rágalmazás helyett, csendesítek és békitek lázítás helyett. Itt tehát nemcsak hogy a deliktum hiánya forog fenn, hanem egyenesen antideliktumot követek el. Az a tény, hogy a plakátban vagy körlevélben más is van, mint a gyűlés helye, ideje, a jelölt személye, és a választás helye és ideje, már beledönt engem aibba, hogy deliktumot követtem el, amely a büntetőjogi fogalmak szerint tulajdonképen csak kihágás, mert csak omissio, és csak a szigor szempontjából van itt vétséggé minősítve, tulaj dónké pen azonban a jogtudomány felfogása szerint akadémikusán nem vétség; akadémikusán tulaj donképen csak kihágás, melyet a büntetőszigor szempontjából azért emelnek vétséggé, hogy az illetőt a vétség büntetése érhesse, amely nagyobb maximumokban és minimumokban, mint a kihágás büntetése. Az igen t. előadó ür tehát egészen téves nyomon jár, amikor a sajtótörvény felelősségét akarja ebbe a szakaszba belevonni és amikor azt mondja, hogy ebben az esetben a nyomdászt vagy a kiadót tettesként kell megbüntetni, Először is állapodjunk meg abban, hogy ez a köztörvényi deliktum, ez; nem

1 sajtó deliktum, nem a sajtóbirosághoz tartozik. Ez az egyik. A második pedig az, hogy ki annak a deliktumnak a tettese. Minthogy nem sajtódeliktumiiól van szó, nem lehet a tettes az, aki például azt a röpiratot vagy plakátot szerkesztette, mert az más célokra is szolgálhatott. Azzal még nem követtem el, mint szerző semmit sem, hogy megírtam azt a plakátot, vagy röpivet. Itt tulaj donképen, lényegében véve, kihágásról van szó, az a tettes, aki elrendeli a plakát vagy röpiv kiragasztását, terjesztését. E mellett lehet a nyomdászt és a kiadót is felelőssé tenni, de nem a sajtójog szempontjából, hanem egyszerűen azért, mert a törvényhozásnak ugy tetszik, hogy azoik felelősségét is megállapítsa. Legyünk tisztában azzal, hogy ez abszolúte nem a sajtójog körébe vág; ez a közönséges büntetőtörvénykönyv körébe tartozik, itt tehát nem lehet beszélni a szerkesztő felelősségéről, és nem lehet beszélni a kiadó és a nyomdász felelősségéről a sajtótörvény értelmében. Itt csinálok egy kihágási szakaszt, amelyben megmondom, hogy a kihágásért ki felelős. A kihágásért felelőssé tehetem a nyomdászt is abból a szempontból, hogy ő ne nyomasson ki ilyesmit. A tilalmat megállapíthatom reá nézve, de nem a sajtójog szerint, a sajtójog szerint ő nem felel. Ne lyuggassuk keresztül a sajtójogot folyton incidentalis rendelkezésekkel. (Peyer Károly: Nem akad maid nyomdász, aki kinyomja a plakátot!) Természetes, hogy nem akad, egészen világos, hiszen akkor ő lesz a cenzor. Méltóztassanak ezt a kérdést azért is tisztázni, mert lehetetlennek tartom, hogy ilyen, alapjában véve teljesen alárendelt dologért az emberek egész sokasága feleljen; feleljen az, aki a plakátot vagy a röpivet irta, bár abban nincs semmi deliktum, mely miatt a sajtótörvény szerint mint szerző felelősséggel tartoznék, feleljen érte az úgynevezett felelős kiadó — amint azt megszokták követelni ujabban az ügyészségnél^, hogy a plakátokra és röpiratokba ráírja a nevét az is, aki mint felelős kiadó működik közre —, felelős legyen az, aki elrendeli a kiragasztást, és végül a nyomdász, aki a plakátot vagy röpivet kinyomatta. Bocsánatot kérek, ilyen sokaságát a felelősségnek nem lehet megállapítani és nem lehet a sajtójogi felelősséget és a köztörvényi felelősséget konfundálni. Vagy az egyik alapjára helyezkedünk, vagy a másik alapjára, meg kell tehát mondani strikte, hogy ennek a deliktumnak ki a tettese. Ha epre az álláspontra méltóztatnak helyezkedni, a deliktum tettese csak az lehet, aki elrendeli a plakát vagy röpcédula kiragasztását, illetőleg terjesztését, ezt pedig a nyomdában lehet megtudni. Mindezeket — ismétlem — nem azért mondom el, mintha ezt a szakaszt elfogadnám. Én azon az állásponton vagyok, hogy ez a szakasz merőben felesleges, hogy ez a szakasz semmit sem ér el, mert — mint már kifejtettem — a lázitások, becsmérlések, gyalázkodások, uszítások, sajtó utján, vagy élő szóval, ennek ellenére is vidáman folyhatnak. És ezenkivül ez a 32. § tulajdonképen óriási hipokrizis is, mert ugy akarja feltüntetni a helyzetet, mintha most már minden rendben volna ebben az Országban a választási plakátokon és röpcédula kon kivül, és csak azokat kell még szabályozni. Rendben van a sajtó, ott nem gyalázkodik, nemi uszit, nem lázit senki, gyűléseken nem lázítanak, nem izgatnak, nem hirdetnek gyűlöletet, és ezenkivül csinálhatja a sajtó a maga dolgait a választásokkor vidáman, gyülekezetekben nyilvánosan, szóval tovább lehet csinálni a dolgokat vidáman, csak a plakát és a röpiv veszélyesek. Hát, bocsánatot kérek, ez a hipokrizis, mert az igazán súlyos, az igazán veszélyes deliktumot nem fogják 'meg, nem akadályozzák meg. de ott, ahol nincs baj, ahol a dolgokat sohasem vették komolyan, a választásoknál orvoslást akarnak hozni. Kérem, a választásoknál az emberek nem adnak semmit sem arra, hogy mit mond a másik párt. Ott az egyik azt mondhatja a másikról, hogy ezüst kanalakat lopott és annak egyik párthíve sem fogja ezt komolyan elfogadni. A legkomolyabb állítások is, ha választásokon hangoztatják őket, abszolúte üresen puffognak el. Ha valakiről nekem rettenetes adataim vannak s ezeket a választások alatt sütöm el és mondom el, akkor gondoskodtam arról, hogy ezeket senki komolyan ne vegye. Ha máskor teszem ezt meg, akkor ezeket az adatokat vizsgálni fogják. A választási plakátnak ez az egész dolga nem olj^an tragikus. Áll az, amit mondottam, hogyha valakit a negyedik emeletről le is dobnak, mint pártembert annak részére mindig ki vannak feszítve a hasonló érzésüek mentőponyvái. Az nem töri ki a nyakát soha, akármilyen igazat mondtak róla és bármit déri tettek ki róla. A 12, § tehát teljesen felesleges lévén, ,,-,.