Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-334
A nemzetgyűlés 334. ülése 1924. évi november hó 12-én, szerdán. 145 a kérdésnek megvilágításánál és azt merném állítani, hogy hiszen egyáltalában nincs okunk felni semmiféle kémkedéstől. Mi végrehajtottuk a trianoni szerződést. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) (Szilágyi Lajos: Azon túlment a kormány, az a hibája a kormánynak !) Mi le vagyunk fegyverezve, mi eleget tettünk a békeszerződés minden követelményének, azonkívül állandó ellenőrzés alatt állunk ; itt vannak még mindig a nagyhatalmak képviselői (Egy hang a baloldalon : A kis entente képviselőit), akik a mi fegyverkezésünket, alkotmányainkat stb. állandóan ellenőrzik és ebből az ellenőrzésből egészen világosan meggyőződnek arról, hogy mi tényleg betartjuk a békeszerződést, tehát nálunk nincs mit kémkedni. (Kiss Menyhért: Ök nem tartják be!) Ha erre az álláspontra helyezkednénk, tulaldonképen teljesen logikusan járnánk el, azonban a dolog súlya nem ezen, hanem azon fekszik, hogy a mirnket körülvevő idegen államok nem képesek arra a meggyőződésre jutni, hogy itt tényleg olyan állammal állanak szemben, amely eleget tett az ő szerződéses kötelezettségeinek, hogy lehetséges az, hogy az egyik szomszéd államban mostanában, nemrégiben — megjegyzem, lapok szerint citálok, tehát a szöveg- helyességéért nem 1 állhatok jót — megtörténhetett, hogy egy volt hadügyminister,« egy aktiv politikus olyan kijelentést tett, hogy Magyarországnak a békében 150.000 embere van, és hogy háborúban 3 millió embert tud kiállítani : íme, egy volt hadügyminister, aki azt állit ja, hogy itt az összlakosság 40%-a képes háborúban felfegyverezve kivonulni. Ha ilyen állitások elhangozhatnak anélkül, hogy eg'ész Európa gimykacaiban törjön ki, akkor itt van a hiba. (Friedrich István: Ki volt az a volt hadügyminister, aktiv politikus ?) Tessék elolvasni a lapokat. Idegen állambeli volt hadiio-vministerről és aktiv politikusról van szó. (Pey er Károly: Ki az? — Rupert Rezső: Ki volt az?) Kérem, a lapokban benne volt: Klofác! (Friedrieh István: Tehát nem magyar politikus! — Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Idegen állambeli! — Horváth Zoltán: Valaki találva érezte magát? — Derültség a bal- és szélsőbalbaloldalon.) Mondom, amíg ilyen teljesen lehetetlen állitások elhangozhatnak a nélkül, hogy Európa gunykacaja fogadja az ilyen állításokat, addig igenis mindig ki vagyunk téve nem) a kémkedés tényleges eredményei által felidézett veszedelemnek — mert az nincs—, hanem igenis a kémkedés erkölcsi rombolásának. Mert hiszen igen természetes dolog az, t. Nemzetgyűlés, hogy ha 17-ezerszeres, vagy nem tudóim hány ezerszeres pénzzel lehet ezen a téren működni, mindig fog akadni, mindenhol a világon olyan egyén, aki tisztán azért, hosrv azt a pénzt megkeresse, hamis híreket is szállít, sőt esetleg tudatosan hamis híreket szállíttatnak maguknak egyesek tisztán azért, hogy ezt azután hangulatkeltés céljából az egész világ előtt a magyar nemzet ellen fel lehessen használni 1 . Aki itt van az országban, vagy szomszédaink közül azok, akik higgadtan néznek, vagy az ellenőrző kommiszszió, amely itt ül, szóval mindenki tudja, hogy a trianoni szerződésben engedélyezett létszámot sem tartjuk fegyver alatt, mert takarékossági szempontból nem tarthatjuk. Nagyon jól tudják az itt ülő ellenőrzők, hogy az engedélyezett 35.000 fő helyett a honvédségnél majdnem az egész éven át lényegesen kevesebbet tartunk, Nagyon jól tudják, hogy a többi fegyveres testületnél — amint a többi minister urnái volt módomban tájékozódni —, szintén majdnem! sehol sincsenek betöltve az engedélyezett létszámok. A rendőrség pl. tudtommal legalább 7000 fővel az engedélyezett létszám alatt van, a* vámőrség 3000 fővel, a folyamőrség 2000 fővel a létszám alatt van. A pénzügyőrök testülete nem tudom mennyivel, de szintén a létszám alatt van. Az egyetlen csendőrség az, amelynél az engedélyezett létszám körülbelül megvan. (Pey er Károly: Amig Dunánk volt, addig nem kellett folyamőrség, most, hogy nincs Dunánk, van folyamőrség! — Dinich Ödön: Ne fájjon £IZ cl képviselő urnák! — Peyer Károly: Nem nekem fáj, az adózóknak fáj !) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Peyer Károly képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Gr. Csáky Károly honvédelmi minister: Csodálom Peyer képviselő ur közbeszólását azért, mert hiszen ennek szükségességét nemcsak mi állapítottuk meg, hanem az akkor még ellenséges összes államok is megállapították, hogy erre szükség van. (Peyer Károly: Ez még nem jelenti azt, hogy az jó!) Ha tehát ők ezt megállapították, nem hiszem, hogy magyar ember azt mondhatná, hogy ez nem szükséges. (Peyer Károly: Abból, hogy ellenségeink azt mondják, hogy arra szükség van, még nem következik, hogy az jó! — Györki Imre: Azok a trianoni határokat is jónak tartották!) * Elnök: Györki képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. IGr. Csáky Károly honvédelmi minister: Itt az „is"-en van a hangsúly, azon, hogy még ők is szükségesnek tartják ezt az intézményt. Elég világosan beszéltem. Visszatérve a tárgyra, a veszély abban rejlik, hog^ nagy pénzeszközökkel erkölcstelenségbe kergetik az embereinket, hogy hamis híreket vigyenek, hamis módon kémkedjenek. Ezzel tulaj donképen nem katonai veszélyt idéznek fel, de hazaárulást követnek el és hozzájárulnak ahhoz, hogy a külföldön a hangulat ellenünk felszítható legyen, hogy soha ez a kérdés nyugvópontra ne juthasson. Ebből a szempontból tényleg szükségesnek tartottuk azt, hogy a háború előtti büntetőjoggal szemben a kémkedés bűntettére szigorúbb büntetéseket kérjünk. (Helyeslés a jobboldalon.) Egy erre vonatkozó törvényjavaslat az igazságügyminister úrral egyetértően már elkészült, és a legközelebbi időben módomban lesz azt a t. Ház elé hozni. (Helyeslés.) Zsilinszky t. képviselő ur aztán azt a kérdést intézte hozzám, hogy módomban van-e a honvédtisztikart az ellenőrzéssel járó zaklatásoktól és megaláztatásoktól megőrizni. Azt nem tagadhatom, hogy az ellenőrzés mai módja tényleg sok súlyos és gyakori zaklatással jár és pedig ma már teljesen indokolatlanul. Ebből a szempontból azonban remélem, hoery némi javulás fog beállani, Jha a másik ellenőrzési rendszer fog életbelépni, mert az az ellenőrzés legalább nem lesz folytonos, mint a mai. (Friedrieh István: Hogy még mindig akadnak olyan entente-urak, akik ilyen piszkos foglalkozásra vállalkoznak! Hogy a nyugati kulturállamok féT'fiai ilyenre vállalkoznak! Ezt mi itt Közép-Európában nem értjük meg! Hogy lehet az. hogy ilyen piszkos szerepre vállalkoznak ilyen kulturnemzetek fiai?) ' Elnök: Csendet kérek! Gr. Csáky Károly honvédelmi minister: