Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-334

148 A nemzetgyűlés 334. ülése 1924. mennyiség minden ló porciójából hiányzik, tehát kevesebbet szállított be, másodszor pedig, amint én már a múltkor interpellációm alkalmával is elmondottam, egy reggel beállított egy kocsi egy Hajdú nevezetű tiszthelyettessel és két honvéddel együtt, feltettek 14 és fél zsák zabot a kocsira, ekkor azután már ők maguk is megállapították, hogv ezért soványak a lovak, s ezért kapnak ők felsőbb helyről tust — ahogyan ők katonanyelven nevezik —, tehát erről jelentést tettek és a vizsgálat megindult. Amint emiitettem szükségessé válik az ügy kitisztázása szem-Dontjából Fortunyák János ny. tiszthelyettes, Kosa Gvörgy tiszthelyettes és Bogori nyomozó kihallgatása, akit Éiffl ezredes ur bízott meg az ügy kivizsgálásával. Papp Gábor tényleg az alkoholfogyasztásra adta magát, azonban azt is szükséges megállapítani, ieren t. honvédelmi minister ur, vájjon a zabszállitás előtt milyen magaviseletet tanúsított az öngyilkos? Kétségtelen tény, hogyha egy embert 10—15 évig soha nem büntetnek, ha mindig pontosan teljesiti szolgálatát, ha se részegeskedés, se egyéb más cselekmények miatt kifogás alá nem esett, és csak 1922 március 4-ike után, amikor a zabszállitási ügy az ő feljelentésükre már szóba került, s amikor ebben az ügyben a vizsgálat már meg is indult, csak ezután kezdte Papp Gábor a bort fogyasztani — mondom kétségtelen tény és logikus is, hogy akkor csak, bizonyos lelki momentumok adhatták Papp Gábor kezébe az alkoholos üveget. Arra kérem tehát a minister urat, méltóztassék ezt az ügyet még egyszer kivizsgálni, még pedig — miként interpellációmban is tettem — vonatkozásba hozva Papp Gábor öngyilkosságát a zabszállitási üggyel, 'mert a kettőt egymástól elválasztani nem lehet. Amennyiben a minister Ur se tekinti véglegesnek a választ, ugy én sem tekintem véedeeresnek válaszomat, hanem bevárom a honvédelmi minister ur végleges válaszát. Remélem, hiszem, hosrv katonásan, férfiasan és az igazságnak megfelelően fos; ja a minister ur ezt az egész üervet kikutatni és a nemzetgyűlés elé hozni. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: A honvédelmi minister ur kivan nyilatkozni. Gr. Csákv Károly honvédelmi minister: Ebben a kérdésben nem lehet más érdeke se a katonaságnak, se a köznek, minthogy teljes világosságot derítsünk az ügvre. (Helyeslés.) Én ugyan egy kicsit más véleményen vagyok, t. i. nem hiszem, hogy eg*y 1922-ben előfordult esetből kifolyólag valaki 1924-ben agyonlője magát, de ez sem lehetetlen. (Ugy van! balfelöL) és mindenesetre kérem az igen t. képviselő urat, legyen szíves az összes rendelkezésére álló adatokat nekem átadni, hogy azokat is felhasználhassuk a további vizsgálat folyamán. (Élénk helyeslés) A végleges vizsgálat megejtése után fogom azután végleges válaszomat ebben a tárgyban megadni. Elnök: Miután a minister ur válaszát nem kívánja véglegesnek tekinteni, határozathozatal szüksége fenn nem forog. Áttérünk az interpellációkra. Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Szeder Ferenc! Elnök: Szeder képviselő ur nincs jelen, interpellációja töröltetik. Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Szeder Ferenc! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, interpellációja töröltetik. Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Esztergályos János! Esztergályos János: T. Nemzetgyűlés! Haévi november hó 12-én, szerdán. todik esztendeje annak, hogy ez a kormányzati rendszer van, hatodik esztendeje annak, hogy egyebet sem hallunk a kormányzat részéről, mint azt, hogy a kisemberek védelmét fontosnak és szükségesnek tartják. Ennek ellenére nem: múlik el egy interpellációs nap, hogy pártom egyik vagy másik tagjának ne kellene szót emelnie a kisemberek védelmében. (Zaj a balközépen. — Elnök csenget.) Méltóztassék megengedni, hogy ebben az esetben apró, kisemberekről tegyek említést, és azoknak érdekében szólalnak fel, akik, bízva a polgári erkölcsben, az államban, a kormány intézkedéseiben és védelmében, annakidején még a háború előtt, vagy a háború alatt összetakarított néhány apró forintjukat beadták különböző életbiztositó társaságokhoz, hogy életjáradékot kapjanak arra az időre, amidőn már majd neni< fognak tudni dolgozni. Épen annak a dolgozó munkásosztálynak, épen annak a sok apró kisembernek védelmében nem történik abszolúte semmi, akik viselték a háború minden terhét és minden szenvedését. Hatodik esztendeje, hogy ez a kormányzati rendszer uralkodik és nem látunk a kormány politikájában egy hajszálnyi jóakaratot sem abban az irányban, hogy azok a szerencsétlenek, akik annakidején a biztosító intézeteknek _egy összegben odaadták a pénzüket, kellő értéket kapjanak. Ugyancsak ilyen a nyugdíjasok helyzete is. Annakidején különböző magánvállalatok alkalmazottaik részére nyugdíjintézményt létesítettek. Évente, havonta, vagy hetenkint levonták becsületes aranykoronában a részletek törlesztését (Zaj a balközépen. — Elnök csenget) s ezzel szemben, a háború után hat esztendővel, azt látjuk, hogy ezek a magánvállalatok, biztosítási intézetek, és más egyéb cégek a régi aranykorona-érték helyett papirkoronákat adnak. A leveleknek egész tömésre érkezik hozzám! és az e párthoz tartozó többi képviselőtársaimhoz is,_ akik keserűen panaszkodnak, hogy annakidején százezreket fizettek be egyes biztositó intézeteknél azzal a kikötéssel, hogy utánuk életjáradékot kapnak. Abban az időben aranyértékben számitott 4—6—8 %-át kapták meg a befizetett tőkének életjáradékul, ami 10—12—16 ezer koronának felelt meg, mely összeg, ha szerényen is, de biztositotta mesrélhetésüket. Ma, annak ellenére, hogy ezekből a pénzekből a különböző biztosító intézetek óriási vagyonokat harácsoltak össze különböző konjunkturális spekuláció segítségével, annak ellenére, hogy egyik-másik ilyen intézmény valósáserois mammuth-intézsménnvé fejlődött ki, azt látjuk, hogy ezek a biztositó intézetek abban a nillanatban, amikor a szerencsétlen életjáradékosok befizetett értékeik valorizálását és aranyértékben való visszafizetését kérik, elkezdenek sírni, keseregni, ho»rv a háborúban ők is tönkrementek, mert kényszerkölesönbe fektették be pénzüket, ügyhog-y mindaddig, amig a kénvszerkölesönöket nem fizetik vissza valorizálva, ők sem valorizálhatlak az életjáradékokat. Mindenki, aki a biztosító intézetek belső manipulációit ismeri, tudja, hogy ezek az; intézetek, riéldául az Első Maarvar Általános, a Generáli és más biztosító intézetek ugvanakkor, amikor magyar kényszerkölcsönt jegyeztek, jesrveztek entente-kényszei*kölesönöket is. és hogy ezeknek a biztositó intézeteknek ma is megvan a külföldi szervük. Igazuk yan az életiára déköísoknak, amikor azt m'ondíák, hogv a kormány nem védi meg őket a különböző fel-