Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-336
Iá nemzetgyűlés 336. illése 1924. évi mint ma, akkor mindig lehet a nagy kerületekben kombinációkat összeállitani és azt mondani, hogy igazságtalanság, hogy ezek a nagy kerületek, ha nem is majorizárnak, de aránytalanul több mandátumhoz jutnak a kisebb kerületekkel szemben, ez azonban egyszerűen abból következik, hogy vannak nagy- és kiskerületek. Ennek konzekvenciáit le kell vonni, és természetes, hogy a nagy kerületekre aránylag mindig több mandátum esik. (Petrovácz Gyula: E kerületek választóinak száma csak 40%, a mandátumoké ellenben 45%.!) A felmerült javaslatok közül épen azért, mert a 22 választókerület alapján állok, Szabó Zoltán igen t. képviselőtársain indítványát fogadom el. (Zsirkay János: Miután már megkérdezte Bethlent!) Eagaszkodom ahhoz a beosztáshoz is, amelyet ő második határozati javaslatában javasol, még pedig azért, mert ezáltal három törzsökös kerültet, a tulajdonképeni régi város: a Belváros, a Vár és a Viziváros, a maga törzsökös mivoltának mintegy jutalmát kapja (Felkiáltások a halközépen: Hát Óbuda mit vétett?), a régi törzsökös lakosság jut nagyobb befolyáshoz a választás utján, viszont a környező intelligensebb, gazdagabb és mindenesetre régibb kulturális múlttal bíró kerületek is bizonyos honoráláshoz jutnak. Legfeljebb egy kifogás merült fel. amelynek jogosságát elismerni vagyok kénytelen, t. i. az, hogy a közigazgatásai kerületek határai a választási kerületek határaival itt-ott nem kongruensek, metszik egymást, s ez nehézségeket hoz létre a kerületi választmányok megválasztásánál, ami azonban nagyon könnyen áthidalható, mert hiszen a választás szavazókerületenként történik. Csilléry igen t. képviselőtársam e másik határozati javaslata elfogadásának kérdésében tehát hajlandó vagyok a döntést a Ház bölcseségére bizni. Egyébként kérem, méltóztassék Szabó Zoltán képviselőtársam inditványát elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: A házszabályok értelmében joga volna még szólni az előadó urnák. Az előadó ur szólni nem kivánván (Rothenstein Mór: Jobb hallgatni, mint szólni!) a tanácskozást befejezettnek nyiívánitom. Következik a határozathozatal. A kérdést, arra való tekintettel, hogy több határozati javaslat és inditvány nyújtatott be, a következőképen kivánom feltenni. (Halljuk! Halljuk!) Indokoltnak tartom, hogy a szakasz felett pontonként, külön-külön történjék a szavazás. (Helyeslés.) Megállapítom, hogy a 10. § 4., 5., 6., 8., 9. és 10. pontjai nem támadtattak meg, ezeket tehát elfogadottnak jelentem ki. Következnék* már most a határozathozatal az első pontra vonatkozólag, amellyel szemben áll Szabó Zoltán és Szakács Andor képviselő urak határozati javaslata. A határozat előtt tehát elrendelem az ő javaslataik felolvasását. Héjj Imre jegyző (olvassa a javaslatokat). Elnök: A kérdést akként kivánom feltenni, hogy el méltóztatnak-e fogadni az eredeti szöveget, szemben Szabó Zoltán és Szakács Andor képviselő urak határozati javaslatával. Amennyiben nem méltóztatnak elfogadni, abban az esetben fel fogom tenni a kérdést Szabó Zoltán képviselő ur javaslatára, szemben Szakács Andor képviselő ur javaslatával. Méltóztatnak a kérdés feltevéséhez hozzájárulni! (Igen!) Akkor kérdezem a t. Házat, méltóztatik-e az eredeti javaslatot, szemben Szabó Zoltán és Szakács Andor képviselő urak javaslatával elfogadni, igen, vagy nemi (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik november hó 14-én, pénteken. 229 az eredeti szöveget fogadják el, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Kisebbség! (Felkiáltások a balközéven: Ellenpróbát kérünk!) Bár a határozat nem lehet kétséges, a képviselő urak kívánságához képest mégis elrendelem az ellenpróbát. Kérem tehát, méltóztassanak felállani azok a képviselő urak, akik az eredeti szöveget nem fogadják el. (Megtörténik. —, Hosszantartó naav zaj a balközépen. — Eckhardt Tibor: Most árulták el a keresztény Magyarorzágot! — Hajós Kálmán: Bizza csak ránk! —- Meskó Zoltán: Mungó! Mungó! — Eckhardt Tibor: De ezért felelni fognak! — Nagy zaj a Ház, minden oldalán.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak! Eckhadt Tibor képviselő urat folytonos közbeszólásaiért kénytelen vagyok rendreutasítani! (Eckhardt Tibor: Felelni fognak érte! — Rassay Károly: Nem szabad csalni!) Csendet kérek, képviselő urak! Megállapítom, hogy a Ház... (Zsirkay János: Csak a zsidó szocialisták^ szavaztak a gróf úrral! — Urbanics Kálmán: Gyakrabban szavaznak önök velük együtt, mint mi! — Zaj.) Zsirkay képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (Nagy zaj.) Csendet kérek, képviselő urak! Ne méltóztassanak az elnöki enunciációnak elébe vágni. (Zaj. — Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Tekintettel arra. hogy az eredeti szöveget a Ház nem fogadta el. felteszem most a kérdést: méltóztatnak-e elfogadni Szabó Zoltán képviselő ur módositó niditványát. szemben az eredeti szöveggel, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a kénviselő urakat, akik Szabó Zoltán képviselő ur módosítását elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörtéilik. — Meskó Zoltán: Kisebbség! Tessék megszámláltatni!) Kérem a jegyző urakat, sziveskedjenek a szavazatokat megszámlálni. (A jegyzők öszszeszámlálják a szavazókat. — Vázsonyi Vilmos kifelé indul a teremből. — Eckhardt Tibor: Vázsonyi már menekül! — Urbanics Kálmán: Ellenpróbát kérünk! — Zaj.) Csendet kérek! Kérem most azokat a képviselő urakat, akik Szabó Zoltán képviselő ur javaslatát nem fogadják el, méltóztassanak felállani. (Megtörténik. — Urbanics Kálmán: Most megint önök vannak együtt a szocialistákkal.) Megállapitom, hogy Szabó Zoltán képviselő úr javaslata mellett 63-an szavaztak, a nemzetgyűlés tehát nagy szótöbbséggel Szabó Zoltán képviselő úr határozati javaslatát fogadta el. (Zaj.) Következik most a határozathozatal azon javaslat felett, amelyet Szabó Zoltán képviselő úr, mint új második bekezdést terjesztett a Ház elé. (Nagy zaj.) Méltóztassanak csendben maradni, képviselő urak, mert a Ház komolyságához (Eckhardt Tibor: Tragikus dolog ez! Tragikus, nem komoly!) nem illő, hogy ilyen zajban hozza meg határozatát. Szabó Zoltán képviselő úrnak ezen javaslatával szemben, amely — ismétlem — egy uj második bekezdés fölvételét céhozza, javaslatot tett Budav Dezső, Farkas István, Csilléry András és Petrovácz Gyula képviselő xír. Elrendelem tehát mindenekelőtt Szabó Zoltán képviselő úr javaslatának, azután pedig az előbb emiitett képviselő urak javaslatainak felolvasását. (Zaj.) Rakovszky Iván belügy minister: A kérdés feltevéséhez kérek szót. Elnök: A belügyminister kivan szólani. Rakovszky Iván belügyminister: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) A kérdés feltevéséhez kértem szót. mert Csilléry András t. képviselő úr egyik indítványa nem áll szemben a