Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-334
A nemzetgyűlés 334. ülése 1924. évi november hó 12-én, szerdán. 149 hízott biztositó intézetek kizsákmányolása ellen, mert nem látnak a kormány részéről semmiféle biztosítékot arra nézve, hogy végre ezen a téren is történjék valami. De ugyanez a helyzet a nyugdíjintézeteknél is. Panaszlevelek vannak nálam, melyekben például az Első Magyar Általános Biztositó Intézet ellen panaszkodnak. Ennek a biztositó társaságnak van egy nyugdíjintézete, mely nyugdíjintézet szabályzatát használják fel arra, hogy volt alkalmazottaikat elüssék jogos igényeiktől. Legyen szabad a sok közül csak egyetlenegy esetet elmondanom. Az Első Magyar Általános Biztositó Részvénytársaság pécsi főügynökségénél teljesített 23 éven és hét hónapon keresztül szolgálatot egy tisztviselő. Ez idő alatt 7000 aranykorona után fizette be a megfelelő évi százalékot. E befizetései ellenében ma 4760 korona nyugdíjat kap. 23 év és 7 hónap után ez a főtisztviselő megbetegedett, hosszú hónapokon keresztül beteg volt és amikor, felgyóg3'ult, ismét jelentkezett régi munkáltatójánál, az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnál. A biztositó társaság azonban értesítette egy levélben, hogy végtelenül sajnálja, de miután az Első Magyar Általános Biztositó Társaság két részre oszlott, nincs módjában tovább alkalmazni. Az illető erre természetesen bejelentette, hogy, miután Ő földhözragadt, szegény, nyomorult ember, akinek minden vágya az volt, hogy öreg napjaira nyugdíjat kapjon, ebből a nyugdíjból, amelyet az Első Magyar Általános Biztositó Társaság' részére ma nyújt, ebből a 4760 koronából megélni nem tud. Kéri ennélfogva a Társaság hozzájárulását ahhoz, hogy máshol kereshessen alkalmazást. A biztositó intézet, hosszabb ideig egyáltalában nem válaszolt neki, végre, amikor a nyomortól és éhségtől hajtva, kénytelen volt egy másik biztositó intézetnél munkát vállalni, a biztositó intézet értesítette arról, hogy, mivel az igazgatóság hozzájárulása nélkül más biztositó társaságnál vállalt munkát, a nyugdíjszabályzat 11. § értelmében megvonja tőle a neki járó nyugdíjat. Semmi más ez,mint A r isszaélés azzal a joggal, amelyet a Társaság részére a nyugdíjszabályzat biztosit, mert hiszen elsősorban az lett volna a kötelessége a biztositó intézetnek, ho'gy tisztviselőjének, aki majdnem 24 évig teljesített nála szolgálatot, újra alkalmazást adjon, ha pedig alkalmazni nem tudja, akkor olyan valorizált értékben! nyugdíjat adjon neki, amelyből meg tud élni. (Za,i n, középen.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Esztergályos János: Ezer és tizezerszámra vannak ilyen panaszok és sérelmek, amelyek az érdekelt felek lelkületében végtelenül nagy elkeseredést keltenek. Nem csodálom, mélyen t. pénzügyminister ur, ha olyan leveleket irnak, amelyekben azt mondják, hogy ezeknek a mammuth-biztositási intézeteknek a pénzügyministeriumban lévő óriási összeköttetései teszik lehetetlenné, illetőleg hátráltatják az idevonatkozó becsületes törvény megalkotását. Méltóztassanak ezért megengedni, hogy végre megkérdezzem a péiizusyminiWter — és az igazságügyminister uraktól, hajlandók-e ezeknek a szerencsétleneknek érdekében valamit tenni, illetőleg tettek-e már valamit ; mi történt azzal a Nagy Emil-féle törvényjavaslattal, amely előkészületben volt, és amely állítólag a pénzüáryministeriuninak valamely nagyon mély fiókjában van, s ezért nem került mindeddig a nemzetgyűlés elé. A következő interpellációt vagyok bátor előterjeszteni (olvassa): „Tekintettel arra, hogy a különböző nyugdíj- és biztositó intézetek, magáncégek, városi és állami pénztárak a nyugdíjra vagy életjáradékra jogosultak nyugdiját és életjáradékát, amelyekre éveken aranykoronában teljesítettek befizetéseket, most ugyanolyan összegű, teljesen elértéktelenedett papirkoronában fizeti ki, hajlandó-e az igazságügyminister ur a pénzügyminister úrral egyetértőlég a nemzetgyűlés elé sürgős javaslatot terjeszteni 1 a nyugdijak, életjáradékok és egyéb biztosítási összegek teljes valorizálásáról, mert a mostani állapot az érdekelteket évtizedek során át aranykoronában befizetett tőkéjüktől teljesen megfosztja és koldusbotra jutattja 1" (Rupert Rezső: És mi lesz az árvapénzekkel! Az ár va pénzekkel is ugyanígy van !) Elnök: Bud János miniszter ur kivan szólani. Bud János tárcanélkiili minister: T. Nemzetgyűlés ! Egészen röviden kívánok az előterjesztett interpellációra válaszolni. Teljesen megértem azokat az indokokat, amelyeket a felvetett kérdésben Esztergályos igen t. képviselő ur felhozott, azonban méltóztassanak azt is elhinni, hogy ali'g van nehezebb gazdasági probléma, mint a valorizáció problémája. Kihat az elsősorban az állam egész pénzügyi helyzetére és rendkívül bonyolultak a vonatkozásai a gazdasági életben, annyit kijelenthetek, hogy a legkomolyabban foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel, de természetesen ma még nem vagyok abban a helyzetben, hogy konkrét választ adhassak. Ezekben a kérdésekben épen az igazságügyminister úrral folytattunk részletes tárgyalásokat. Ha ezek eredményre fognak vezetni. annakidején ezt a Háznak be fogom jelenteni. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az interpelláló képviselő ur kivan szólni. Esztergályos János: T. Nemzetgyűlés! Öszrntén szólva, komoly választ szerettem volna a pénzügyminister úrtól arra nézve, hogy hajlandó-e sürgősen tenni valamit ezen a téren. Hiszen azok az érdekelt felek, az életjáradékosok, a nyugdijasok, akiknek az életjáradékból és nyugdíjból kenyeret kell venni és családot kell fentartani, nem elégedhetnek meg azzal a ministeri válasszal, hogy az ország súlyos pénzügyi és gazdasági helyzetben van, de dacára ennek a kormány mégis kotmíolyan foglalkozik a kérdéssel. Én világos, határozott választ szerettem volna a pénzügyminister úrtól arra nézve, hogy hajlandó-e addig is, amíg a nemzetgyűlés ezen a téren valamilyen messzebbmenő lépést és intézkedést tesz, rendeletileg, vagy egyéb, más eszközökkel intézkedni arról, hogy a biztositó intézetek, amelyek nem érzik a rossz gazdasági konjunktúrát — vagy ha érzik, csak a jobbik oldalát érzik annak —, kényszerítve legyenek valorizálva visszafizetni az életjáradékokat. Hiszen ma az a helyzet ezen a téren, ho_gy azok a szerencsétlenek, akik annakidején 200—220.000 koronát fizettek be aranyértékben a biztositó intézeteknél, azok tma 12—14.000 koronát kapnak papírban s el sem mennek ezért az összegórt. Különösen akkor ne méltóztassék ilyen választ adni, amikor már az életjáradékokat megadóztatják, amikor már fizetni kell azok után az életjáradékok után. Ne méltóztassék egy ilyen választ adni különösen akkor, amikor a minister urnák is tudnia kell arról a végtelen nyomorúságról, amelyben épen az ország lakosságának ez a része is tengődik. Mivel a pénzügyimiinister ur részéről komoly, megnyugtató választ nem tudtam kapni, NAPLÓ XXVII. 23
