Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-334
r A nemzetgyűlés 334. ülése 1924. évi november hó 12-én, szerdán. 165 viselő úr is — kifejezetten hangsúlyozták, hogy a tisztviselői kérdésből nem kivannak politikai kérdést csinálni, (Ugy van! Ugy van!) Én ezt nagyon fontosnak tartom. Alig van kérdés, amelyet a politikai légkörből, különösen annak napi hullámzásából annyira ki kell vonni, mint ez, mert nem tudom feltételezni senkiről, még azokról sem, akik talán ebben a kérdésben nem egészen értenek velünk egyet, hogy át ne érezzék a tisztviselő-osztálynak és a közalkalmazottaknak — egészen a munkásig menőleg — rendküvil nehéz helyzetét. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ezért itt, a nemzetgyűlés szine előtt határozottan vissza kell utasítanom azt a vádat, amely az egységes pártot érte, egy nyilt levél kapcsán, amelyet hozzám intéztek, mintha a kormánypárt volna az, amely közönnyel nézi ezt a kérdést, mintha nagy közönyösséggel volna a tisztviselők helyzete iránt. (Szabó József: Nyolcan voltak jelen interpellációm alkalmával!) Ez a párt megmutatta, hogy megvan benne az érzék a tisztviselői kérdés megoldása iránt. Nem hiszem, hogy szolgálatot tenne az ügynek, ha bármely oldalról, bármikor politikát kapcsolnának bele ebbe a kérdésbe. Tény az, hogy senki sem érzi annyira azt a romlást, amely pénzünk értékében bekövetkezett, mint épen a középosztály, s mivel a középosztály nálunk különösen a tisztviselő-osztályból áll, tulajdonképpen ez viselte az egész terhet. (Igaz! Ügy van!) Nem volt meg még az a lehetősége sem. hogy alkalmazkodva a gazdasági viszonyokhoz, megjavitsa megélhetését. Nem volt meg azért, mert az őt érdeklő valamennyi kérdés megoldása a legszorosabb kapcsolatban van az állam pénzügyi helyzetével, az ország gazdasági viszonyaival. Épen azért én, akiről feltételezhetik, hogy igazán melegen érzek a tisztviselőkkel széniben, hiszen mindig büszke vagyok arra. hogy a legkisebb tisztviselői sorból emelkedtem fel a ministeri székig (Éljenzés a jobboldalon.), nem mulasztok el soha egy alkalmat sem arra. hogy a tisztviselőket pártoljam. (Hegymegi-Kiss Pál: A szolgálati pragmatikát is meg kelleme csinálni!) De ugyanakkor megvan az a kötelességein is, hogy figyelmeztessem őket arra, hogy épen azzal a meggondoltsággal és megfontoltsággal, amelyet éveken át tanúsítottak, támogassanak most is minket abban a programban — nem is minket, mert én különösen magamat kikaoesolorn a politikából, nem szeretem semmiféle kérdésbe belevinni a politikát, de támogassák ezt az országot, ezt a nemzetet —, hogy az ország 1 pénzügyi és gazdasási talpraállitása sikerüljön, mert hiszen ettől függ elsősorban az ő sorsuk is. (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) Utóvégre is nagyon könnyű dolog követeléseket támasztani és könnyű az elégedetlenséget kihasználni. (Kuna P. András: Igaz!) Nem akarok senkinek szemrehányást tentai, de tartozom az állásnak, amelyet betöltők, tartozom a saját lelkiismeretemnek és az országnak, a nemzetnek is azzal, hogy óva intsek mindenkit olyan követelések támasztásától, az elégedetlenség olyan kihasználásától, ami tulaj donképen végzetes útra vezetne. Nem hiszem, hogy nagy fáradságot és különös képességeket igényelne az elégedetlenség* szitása, s azt mondom, hogy különösen ilyen helyzetben, mint amilyemben ez az ország van: a megnyugtatás a munka. Ez néni népszerű, és áldozatokat kivan, de ez szolgálja inkább a haza, a nemzet érdekét. (Ugy van! a jobboldalon.) Elhangzott itt a napirendi vita kapcsán egy felszólalás, amelyben követelték, hogy a költségvetést terjesszük a parlament elé. Ez jogos követelés lévén, örömmel jelentem be, hogy legkésőbb három héten belül itt lesz a költségvetés a Ház előtt. (Helyeslés. — Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Szakács Andor: De nem egy példányban!) Nem egy példányban. Itt lesz a költségvetés, mindenkinek módjában lesz megvizsgálni a kiadási oldalt, és birálat alá venni annak bevételi oldalát is. Akkor* lesz szerintem abban a helyzetben ugy a t. Nemzetgyűlés minden tagja, mint azt hiszem, az egész nagyközönség, hogy megitélje ezeknek a kérdéseknek horderejét. Tudom nagyon jól, hogy amit helytelen szóval szanálásnak nevezünk, az ellen erős harc és tulajdonképen küzdelem folyik egyesek részéről. Hát lehet ezt lebecsülni, lehet ezt lekicsinyelni, de aki komolyan foglalkozik az ország* érdekeivel, az kell hogy tudja mérlegelni, hogy az elmúlt pár hónap alatt is az a változás, amely elsősorban az állandó pénz- és értékmérő helyreállításával bekövetkezett, mit jelent a gazdasági életben. (Igaz! Ugy van jobbfelől.) Csak tudatlanságból és rosszakaratból lehet ez ellen agitációt folytatni, mert meg fogják látni abból a költségvetésből, hogy az ország elment és elmegy a teljesitőképesség legvégső határáig. És a tisztviselőkérdést is tisztán ezen költségvetési kereteken belül lehet megoldani. Ha a költségvetési kereteken ttiltesszük magunkat, két megoldás lehetséges. Egyik az, hogy megfelelően kell növelni a bevételeket. Kijelentem már most is, anélkül, hogy elébe akarnék vágni a költségvetésnek és az akkori tárgyalásoknak, hogy valami számottevő bevételi többlet az összes adókban — hangsúlyozom: nemcsak az egyenesadókban, hanem végigmenve az adónemeken, a leg'kellemetlenebb fogyasztási és forgalmi adókban is — szinte előre nem látott emelést tenne szükségessé. Mármost kérdezem, vájjon az ország mai gazdasági helyzete mellett képes-e valaki elhinni, hogy az adózóképességet még fokozni lehessen 1 ! Én kénytelen vagyok nyiltan és őszintén megmondani, hogy alig tartom ezt lehetőnek (Ügy van! a jobboldalon.), és örömmel kell mindenkinek üdvözölnie azt is, ha azok az adók, amelyek elő vannak irva, be fognak folyni, hacsak azt nem akarjuk, hogy gazdasági életünket egészen tönkretegyük, s többé semmi kérdést meg ne oldhassunk. Ha ez a megoldás nem lehetséges, csak egy másik megoldás van: visszatérni a bankópréshez. Én erre nem vállalkozom. Mi már egyszer ott voltunk a mélység szélén, a tizenkettedik órában rántottak ki bennünket. Sikerült visszatérnünk. Meredek és göröngyös tehát az út, amelyet követnünk kell, de ebbe a mélységbe beleszakadni nem szabad engednünk ezt az országot, ezt a nemzetet. Ha valakinek érdeke az, hogy itt rend legyen, hogy itt az állami háztartás egyensúlya és az ehhez fűződő g'azdasági követelmények érvényesüljenek, tigy állitolm, hogy elsősorban a tisztviselőknek és közalkalmazottaknak érdeke ez. (Ugy van! a jobboldalon.) Nem akarom untatni a t. Nemzetgyűlést az idő előrehaladott volta miatt, de hogy mi történt a korona romlásával, azt az elszegényedés mutatja. Méltóztassék nézni a példákat, hogy különösen Németországban hová vezetett a végzetes romlás! Még egyszer kitenni ennek a helyzetnek ezt a tisztviselőosztályt nem szabad. Épen ezért kell a józan megfontolásnak az ő részükről is irányadónak lenni. Épen ezért NAPLÓ XXVII. 2í
