Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-335

202 A nemzetgyűlés 335. ülése 1924. zoiása tekintetében az igazoló-választmányhoz, az általános kellékek igazolása tekintetében pedig a központi választmányhoz kell fordulni, nem pedig az, — amint ezt egyes képviselő urak itt megmagyarázni törekedtek — hogy a központi választmánynak az előző évben összeállított listájával szemben ujabb rekurzusnak helye nincs. Ellenben csakis az előző évi központi választmányi listába felvettek azok, akik az igazoló-választmány előtt a maguk jogát érvényesithetik. Mielőtt egy-egy ilyen pontot ennyire részletekre menőleg kritizálni méltóztatnak, tessék a matériával tisztába jönni, tessék megállapitani, hogy miről van szó. Nem lehet mellékmondatokat kikapni és a premisszákkal nem is foglalkozva, ezeknek a mellékmondatoknak olyan értelmet tulajdonítani, amellyel azok egyáltalán nem birnak. Két párhuzamos csszeirási eljárás folyik egyszerre és nem egymás után ; tessék ezzel tisztában lenni! Amikor az igazoló-választmány a speciális kellékek szempontjából dönt, ugyanakkor dönt a központi választmány az általános kellékek szempontjából. Senkit el nem üt tehát jogától az a tény, hogy az igazoló-választmány a központi választmány munkájához van kötve ; a különbség csak az, hogy bizonyos esetekben nem az igazoló-választmány határozata, hanem a központi választmány határozata ellen kell fordulni a közigazgatási bírósághoz. Ez egészen természetes is, mert lehetetlen ugyanazt a kérdést ugyanabban az időben két különböző hatóság előtt dűlőre vinni, mert hiszen az egyik igy határozhat, a másik ugy határozhat, de ettől eltekintve is ez teljesen felesleges munka- és papirpazarlásra vezetne. Az a vád, az a kifogás tehát, hogy ezzel a 3. §~szal elüttetnek egyes polgárok attól, hogy az általános kellékek alapján az igazoló-választmány által megalkotandó névjegyzékbe felvétessenek, egyáltalában nem áll meg. Hasonlóképen nem áll meg a vád az 5. pont ellen. Nevezetesen ugy Propper Sándor, mint Farkas Istán igen t. képviselőtársam azt mondja, hogy az 5. pont kényszeríti az egyes választókat arra, hogy a helybenlakás tekintetében minden egyes esetben igazolással járuljanak az igazoló-választmány elé. Épen az ellenkező a célja ennek a pontnak. Tessék azt végigolvasni! Ez a pont azt mondja, hogy (olvassa): »A törvényhatósági választójog különös kellékének meglétét az igazoló választmány kívánságára igazolni kell.« A 3. pontban foglalt eset kivételével tehát — ha t. i. az általános kellékek hiányzanak, ami felett a központi választmány dönt — az igazolóválasztmány az előző névjegyzékbe felvett választót igazolásra való felhívás nélkül ki nem hagyhatja. Ennélfogva egyenesen a választóknak ad jogot ez a pont, és pedig azt a jogot, hogy amennyiben az igazoló-választmánynak a speciális kellékek fenforgása szempontjából kétsége támadna, nem hagyhatja ki az illetőt a névjegyzékből anélkül, hogy fel ne hivta volna arra, hogy azokat a kellékeket, amelyekre nézve a kétségek felmerültek, kellőkép igazolja. Általában tessék ezt a szakaszt a 20. §-szal kapcsolatban Ítélet tárgyává tenni. A 20. § — természetesen csak a mostani választásokra — kimondja, hogy a helybenlakás kellékét hivatalból, a bejelentőhivatal adatai alapján kell megállapitani. Ha ehhez ezt az igazolási intézkedést hozzá nem füznők, ebből az következnék, hogy a bejelentőhivatal anyagával kapcsolatos bármilyen hiányosság vagy mulasztás esetén nagyon sok választó kimaradhatna a névjegyzékből, mert hiszen a bejelentőhivatal anyaga sem tökéletes. Ez az anyag oly nagy, hogy nem is tekinthető át teljesen. Igen könnyen megeshetik, hogy a leglelkiismeretesebb évi november 13-án, csütörtökön. munka mellett is kimaradnak a bejelentőhivatal adatainak feldolgozása ellenére egyesek a névjegyzékből. Ha mi a polgároknak jogot adunk arra, hogy a kihagyás dacára igazolják azt, hogy a helybenlakás kellékének megfelelnek, ez nem jogok elvételét, hanem jogok hozzáadását jelenti a törvényjavaslatban lefektetett alapjogokhoz. Igaz, hogy a 20. § csak ideiglenes összeírásról intézkedik. Minthogy azonban a majd kiadandó hivatalos végrehajtási utasításnak természetszerűen ehhez a törvényjavaslathoz keli alkalmazkodnia, világos dolog, hogy a végrehajtási utasítás is meg fogja adni az igazoló-választmánynak azt a különben egészen természetes jogot, vagy helyesebben, fel fogja ruházni az igazoló-választmányt azzal a kötelességgel, hogy elsősorban a bejelentőhivatal adatai alapján állapítsa meg, kinek van meg a helybenlakásra vonatkozó kellék és kinek nincs. A legsúlyosabb és a legtöbbet emlegetett vád ez ellen a szakasz ellen a 7. pontnak arra az intézkedésére vonatkozik, hogy a központi választmány első vagy második határozata ellen felszólamlást, illetve panaszt csak maga a kihagyott fél adhat be. Valamelyik igen t. képviselőtársam azt mondta erre az intézkedésre vonatkozólag, hogy ez nem egyezik meg az élettel, holott ép ellenkezőleg maga az élet tette szükségessé ennek az intézkedésnek felvételét. Nem az ellen akarunk mi védekezni, hogy egyes pártok, hagy a polgárságnak egyéb szervezetei a polgárok helyett a kifüggesztett névjegyzékeket ne ellenőrizhessék és az anyagot fel ne dolgozhassák, a különböző blankettákat, beadványokat el ne készíthessék, a feleket fel ne világosítsák, meg ne szervezhessék, mert hiszen minderről ebben a pontban egyáltalában szó nincs. Mi egészen mást akarunk elérni, azt, hogy ha ezek a bizonyos organizációk vagy a saját iniciativájukból érdeklődő magánfelek mások helyett akarnak felszólamlást vagy. panaszokat beadni, erről az a bizonyos fél legalább is tudjon. Mert mihelyt az illető érdekelt fél felhatalmaz valakit, hogy felszólamlást vagy panaszt nyújtson be, máris elég van téve e bekezdés intézkedéseinek. r Igenis maga az élet tanított arra, — épen a fővárosban most folyt nagy tömegmunkánál — hogy a régi törvénynek erre vonatkozó intézkedése a legfurcsább helyzetekre vezetett. Tömegszámra adattak be a központi választmányhoz és a közigazgatási birósághoz olyan panaszok, amelyek a legelemibb tárgyismeret, a tényállás teljes ismerete nélkül készültek el. Most, amikor a hatóságoknak a nagy tömegmunkában épen a választói jogukat követelő polgárok érdekében lelkiismeretesen és pontosan kell eljárniok, csakis ennek a lelkiismeretességnek és pontosságnak rovására válik az, ha az amúgy is nagy tömegű komoly munka mellett egy csomó ilyen komolytalan, a helyzettel és a tényállással egyáltalán össze nem függő és ezzel kongruenciába nem is hozható anyaggal kell foglalkozniuk. Mi tehát ezzel az intézkedéssel csak azt a követelményt állítjuk fel azokkal szemben, akik pártérdekből foglalkoznak a panaszok és felszólamlások elkészítésével, hogy legalább kérdezzék meg az illetőt, hogy él-e még, vagy meghalt, csakugyan itt lakik-e még Budapesten, vagy már elköltözött, a központi választmány által hozott határozat valóban igazságtalan-e vagy sem. Ezáltal megóvjuk a központi választmányt, a közigazgatási bíróságot olyan nagytömegű munkától, amely csakis a különben elvégzendő munka helyességének, alaposságának és pontosságának rovására megy. Azt méltóztatnak mondani, hogy a jogukat kereső magánfeleket ezáltal munkájától vonjuk