Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-334
168 r A nemzetgyűlés 334. ülése 1924. évi november hó 12-én, szerdán. helyzetet pártpolitikai célokra és kijelenthetem a t. Nemzetgyűlésnek, hogy eszünk ágában sincs ezt a jövőben sem pártpolitikai célokra felhasználni. Épen ezért kár a dolgot igy beállítani, mert mi csak kötelességet teljesítettünk. A kötelességérzet szólalt meg bennünk, mert amikor a köztisztviselők megtartották a régi országházban a nagygyűlésüket, határozatot hoztak és ennek értelmében biztak meg és^ kértek fel bennünket arra, hogy ezeket a kérdéseket a nemzetgyűlés szine elé hozzuk. Én elvégeztem kötelességemet, a kormány figyelmét felhívtam ezekre a súlyos kérdésekre. Áz újságokban nem nyilatkoztam, nem beszéltem a tárgyalásokról és egyáltalán nem izgattam a hangulatot, mint ahogyan tették, ugy hiszem egyes képviselők. Ezért a vád teljesen alaptalan és én mondom, hogy visszautasítom, de kérem a t. képviselő urakat, ne méltóztassanak ezt a kérdést igy kezelni, mert nagyon megnehezíti a törvényhozó munkáját, hogy ha ilyen kényes, nehéz, súlyos problémát idehozunk, mingyárt a népszerüséghajhászás vádjával illetnek bennünket. Ha ez igy volna, a képviselők nem mernének kérdéseket szóvá tenni, a nemzetgyűlés elé hozni, mert mindig attól kellene félniök, hogy a népszerüséghajhászás vádjával fogják őket illetni. A minister ür szives volt interpellációmra, amely elég terjedelmes volt, részletesen válaszolni. Végtelenül sajnálom — és ki kell már előre jelentenem — a válasz eng-em nem nyugtat meg, egyáltalán nem elégít ki. Az anyagi kérdéseket illetően, amelyeket voltam bátor a minister ur elé terjeszteni, a leglényegesebb rész az 5000-es számü ministerelnöki rendeletnek visszavonása vagy revíziója. Ma is kénytelen vagyok fentartaiii, hogy ennek a rendeletnek az a megállapítása, amely szerint a tisztviselők tömegesen léptek elő, helytálló lehet ugyan, de nem jogosítja fel a kormányt arra, hogy azokat a tisztviselőket is lefokozza egy fizetési osztállyal, akik ebbe a nagy tömegbe nem estek bele. A minister ür azt volt szives mondani, hogy ma is állítja, hogy a tisztviselők 90%-a beleesik a tömeges előléptetésbe és mindössze tiz százalék az, amely nem lépett soronkivül elő. Nem tudom, ez a százalék tényleg helytálló-e, de én ismerek egész intézeteket, ahol egyáltalán nem volt előléptetés. Hogy ne menjek messzire, méltóztassék itt a Házban megvizsgálni a Ház tisztviselőinek helyzetét. Itt 1917. óta nem volt statusrendezés. Azok a tisztviselők, akik itt becsületes, nehéz szolgálatot teljesítenek, bűnhődjenek azért, mert néhány kollégájuk mondjuk tömegesen, mondjuk 90% — nem tudom mennyien — tömeges előléptetésben részesült. Ez nem lehet igazságos és nem tudok megalkudni azzal a felfogással, hogy azért, mert egy résznek igazságot kell szolgáltatni, a kisebb részt is sújtsam, büntessem, különösen akkor, amikor ez a kisebb rész amelyet a büntetés ér, ártatlan, ez az, amely nem törtetett, nem könyökölt és amely a különös előnyöket annak idején nem élvezte. Nem tudom elfogadni, hogy egyénileg nem lehet elbírálni, kik voltak azok, mert hiszen minden hivatalfőnök és minden miiiisteriumban minden hivatal meg tudja állapítani, hogy a tisztviselői közül kik azok, akik soronkivül léptek elő. Ezekkel szemben akceptálom az "egy fizetési osztállyal való leminősítést, de nagyon kívánatosnak tartanám, hogy ártatlanokkal szemben, akik a sorpnkivüli előléptetést nem élvezték, ne alkalmazzuk ezt a rendeletet, hanem ha az illető tisztviselők a VI. fizetési osztályban vannak, tényleg a VI. fizetési osztálynak megfelelő illetményben részesüljenek. Végtelenül sajnálom, hogy a minister ür nem akceptálta ez irányú kérésemet, mert azt hiszem, hogy ezzel a közalkalmazottak táborában a közhangulatot nem fogja tudni lecsillapítani, nem fog tudni megnyugvást teremteni. Ami a második kérdést illeti, amelyben azt kívánom, hogy a rendezés alapján az aranyparitásos fizetésekre való reátérés már megkezdődjék, a minister urnák erre adott válasza sem elegit ki, mert nem oszthatom a kormánynak azt a nézetét, hogy nincs módjában már most megjelölni, milyen fokozatonként és időközönként kivan az aranyparitásos fizetés felé haladni. Már nagyon érdekes precedens van erre. A népjóléti minister ur meg tudta állapítani, hogy a lakásbérek minő fokozatonként, negyedévenként hány százalékkal emelkednek mindaddig, amig az 50 percentes aranyparitásos lakbért el nem érik. Miért nem lehet ezt a közalkalmazottaknál is megcsinálni? A pénzügyminister ur volt szives arra hivatkozni, hogy költségvetéssel dolgozik. A költségvetés szerint tudnia kell, hogy milyenek lesznek az elkövetkezendő év bevételei, ha terv szerint állítja össze a költségvetést. Ha ezt tudja, akkor ezzel arányban lehet állítani annak kijelentését, hogy az első negyedben emelkedik a fizetés — mondjuk — 10%-kai, a következő negyedben megint 10%-kai stb. Nem mondok számokat. A lényeges az, hogy a közalkalmazottak tudják, hogy mikor számithatnak valamire. Nem mindegy az, hogy a minister ur csak azt mondja, hogy amilyenek az állami bevételek lesznek, a lehetőség határán belül emelni fogjuk a közalkalmazottak illetményeit. Ez nagyon labilis valami. (Bud János pénzügyminister: Máskép nem lehet!) A közalkalmazottak nem támaszkodhatnak arra, hogy amilyenek lesznek az államnak bevételei, ahhoz képest emelkednek az illetmények, ha pedig nem lesznek bevételek, az illetmények sem emelkednek. Ez nagyon labilis valami. A kormánynak tudnia kell, hogy a bevételek milyenek és hogyan fognak emelkedni. Ha tudja, milyenek a bevételek, és tudja azt is, milyenek a kiadások, tudhatja hogy mennyit szándékozik az elkövetkező esztendőben a közalkalmazottak illetményeire fordítani. Azt mi sem kívánjuk — teljesen igazat adok a pénzügyminister urnák ebben —, hogy uj adónemet, uj adózást vezessen be, mert uj terheket rakni a polgárságra nem lehet és nem szabad. Ebben teljesen osztom a minister^ ür felfogását, mert tény az, hogy az adóterhek máris súlyosak, de azért itt is lehet óriási rendezést csinálni. Mert ha igaz az, hogy súlyos az adózási rendszerünk, igaz az is, hogy nem igazságos, mert nem a teherbirás arányában vannak kivetve az adók. A helyzet az, hogy a szegény ember fizet súlyos adót (Zaj és ellentmondások jobbfelől.), a helyzet az, hogy egész államháztartásunk az antiszociális fogyasztási és forgalmi adókra van bazirozva, nem pedig az egyenes adókra, a nagy vagyonadókra. Méltóztassék itt egy kicsit körülnézni és tessék egészen szociális, progresszív adózási rendszert bevezetni és akkor (meg méltóztatnak látni, hogy a polgárság teherbírása is egészen más lesz, mint amilyen ma, mert ma a helyzet tényleg az, amint az imént mondottam, hogy a kisemberek, a tömegek óriási adót fizetnek, de egy kis rész, né-
