Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-330
10 À nemzetgyűlés 330. ülése 192Î meg a törvényhatósági választójogot. De hogy fest ez a tulaj donképeni valóságban"? A Budapesten összeirt — mondjuk kerek számban — 360.000 nemzetgyűlési választó közül hatévi helybenlakás esetén 280.000, tizévi helybenlakás esetén pedig körülbelül 240—250 ezer volna a községi választók száma. Amint méltóztatnak látni, ez; a numerikus különbség a tízéves helybenlakásnál a főváros lakossága 25%-ának, az összlakosság 25%-ának megadja a törvényhatósági választójogot. Én ezt a régi törvényhatósági választójogi szabályozással szemben, amely össze-vissza a főváros lakosságának csak 10%-át juttatta választójoghoz, feltétlenül demokratikusnak, feltétlenül haladó lépésnek, tartom. Hiszen a lakosság 25%-ának még az úgynevezett és sokszor hivatkozott nyugati államokban sem adják meg a törvényhatósági választójogot. Ami az előttem felszólalt Várnai t. képviselő urnák azt az állitását illeti, hogy ez nem demokratikus, erre nézve csak azt mondhatom, hogy én demokratikusnak tartom azt a választójogi törvényt, mely mellett a választói jogosultság megszerezhetésének semmiféle nehézség nem áll útjában. A törvényhatósági választójog megszerezhetésénrk nehézségei igazán eliminálva vannak amellett, ha mindenkinek ki kell mutatnia, hogy tiz év óta itt lakik a főváros területén, mely esetben^ magától értetődőleg megilleti a választói jogosultság. Azt tartom tehát helyesnek, ha azt az álláspontot foglaljuk el, hogy a hatévi hely-; benlakással szemben tizévi helybenlakás kivántassék meg. Csak ebbeni az esetben tudnók megóvni a főváros nagy vagyoni állagát is, mert veszedellmesnek tartanám, ha olyanok avatkoznának bele a főváros nagy vagyoni állagának kezelésébe, irányításába és felhasználásába, akik a fővárossal semmiféle szorosabb kontaktusban, semmiféle szorosabb érzésközösségbeni és nexusban nincsenek. Ha e melletti a háromévenkénti kisorsolás lehetőségének biztositásával három évenként lehetőséget nyújtunk még arra is, hogy a főváros lakosságának mindig nagyobb és nagyobb tömegei ve-' hessenek részt a választásokban, akkor nem Iá-] torn át, miért fél a mélyen t. szociáldemokrata; párt attól, hogy a fővárosban sokan elveszte-'! nék választói jogosultságukat'. > Legyen szabad ezzel kapcsolatban arra hivatkoznom 1 , és rámutatnom arra a tényre, hogy az az ipari munkásság, melynek tagjai fel vannak véve a szociáldemokrata szakszerveze-; tekbe, és mindig szociáldemokrata felfogásuk-, nak megfelelően szavaznak a választásoknál, az az ipari munkásság nem tiz éven belül vándorolt be a fővárosba, hanem fiz évvel ezelőtt is " itt volt. Az ipari munkásság legnagyohb része a háború alatt is hadiüzemekből, hadigyárakban dolgozott, a szakmunkásokat a fővárosban mindenütt felhasználták hadimunkára, ezek te. hát akkori niár a főváros területén laktak, úgyhogy semmi körülmények között sem mondható az, hogy a tizévi helybenlakás kik í;! tése csonkítaná az ipari munkásság választójogát. Légyen szabad még arra is rámutatnom, hogy szükségesnek tartjuk a tizévi helybenlakás kikötését bizonyos bevándorolt elemmel, a galíciai zsidósággal szemben is. A háború kezdetén, 1914-ben volt nagyobb ilyen invázió. Ez az 1914-ben történt nagyobb invázió természetszerűleg maga után vonta, hogy a Galiciából az orosz tömegek elől ide menekült zsidóságnak, amely itt Budapesten helyezkedett el — mert a földmivesnép ott maradt a helyén —, L évi november hó 5-én, szerdán. módja volt a magyar államnak a községi illetőség és az állampolgárság tekintetében fennálló igen liberális felfogása következtében azóta megszerezni az állampolgárságot és a községi illetőséget. Ha azt a kritériumot állitom fel, hogy ezekkel a bevándorolt elemekkel szemben, amelyeknek ebben a fővárosban és ebben az országban semmiféle gyökerük nincs, akikben nincs meg a fővároshoz és az országhoz való hozzátartozandóság érzete, védekezni akarok, akkor szükséges, hogy 1914. évre viszszamenőleg ne adassék meg a választójog. Ha csak hatévi helybenlakás köttetnék ki, akkor csak 1917-ig visszamenőleg történnék a helybénlakás kérdésének elbírálása és lehetővé tétetnék, hogy olyanok is választójoghoz jutnának, akik semmiképen sem kívánatosak sem az ország törvényhozó testületében, sem a főváros törvényhatóságában. Tisztelettel kérem a mélyen t- Nemzetgyűlést, méltóztassék indítványomat magáévá tenni. Elnök: Szólásra következik? Bartos János jegyző: Peyer Károlyi Peyer Károly: T. Nemzetgyűlés! Sokáig' kerestem az indokokat, amelyek a kormányt, illetőleg a nemzetgyűlés bizottságát arra indították, hogy a javaslatba belevegyék a hatévi helybenlakás kellékét, de nem tudtam erre semmiféle komoly indokot találni. Most, amikori Csilléry képviselő ur a tizévi helybenlakás kikötését javasolja, szintén nem találok semmiféle komoly indokot a tiz év mellett. A belügyminister ur, ugy emlékszem, a bizottságban egy izben azzal érvelt a hosszabb helybenlakás mellett, hogy a városi polgárság tradícióit kell ezáltal védeni és lehetővé kell tenni, hogy a törvényhatósági választásnál ennek a városi polgárságnak az akarata nyilvánuljon meg. Az ő felfogása az volt, hogy mig a nemzetgyűlési választásoknál e tekintetben nem olyan nagy a veszély, addig a fővárosi, illetőleg községi választásoknál sokkal fontosabb, hogy csak olyanok kapjanak választójogot, akik hosszabb idő óta laknak a főváros, illetőleg a községek területén. Azt hiszem, körülbelül ez volt az elgondolása. Megérteném ezt, ha ilyen elméletet állítanának fel pl. Nürnbergben, Münchenben vagy azokban a városokban, amelyeknek a középkorban, vagy az azt megelőző időkben is számottevő lakosságuk volt, ahol tényleg kialakult egy olyan polgári osztály, amely a város tradícióit védte, részben az uralkodóval, részbem a parasztsággal, a földmivességgel és a nemességgel szemben. Mondom, azt még megérteném, ha ezekben a városokban ilyen felfogás alakulna ki, de nem speciele Budapesten, amely szinte amerikai arányokban fejlődött város, amelyről épen Rassay képviselő ur 1 mutatta ki legutóbbi felszólalásában, hogy hogyan szaporodott a lakossága, hoary 1867-ig alig volt számottevő lakossága, vagy legalább is nem volt hasonlítható a mai főváros lakosságához. Azt lehet tehát mondani, hogy ennek a városnak egész lakossága nagyon csekély kivétellel úgynevezett jött-mentekből áll — amint lakosainak nagy részét titulálni méltóztatott —, azt lehet mondani, hogy ennek az internacionális, bűnös fővárosnak lakossága túlnyomó részt tulaj donképen jöttmentekből áll és ezeknek a jött-menteknek munkája, dolgozása, tevékenysége járult hozzá, hogy ebből a fővárosból, amely 1867-ben még jelentéktelen kis városocska volt, Euróroa egyik learszebb, legvirágzóbb és legélénkebb városa lett, mindaddig, amig önök az uralmat a fővárosban át nem vették. Ebben a városban az
